Délután a gyakorlás után leültem a gép elé. Aha, igen, megígértem, hogy elmesélem a folytatást.
"Gom bepakolt a gyógyszeres dobozból készült hátizsákjába. Krump, az anyja még begyömöszölt egy zacskónyi hangyát, ugyanis az elgobok imádnak rovarokat enni. Az a desszert. A levest helyettesíti a csatornalé leves. Gom megfogta nővére kezét, és elindultak a csatorna másik végébe.
Mivel a kertekben, ahol a nergogok élnek nincs iskola, mert az emberek elkapnák és eladnák őket, vagy megennék... igen... az ember nagyon gonosz lény! így Zsaszáék is a csatorna felé igyekeztek. Bátyja félt a csatornában.
- Cö! Egy ilyen nagyfiú hogy félhet a csatornában?
- Nem félek! - mordult rá Zo.
- De ott lesz Laba is! - emelgette fel-le szemöldökét Zsasza. Zo elpirult, és "menő" léptekkel elindult a sötétségbe. - Khm... khm... a suli balra van... - mutatta a helyes irányt Zsasza.
Az iskolában két padsor volt. Az egyikben ültek a fiúk, a másikban a lányok. Az asztalok és székek fakérgekből voltak, mivel a nergogok vitték le a csatornába. A suliban Gom egyből Zsasza elé vágott.
- Szia! Hogy vagy? Ugye az emberek nem kaptak el?
- Nem, dehogy! Csak azért késtünk, mert Zo fél... - de nem fejezte be mondatát, mert bátyja mérges pillantást vetett rá. - Felejtsd el. - és elindult a padja felé. Gom mégse hagyta békén.
- Mondjak egy viccet?
- Mondj... - sóhajtott Zsasza. Unta már Gom mindennapi vicceit. Méghozzá mindig favicceket mesélt.
- Mit mond a nyúl, amikor a medve elé vág? - nyuff! Hahaha! - nevetett hangosan. Zsasza is próbált nevetni. Kuncogott. Gom viszont gúnyosan eljátszotta a lány nevetését.
- Még te gúnyolsz, mikor mindig unalmas favicceket mondasz? - lett dühös Zsasza. Gom szemében könnyek gyűltek. - Figyelj... én sajnál... egy pillanat! Miért kérjek bocsánatot, ha te gúnyolsz mindig?! - tette kezeit csípőre Zsasza. Négy ujjával kopogott a padon. Rózsaszín színe mérgében sötét rózsaszín lett.
Zo közéjük állt.
- Hé, nyugi! Jön a tanárnéni, miss Makaróni.
És tényleg bejött az ajtón Makaróni néni. Ő is elgob. Egy hosszú tészta alakját vette fel, ezért lett Makaróni a neve. Igen, a makaróni több tészta neve együtt, ám a csatornalakók ezt a nevet ötlötték ki elsőnek. Makaróni néni lecsapta a könyveket az asztalra.
- Hetes! Jelents! - mondta, mint valami katona.
- De Makaróni néni! - jelentkezett Zo.
- MISS Makaróni! - üvöltött rá a néni.
- Jó jó, akkor MISS - mondta gúnyosan Zo. - Makaróni, nálunk nincsen hetes, mert nem vesszük át az emberek zagyva ötleteit. Önnek kell észrevennie ki hiányzik, és ki nem.
- Igen... igen... - mondta gyorsan a tanárnő. - Szóval látom, hogy hiányzik Gom és Laba. Beírom a hiányzók füzetébe - és elővett egy kis mininoteszt, ami az emberek markában simán elfér. Egy golyóstoll vége volt a toll.
- De... - állt fel a helyéről a két gyerek. Laba a jobb oldalon ült, Gom meg a bal oldalon. Makaróni néni megigazgatta szemüvegét. Igazából nem látott rosszul, ám jól állt neki az a rózsaszín keretes, ovális alakú szemüveg. Hunyorogva nézte a két nebulót, akik csodálkozva álltak.
- Szóval Laba nem hiányzik. Laba, miért nem hoztad el az öcséd? Talán beteg?
- Hiszen ő is itt van! - mutatott a kerek szemű gombra. Makaróni néni becsapta a noteszt, és megtisztogatta szemüvegét. Egy tanuló kitette a lábát a padsorból, mert olyan kövér alma volt (nem csoda, hogy az Alama nevet kapta), hogy nem fért el a lába a pad alatt, így kénytelen volt kitenni. Makaróni néni arra topogott magassarkújában, és - megbotlott. A tanulók nem mertek hangosan nevetni, mert nem illik, és kaphatnak egy egyest. Magukban kicsit kuncogtak, ám gyorsan felsegítették az idős tanárt."
Kinyomtattam, és egy mappába tettem. Felmentem a harmadik emeletre, és bekopogtam azon az ajtón, ahonnan Józsi apja kinézett. Igazából hülyeségnek tartottam ezt a kis kirándulást, hiszen az a bácsi biztosan rám szól, és megint Józsi kap miattam. De ezt a kis apróságot oda akartam neki adni. A néni nyitotta ki az ajtót.
- Jó napot kívánok! - köszöntem. Ő elmosolyodott.
- Szia! Józsit keresed? - kérdezte. Kedvesebb volt, mint férje. A karján a pulcsi fel volt hajtva, és megláttam három lila foltot. Amikor észrevette, hogy azt bámulom, ráhúzta a pulcsi ujját.
- Igen, őt - válaszoltam megint a szemébe nézve.
- Apukája nincs itthon, bejöhetsz - nyitotta tágabbra az ajtót. A nappali volt az, amit először megláttam. Egy fotel, amiben Józsi ült, és az előtte álló kis teaasztalon lévő füzetet olvasta elmélyülten. Előtte egy kis tévé, ami egy szekrény tetején állt. Jobbra volt a fürdőszoba, balra a hálószobák. Az első szobában égett a villany, és az árnyékok elárulták, kié lehet az a szoba - Józsié. Láttam egy mackó, egy doboz (talán társasjáték), és egy labda árnyékát. A másik szoba koromsötét volt. Józsi felnézett, és széles vigyorral üdvözölt.
- Szia Laura! De jó, hogy látlak! Ne haragudj az apukám viselkedése miatt - pirult el, és eltűnt a vigyor az arcáról. Kezemet a vállára tettem.
- Sebaj! Most hol van?
- Lement a pubba inni... - de abbahagyta a mesélést, mert anyja pillantását meglátta. A nő fejezte be.
- Nem pubban van, hanem elment dolgozni. Józsi néha ilyen butus, nem figyel, ki hova megy - simogatta meg hamis mosollyal fia kócos buksiját. Mikor elfordultam, hogy alaposabban megnézzem a festményeket a falon, hallottam, ahogyan a néni leszidja a fiút.
- Mit mesélsz te mindent? Köze hozzá? - súgta gorombán.
- Igazából csak ezt akartam odaadni - fordultam vissza. Odanyújtottam a mappát. - Bocsánat, nem volt szép, hogy kérdezősködtem, igaza van, nincs közöm hozzá hol van az apja. Majd olvassátok el a mesémet, remélem tetszeni fog! És folytatni is fogom! - mutattam a mappára.
- Ülj le - mondta József a kanapéra mutatva. Belenéztem a füzetbe. Alig tudtam elolvasni a firkát.
"Egyszer volt egy manó, akit mindenki Mónak hívott. Mó imádta a sütiket, így mindennap ellátogatott legjobb barátjához, Liához, aki a sütisütésben remek volt!"
Józsi letett elém egy üveg narancslevet.
- Tessék.
- Te is írsz meséket?
- Ööö... - gyorsan becsukta a füzetet, és a háta mögé rejtette.
- Nem ciki. Folytatod?
- Pszt! - tette mutatóujját ajkai elé. Leült mellém, és a fülembe mondta: - Apa szerint hülyeségek a mesék, így titokban írom őket, és ha egyszer híres író leszek, apa nagyon büszke lesz rám! De addig TITOK!
Csöngettek. Marika néni nagyon megijedt. Izzadt, és izgult.
- Laura, el kell bújnod! Jajj!
- Csak nem apa? - állt fel kerek szemekkel Józsi. Mari néni bekergetett Jóska szobájába, ahol bebújtam a nagy, golyókkal töltött fotel mögé. Józsi beült a fotelbe, és megkérdeztem, hogy miért kell elbújnom. Hiszen engem csak nem bánt!
- Téged nem, de engem és anyát igen. Anya majd leküldi kidobni a szemetet, és akkor visszamehetsz a lakásodba.
- Én ezt kikérem magamnak! Eljövök odaadni valamit, erre egy fotel mögé gyömöszölnek, mert hazajött egy férfi!!! - akartam üvölteni, de amint megláttam a fiú arckifejezését, meggondoltam magam. Zoli bácsi bejött a szobába. Nagy, és koszos csizmában, meg ruhában, amiket vagy két hete nem mostak. Hirtelen valami hangot hallottam a sarokból. Letérdeltem. Egy nergog nézett a szemembe! Megdörzsöltem a szemeimet, talán álmodom.
- Te... te a mesémből vagy?
- Igen, de igazából nem vagyok itt, csak képzeled. Tanácsot akarok adni.
- De most mondtad, hogy nem vagy itt!
- Itt is vagyok, meg nem is... szóval... hogyan magyarázzam meg? Te csak elképzelsz, mert a szíved azt súgja, hogy maradj elbújva, mert ha előbújsz, a barátod megbánja! De engem képzelsz el.
- Aha - válaszoltam röviden. Aztán hozzátettem pár perc múlva: - Emlékeztetsz valakire... te nem Zsasza vagy?
Zsasza mellett megjelent Zo. Meg Gom. Zo mélyen nézett a szemembe. Én is az övébe.
- Te hasonlítasz Labára... - mondta megvakarva állát.
- Te meg Lőrincre... de nem is olyanra rajzoltalak!
Valami elhúzta a fotelt előlem. Józsi megkönnyebbült arccal nézett rám.
- Ne haragudj. Most biztosan azt mondanád, hogy kikéred magadnak, mert eljössz valamit odaadni, erre egy fotel mögé rejtünk, mert hazajött az apám...
Ránéztem, és egy "semmibaj!" arcot vágtam. A sarokra tekintettem. Zsasza és a többi nergog meg elbod már nem volt ott. Kikászálódtam. Megkért, hogy ne áruljam el senkinek, mert ha a szüleim megtudják, biztosan nem engednek többé hozzá. Meg megkért, hogy ne is menjek, vagy ez lesz, ő meg nem akar velem így bánni. Csakis a játszótéren vagy Lőrincnél találkozhatunk. Sírva fakadt.
- Miért sírsz? - kérdeztem, habár magam is megtudtam a választ a nyakát meglátva. Tele volt kék-lila foltokkal. Átöleltem, és nyugtatgattam. Marika néni vagy százszor bocsánatot kért a történtek miatt, én meg kilencvenkilencszer megbocsátottam neki. A századikra nem volt idő, mert amint megláttam a karórám, majdnem elájultam. Még lekésem a vacsit! Józsi este még egy bocsánatkérő levelet is bedobott az alsó ajtórésen. Szüleimnek elmeséltem, és nem is tudták, mit mondjanak. Először ugyanazt mondták, mint én, amikor a fotel mögött ülve mérgelődtem, aztán meglátták a levelet, és ők is azt tartották jónak, hogy csak Lőrincnél vagy a játszótéren találkozzak Józseffel.
Elalvás előtt még egyszer elképzeltem a napi történteket. Mennyire félnek Zolitól! És azok a lila foltok! Veri a feleségét és gyermekét, na meg félelemben tartja egész családját. Nagy szerencse, hogy nekem jó szülők jutottak, nem pedig olyan Zoli bácsi félék!
(2009. február)
____________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése