- Mama, apula! Gyertek jó éjt puszit adni, betakarni! És játékot választani! - kiáltottam ki a szobámból. Ugyanis én nagyon szeretem, ha a szüleim betakarnak és jó éjt puszit adnak, meg a rengeteg plüssöm közül kiválasztanak egyet, hogy azzal aludjak, habár így is öt-hat plüss ül, fekszik állandóan és kitartóan az ágyamon. Más velem egykorúak kicsúfolnak ezért, mert felnőttnek hiszik magukat, pedig nem azok. Ők is gyerekek, tizenéves gyerekek, és a gyermekkort ezek az apróságok teszik csodássá. Én még azt sem szeretem, ha nagylánynak neveznek. Kislány vagyok, az is maradok, még 167 évesen is. Úgyhogy nehogy valaki a magasságom, vagy korom miatt nagylánynak nevezzen!
A szüleim tehát bejöttek a szobámba puszit adni és betakarni. Puszi nélkül nem tudok elaludni, úgyhogy azt muszáj adni! Apukám felnyúlt az ágyam fölé a polcra, hogy kiválasszon nekem egy plüss állatkát. Ilyenkor becsukom a szemem, még a takarót is a fejemre húzom. Apu a kinyújtott kezembe nyomja a kiválasztott plüsst, én meg tapogatással próbálom kitalálni mit választott aznap nekem.
- Egy maci?
- Nem.
- Egy... plüss lufi? Ha-ha-ha!
- Nincs is olyan plüss, ha-ha-ha! - utánozott apu.
- Tehát akkor... egy oroszlán, az Üveggolyó! - mondtam ki végre, amit már az első rákérdezéskor is tudtam, csak meg akartam viccelni aput.
- Igen, talált. Öleld magadhoz, és alvás! - puszilta meg a mamám az arcom. Mikor a szüleim becsukták az ajtót odafordultam az oroszlánhoz, Üveggolyóhoz. Azért volt ez a neve, mert a szemei olyanok, mint két nagy üveggolyó. Cuppantottam nagy fejének homlokára egy puszikát, és lehunytam a szemem.
Valami lökdösni kezdett. Olyan gyengéden, hogy alig éreztem. Megfordultam, hogy mi az, ki az? Félig már aludtam, ezért azt hittem álmodom. Üveggolyó mosolygott rám.
- Szia! - köszönt illedelmesen.
- Szia Üveggolyó! Milyen szép álom... - fordítottam hátat a plüssnek. Az megint lökdösni kezdett.
- Üveggolyó, hagyd a... Hé, te lökdösöl?
- Ki más?
- Ááá! - húzódtam hátrébb picit megijedve, és a takarót magamhoz szorítottam. Ő a kezét, pontosabban a mancsát felém nyújtotta.
- Ne félj - mondta, és közelebb lépett. - Nem bántalak. Segítségre van szükségünk.
- Szükségünk? Kiknek? - kérdeztem közelebb hajolva.
- Plüssfalu bajban van, bajban vannak a lakói. Beleértve engem is és a többi játékodat is.
- A többi játékomat? Ezek szerint a szobám a Plüssfalu?
- Igen is, meg nem is. Az összes plüss Plüssfalu lakója. Azaz a világon mindenütt Plüssfalu van, és Plüssfaluba varázslattal kell eljutni.
- Varázslattal? Már az is varázslat, hogy beszélsz és mozogsz...
Az oroszlán hatalmas szemeivel nézett rám. Furcsa érzés volt, mintha a játékom hipnotizálna. Egyre álmosabb és álmosabb lettem. Lehunytam a szemem és elaludtam. Azt hiszem...
Valami különöset éreztem magam körül. Mintha zuhannék. Kinyitottam a szemem, és lekukkantottam az ágyamról. Láttam, hogy zuhanok lefele valami színes forgatagban. Lehajoltam, aztán éreztem, ahogy az ágyam kireppent alólam, és felfelé elrepült. Az oroszlán futni kezdett a színeken, fogta a kezem, és húzott maga után. Ijedtemben újra becsuktam a szemem.
Már ki tudja hol... valami szobában nyitottam ki a szemem, mikor megéreztem, hogy vége a rohanásnak és zuhanásnak. Egy ágyon feküdtem. De nem a sajátomban, ez egy másik, nagyon színes kis ágyacska volt.
- Hol vagyok?
- Plüssfaluban - válaszolt egy plüssmackó. Az ágyat körbevették más plüssjátékok is. Plüssmedvék, plüsstehenek, plüssbaglyok, plüssoroszlánok... hosszú listát írhatnék, milyen játékok voltak ott.
- Kik vagytok?
- Ki vagy te?! - mordult rám egy plüss hópárduc, ami akkora volt, mint a tenyerem.
- Üveggolyó! - kerestem a plüssöm a többi között.
- Ez a neved? Az lehetetlen. Már van ilyen plüss.
- Nem, nem! A nevem Laura, de hol van Üveggolyó?
Az ajtón épp bejött Üveggolyó. Egy tálcát tartott a két mellső lábával, rajta kis kancsó billegett, és farkincájával egy kis csészét szorongatott.
- Tea. Kérsz? Neked készítettem. És miközben kortyolgatod, megbeszélnék veled valamit...
A többiek hátrébb húzódtak, majd lassan, csendben távoztak. Az oroszlánom az ágy melletti kis kerek asztalra tette a tálcát, rá a csészét, töltött a kancsóból, amiben a tea gőzölgött. Kikászálódtam az ágyból, letérdeltem a kis asztalhoz, és kortyolgatni kezdtem a meleg italt.
- Szóval azzal kezdeném... hogy Plüssfalunak vannak védencei.
- Tündérek?
- Nem.
- Boszorkányok?
- Nem.
- Akkor kik?
Csóválgatta nagy, kerek fejét, nagy szemei csillogtak.
- Nem tudjátok?
- Azt kutattuk régóta, hol laknak és kik azok a védencek. Mert tudod, mi kicsik, és gyengék vagyunk, meg kell minket védeni.
- Kitől?
- A rossz plüssöktől, akik közöttünk vannak. Mert egyre több a veszekedés közöttünk. Aztán rájöttünk, hogy ti vagytok, gyerekek, a védencek. És azok is, akik miatt ekkora a baj. Azt kellett tehát megtudnunk, melyik gyerek az, aki meg tud, és meg akar minket védeni. És úgy néz ki, hogy te lennél az egyik, akire szükségünk van. - Elgondolkodott, megvakarta az állát kis farkával.
- Na, és a védenceink fogynak - folytatta. - És mivel egyre kevesebben védenek minket, meg tudnak támadni a rossz gyerekek plüssei.
- Attól még, hogy egy rossz gyereké egy plüss, ő lehet jó.
Üveggolyó a fejét rázta.
- Ti gyerekek olyanok lesztek, mint a szüleitek. Így van ez a plüssökkel is, ha rossz gyerek mellett van állandóan, ő is rossz lesz.
- És hogyan segíthetnék én nektek? - Tényleg nem tudtam. - Legyek szuperhős? Én csak egyszerű kislány vagyok, nincs varázserőm. Sajnos.
- Igen, szuperhős leszel, ha segítesz nekünk. Gyere, mutatok valamit. Mehetünk? Készen állsz a feladatra?
- Attól függ, hova kell mennem. Pörögnöm kell a levegőben, vagy mi? Azt nem tudok, repülni se, úgyhogy arról le is mondhatsz. Tényleg, hol a köpenyem? Köpenyem nem lesz?
- Minek? Úgyse fogsz repülni.
- De hát minden szuperhősnek van köpönyege.
- Épp ez az. Az túl megszokott. Te egy eredeti szuperhős vagy. Nem kell repülnöd. Csak gyere velem - intett az oroszlán. Tapsolt a mancsaival, és hirtelen kint találtam magam Plüssfalu főterén. A falu úgy nézett ki, mint az embereknél. Házikók mindenfelé, kis boltok, meg ilyenek. Annyi volt a különbség, hogy nem emberek lakták, hanem játékok.
- Látod? - mutatott körbe. - Látod, milyen kevés plüss van itt? Régebben nagy volt itt a nyüzsgés, most meg alig néhányan vannak, mindenki siet valahová, gyorsan elintézi a dolgát, bevásárol, meg ilyesmi, aztán elbújik. Félnek, elbújnak, és erről a rossz gyerekek plüssei tehetnek. Véletlenül találtam nálad egy kis papírfecnit a plüssök között: „Figyeljetek plüssök! Laura a megmentőtök!”. Valaki a rossz plüssök közül segíteni akar nekünk. Hát ezért hoztalak ide. De nem tudom, hogyan tudnál te segíteni - mondta szomorúan Üveggolyó, és zavartan gyűrögette a papírdarabkát.
- Ne búsulj, majd kitalálunk valamit - próbáltam nyugtatgatni a bolt előtti padon ülve Üveggolyót. Valamit éreztem a kezem alatt. Egy papírdarabka volt. - Nézd! Talán ez is egy üzenet! „Vigyázzatok! Gyülekeznek a rossz plüssök! Nagy a baj!”
- Ezt írja?
- Ezt. Nem is rímel!
- Minek rímeljen, úgyis vége van mindennek. A rossz plüssök ki fognak fosztani minket, elveszik a jó tulajdonságainkat, gonosszá és rosszalkodóvá varázsolnak. Ha elvarázsolnak, akkor, akkor... - hüppögött Üveggolyó -, akkor el fogunk gáncsolni mindenkit, csúfolódni fogunk, és lopkodni, kiközösíteni másokat, nem lesz összetartás. Ilyen borzasztó hely lesz Plüssfaluból!
- Nyugi. Mondd el, hol laknak a gonoszok, és én megtanítom őket, hogyan kell rendesnek lenni.
- Van egy sötét mező, ahol mindig sok felhő gyülekezik a rengeteg rosszaság miatt az égen. A mező neve: Kisgonoszok mezeje. Ott szeretnek rosszalkodni leginkább.
- Gyerünk oda! - ugrottam talpra, megragadtam Üveggolyó mancsát, és máris Kisgonoszok mezején találtuk magunkat hála a kis plüssoroszlán varázserejének.
A réten sok plüsst láttunk. Gyülekeztek, mászkáltak, ugráltak.
- Jó napot uram! - nyújtottam kezet az egyik mackónak. Az elfordult, és orrát fenn hordva elvonult. Vörös lettem a méregtől. Üveggolyó megnyugtatott, hogy menni fog, meg tudom tanítani jómodorra a kis rosszaságokat. Megláttam három ugrókötelező plüsslovacskát.
- Beállhatok játszani hozzátok? - kérdeztem.
- Nem, mert ronda a ruhád! Ha-ha! - válaszolták egyszerre.
- Ez egy pizsama. De ne a ruhát nézzétek, hanem...
- Veled nem játszunk, mert látjuk, hogy jó gyerek vagy. Utáljuk a jó gyerekeket - nyújtották ki a nyelvüket. Üveggolyó reménytelennek tartotta az egészet, de én nem adtam fel! Beszélgetni próbáltam velük, persze hiába. Pedig azt hittem, ilyen egyszerű lesz az egész. De nem. Nem is figyeltek rám, csak rosszalkodtak. Odakötöztek egy fához, indiántáncot jártak körülöttem. Szerencsére gyenge volt a kötél, kiszabadítottam magam. Erre nagyon megijedtek.
- Jaj, ne! Most ő kötöz minket a fához bosszúból! - és ijedten szaladgáltak össze-vissza.
- Nem fogok senkit sem megkötözni, mert az nem szép dolog, nem játék, hanem rosszalkodás.
A plüssök megkönnyebbülve egymásra néztek. Lassan közelebb jöttek.
- Köszi. Igazad van, ez nem volt szép dolog tőlünk.
Leültem velük egy fapadra, és beszélgettem nekik a jóságról és a kedvességről. Egyre több plüss gyűlt körém, és hallgatták, mit mondok. Először azt hitte némelyik, hogy valami új rosszaság tervét mesélem nekik. De nem. Mégsem mentek el, tátott szájjal hallgattak. Végül az egész mező lakói ott ültek a pad körül, és mosolyogva néztek rám.
- Nem is tudtuk, hogy puszit is lehet kapni a mamánktól, ha segítünk neki, meg megdicsérnek, ha kedvesek vagyunk. És nyalókát is lehet kapni az udvariasságért! - ujjongtak a játékok.
- Most, hogy ennyit tudtok, megmondanátok kik azok, és hol vannak Plüssfalu védencei? Valahogy még mindig nem értem... - kérdeztem. A lakók összenéztek, aztán rám.
- Nem tudjuk - mondták pár pillanat múlva.
- Hazudni nem szép dolog - húztam össze a szemöldököm.
- Jól van, na! Elárulom - állt fel a rengeteg közül az a plüssmackó, akivel kezet akartam rázni. - Te vagy, és a közeledben vannak, ott laknak, ott élnek. És mindenhol a világon.
- Ezt már mondták nekem! Erre emlékszem...De valahogy nem értem...
- Ti emberek vagytok a védencek! Azok, akik nem rosszaságra tanítanak minket. De egyre kevesebb a kedves, udvarias ember. A jó, és a rossz emberek lelkei is bennünk élnek, plüssökben. Mi most megjavultunk, de egyre több játékot készítenek a felnőttek, és ha azok rossz emberek, rossz gyerekek között élnek, akkor azok is rosszak lesznek.
Egy ideig csöndben voltam.
- Értem. Megyek is, és elmesélem ezt a történetet mindenkinek, talán sikerül sok védencet találnom, ti meg játszatok tovább. Nahát, kisütött a nap, biztosan azért, mert jók lettetek! És az újakat is tanítsátok meg a jóságra! - mondtam integetve nekik, és Üveggolyó szemébe néztem.
Hirtelen megint elálmosodtam, éreztem, hogy repülök, csúszok, színek villogtak, surrogás hallatszott, és a szobámban találtam magam, az ágyamban, magamhoz ölelve Üveggolyót.
Elgondolkodtam. Hogy álmomban? Vagy félig éberen? Nem tudom. Elgondolkodtam azon, hogy milyen okosak ezek a játékok! Milyen igazuk van! Mi emberek magunk vagyunk az okai, hogy egyre több rossz gyerek, egyre több rossz ember él a világon. De jó, hogy ezt megálmodtam! Remélem más gyerekek is, főleg a rossz gyerekek megálmodják ezt... és a szüleik is.
Vége
2008
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése