Dániel nem szeretett tanulni, iskola után tévézett késő estig, vagy lement focizni barátaival a salakra, aztán persze koszosan, izzadtan és fáradtan ment haza. Egy dolgozat előtti este is így tett, ám az apja aznap hamarabb hazaért, és mikor bement a fia szobájába köszönni, és megkérdezni segítsen-e a leckékben, a fia éppen telefonálgatott, hangosan ment a tévé, és mivel ma is focizott - a piszkos ruhái szerteszéjjel hevertek a padlón.
- Mit jelentsen ez Herendi Dániel? Henyélsz? Kész vannak a leckék? Van kérdésed? És miért vagy ilyen koszos?
- Fociztam... . válaszolta a fiú ijedten.
- Mi???!!! - húzta össze szemöldökét a férfi, Ferdinánd bácsi. Csengettek, és bejött Dániel anyja, Olívia. Az előszobában letette táskáját a fotelre, és miközben levette kék kabátját, meghallotta a veszekedést. Benézett a szobába.
- Mi a baj?
Miután az apa elmesélt mindent, mindkét szülő szobafogságra ítélte a fiút, és gyors fürdés után az íróasztalához ültették. Dániel úgy tett, mintha olvasna, mert a szülei be-benéztek a szobába, mit csinál. Mikor kimentek, Dániel kinézett az ablakon. Meglátott egy fiút, aki futva sietett a közeli táncházba. Dániel nézte, amint az beszaladt a táncházba, mélyet sóhajtott, mert tanulnia kellett, ahelyett, hogy kint lófrálhatott volna.
- Gábor jó tanuló, ő mehet ma néptáncra.
Mérgében többször is rácsapott a matekfüzetre.
- Nesze te gonosz! Miattad kerültem szobafogságba!
- Au! - mondta valami. Dani meghökkent, nézelődött körbe, honnét jön a hang, közben automatikusan tovább ütögette a füzetet.
- Hagyd abba! Én is érzek! Micsoda vandál vagy te! - hallotta. Dani csodálkozott, megállt a keze a levegőben. Hallucinál? - Végre befejezted! Nyisd ki a füzeted!
Dani akármennyire is félt, követte a hang utasítását. Erre a füzetből kipattant egy 1-es szám, szürke volt, akkora, mint Dani kisujjának körme.
- Te...te... - dadogta a fiú.
- Nyögd már ki! - idegeskedett a szám. Dani nem tudott kinyögni semmit. Hogy is tudott volna, ki lenne képes megszólalni, amikor egy szám ugra-bugrál és beszél hozzá?
- Én vagyok a te jegyed, mert ilyen tanuló vagy, 1-es tanuló! - ugrándozott fel-alá a szám.
- Remek, te is csúfolsz? - sértődött meg a gyerek.
- Figyelj, van egy tanácsom.
- Mégis mi az? Tanuljak többet? - gúnyolódott.
- Pontosan. Deee... még valami. Holnap segítek neked megírni a dolgozatot, de csak akkor, ha megígéred, hogy ezután tanulni fogsz! Komolyan, rendszeresen, úgy, ahogy kell. Ha tanulsz én szépen át fogok alakulni olyan számra, amennyit épp megérdemelsz. Ám ha az ígéretedet megszeged - örökké buta maradsz, és én mindenkinek el fogom mesélni, milyen tanulatlan vagy, meg hogy nem tudsz semmit, műveletlen, buta vagy. Nos... áll az alku?
Dani sóhajtott, és mély lélegzetet vett.
- Ígéremmm....
- Szuper! - és ezzel az egyes eltűnt.
- Mindennel kész vagy, fiam? - kérdezte Ferdinánd, a szomszéd szobából.
- Peeeerrrszeee...
- Jó, akkor pakolj el, és készülj lefeküdni!
Másnap Dani, mikor megkapta a dolgozat lapot, elkezdte kitölteni - amit tudott, azt a keveset. Amikor nem tudott tovább mit írni megjelent az egyes szám, és ráült a körmére.
- Mennyi 3/5+4/3? - kérdezte suttogva Dani.
- Hozd közös nevezőre. 3X5=15. Akkor a közös nevező: 15. Mennyivel szoroztad az ötöt, hogy tizenöt legyen? Hárommal. Akkor a hármat is szorozd meg hárommal. Érted?
- Nem. Azt sem tudom, mi az a nevező?
A szám a homlokára csapott, bár tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, de hogy ennyire?!
Mikor a tanárnő észrevette a sugdolózást és rászólt, Dani magyarázkodni kezdett.
- Panni néni, csak szeretek hangosan számolni, nekem úgy könnyebb.
- Na jó, de halkabban számolj! - tette a mutatóujját az ajkai elé a nő. Aztán beszedte a dolgozatokat, és elvitte. Az utolsó óra szintén Panni nénivel volt, aki lobogtatva a kijavított és leosztályozott dolgozatokat robogott a terembe. Dani hármast kapott! A kis szám a körmén át is alakult egy kék hármasra, és nagyobb is lett.
- Gratulálok... - kezdte csendben.
- Kösz!
- Nem neked gratulálok, hanem magamnak! Ahhoz képest, hogy mennyit kellett magyaráznom neked, egész jó lett. Lesz ez még jobb is, meglátod, de ma minden házidat meg kell csinálnod, és tanulnod kell!
- Igenis hármaska! - tisztelgett a fiú.
Ám nem tartotta be az ígéretét, tanulás helyett csak átolvasta a témát, és elpakolt.
- Mégis mit csinálsz? - kérdezte a hármas.
- Tanultam - vágta oda Dani. - Ennyi elég. Holnap helyettes tanár lesz történelem órán, a többi óra meg: rajz, torna, technika. Négy órám lesz - ujjongott, és hóna alá szorította a focilabdát. A szám csalódottan és mérgesen bemászott a fiú füzetébe, és rálapult - sima szám lett, amit még a fiú ceruzával írt.
Az iskolában történelem órán a helyettes tanár feleltette Danit, aki persze nem sokra emlékezett a könyvből. Dadogott, izzadt, elpirult, és a lábát tekergette. A tanár leültette, és egy egyest adott neki.
- Szégyen fiam, szégyen... - mondogatta miközben a tollat forgatta a kezében. Dani padtársának, Gábornak panaszkodott.
- Ő csak helyettes! Nincs joga feleltetni, meg jegyet adni! Most megint nem mehetek a néptáncra.
- Ne védekezz Dani, nem tanulsz, ha akarod szólok a tánctanárunknak, hogy nem fogsz járni.
- Te is ellenem vagy? Nem vagy többé a barátom! - fordult el durcásan.
- Ha emiatt ezt mondod, én is megszakítom a barátságunkat! - utánozta Gábor.
Dani szomorúan ült a szobájában. Ha hazaérnek a szülei, biztosan büntit kap, és a szám is csalódni fog, mert hazudott neki. Ám a szám igaz jó barát volt, kimászott a fiú füzetéből nyögve, mert alig fért ki a sok összeszorított tankönyv és füzet között. Dani csalódott arcára mászott, és leült a gyerek hajára. Simogatta Dániel homlokát.
- Miért vagy kedves velem? Nem tartasz ígéretszegőnek?
Ám a betű nem válaszolt, tudta, hogy a fiú maga rájön a hibájára. Egy vékony mosolyt erőltetett magára, és csak simogatta a buksit tovább.
- Pedig az vagyok! - adta meg a választ saját kérdésére Dani. - Ígéretszegő és hazug izé vagyok! - felnyúlt a számért, és megölelte.
- Köszönöm egyeske! Te most mellettem állsz, mikor ilyen idióta vagyok!
- Nem vagy az. Az ember nem hibátlan. Ahogy én se. A barátod vagyok, melletted állok.
Dániel megcsikizte a szám állacskáját. Az egyeske felnevetett, és leesett a válláról.
- Hupsz! Várj, segítek - hajolt le Dániel.
A szülei nagyon szomorúak voltak meglátva a rossz jegyet. Nem is szóltak hozzá egész délután, egész este. Azt sem vették észre, hogy Dani mekkora lendülettel forgatta a tankönyveit, írt, számolt, fogalmazott, tanult és tanult, meg tanult, meg tanult, és említettem már, hogy tanult? És ez így ment napokig, hetekig.
A következő dolgozatokat jól írta meg, a feleléseken se izgult, mert tanult, és egyre több négyest meg ötöst kapott. Egyik nap aztán, mikor otthon sietősen kinyitotta a füzetét kipattant belőle egy gyönyörű, ezüstösen és aranyosan csillogó ötös, ami akkora volt, mint a tenyere.
- Gratulálok Herendi Dániel! Már tudod, hogy tanulni kell, úgyhogy - viszlát Dániel! - és megpördült, de olyan nagy lendülettel, hogy hatalmas portömeg keletkezett. Dani nevetve benyúlt a felhőcskébe, hogy elkapja a számot, de az eltűnt.
- Ne menj el ötöske! - kiáltotta Dani, és kétségbeesetten nyúlkált mindenfelé a felhőben.
De senki se válaszolt, hirtelen szél kerekedett, és nagy szélfúvás közepette - ahogyan ötöske - a felhő is eltűnt, aztán a szél elcsendesült, és... - VÉGE
- Mit jelentsen ez Herendi Dániel? Henyélsz? Kész vannak a leckék? Van kérdésed? És miért vagy ilyen koszos?
- Fociztam... . válaszolta a fiú ijedten.
- Mi???!!! - húzta össze szemöldökét a férfi, Ferdinánd bácsi. Csengettek, és bejött Dániel anyja, Olívia. Az előszobában letette táskáját a fotelre, és miközben levette kék kabátját, meghallotta a veszekedést. Benézett a szobába.
- Mi a baj?
Miután az apa elmesélt mindent, mindkét szülő szobafogságra ítélte a fiút, és gyors fürdés után az íróasztalához ültették. Dániel úgy tett, mintha olvasna, mert a szülei be-benéztek a szobába, mit csinál. Mikor kimentek, Dániel kinézett az ablakon. Meglátott egy fiút, aki futva sietett a közeli táncházba. Dániel nézte, amint az beszaladt a táncházba, mélyet sóhajtott, mert tanulnia kellett, ahelyett, hogy kint lófrálhatott volna.
- Gábor jó tanuló, ő mehet ma néptáncra.
Mérgében többször is rácsapott a matekfüzetre.
- Nesze te gonosz! Miattad kerültem szobafogságba!
- Au! - mondta valami. Dani meghökkent, nézelődött körbe, honnét jön a hang, közben automatikusan tovább ütögette a füzetet.
- Hagyd abba! Én is érzek! Micsoda vandál vagy te! - hallotta. Dani csodálkozott, megállt a keze a levegőben. Hallucinál? - Végre befejezted! Nyisd ki a füzeted!
Dani akármennyire is félt, követte a hang utasítását. Erre a füzetből kipattant egy 1-es szám, szürke volt, akkora, mint Dani kisujjának körme.
- Te...te... - dadogta a fiú.
- Nyögd már ki! - idegeskedett a szám. Dani nem tudott kinyögni semmit. Hogy is tudott volna, ki lenne képes megszólalni, amikor egy szám ugra-bugrál és beszél hozzá?
- Én vagyok a te jegyed, mert ilyen tanuló vagy, 1-es tanuló! - ugrándozott fel-alá a szám.
- Remek, te is csúfolsz? - sértődött meg a gyerek.
- Figyelj, van egy tanácsom.
- Mégis mi az? Tanuljak többet? - gúnyolódott.
- Pontosan. Deee... még valami. Holnap segítek neked megírni a dolgozatot, de csak akkor, ha megígéred, hogy ezután tanulni fogsz! Komolyan, rendszeresen, úgy, ahogy kell. Ha tanulsz én szépen át fogok alakulni olyan számra, amennyit épp megérdemelsz. Ám ha az ígéretedet megszeged - örökké buta maradsz, és én mindenkinek el fogom mesélni, milyen tanulatlan vagy, meg hogy nem tudsz semmit, műveletlen, buta vagy. Nos... áll az alku?
Dani sóhajtott, és mély lélegzetet vett.
- Ígéremmm....
- Szuper! - és ezzel az egyes eltűnt.
- Mindennel kész vagy, fiam? - kérdezte Ferdinánd, a szomszéd szobából.
- Peeeerrrszeee...
- Jó, akkor pakolj el, és készülj lefeküdni!
Másnap Dani, mikor megkapta a dolgozat lapot, elkezdte kitölteni - amit tudott, azt a keveset. Amikor nem tudott tovább mit írni megjelent az egyes szám, és ráült a körmére.
- Mennyi 3/5+4/3? - kérdezte suttogva Dani.
- Hozd közös nevezőre. 3X5=15. Akkor a közös nevező: 15. Mennyivel szoroztad az ötöt, hogy tizenöt legyen? Hárommal. Akkor a hármat is szorozd meg hárommal. Érted?
- Nem. Azt sem tudom, mi az a nevező?
A szám a homlokára csapott, bár tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, de hogy ennyire?!
Mikor a tanárnő észrevette a sugdolózást és rászólt, Dani magyarázkodni kezdett.
- Panni néni, csak szeretek hangosan számolni, nekem úgy könnyebb.
- Na jó, de halkabban számolj! - tette a mutatóujját az ajkai elé a nő. Aztán beszedte a dolgozatokat, és elvitte. Az utolsó óra szintén Panni nénivel volt, aki lobogtatva a kijavított és leosztályozott dolgozatokat robogott a terembe. Dani hármast kapott! A kis szám a körmén át is alakult egy kék hármasra, és nagyobb is lett.
- Gratulálok... - kezdte csendben.
- Kösz!
- Nem neked gratulálok, hanem magamnak! Ahhoz képest, hogy mennyit kellett magyaráznom neked, egész jó lett. Lesz ez még jobb is, meglátod, de ma minden házidat meg kell csinálnod, és tanulnod kell!
- Igenis hármaska! - tisztelgett a fiú.
Ám nem tartotta be az ígéretét, tanulás helyett csak átolvasta a témát, és elpakolt.
- Mégis mit csinálsz? - kérdezte a hármas.
- Tanultam - vágta oda Dani. - Ennyi elég. Holnap helyettes tanár lesz történelem órán, a többi óra meg: rajz, torna, technika. Négy órám lesz - ujjongott, és hóna alá szorította a focilabdát. A szám csalódottan és mérgesen bemászott a fiú füzetébe, és rálapult - sima szám lett, amit még a fiú ceruzával írt.
Az iskolában történelem órán a helyettes tanár feleltette Danit, aki persze nem sokra emlékezett a könyvből. Dadogott, izzadt, elpirult, és a lábát tekergette. A tanár leültette, és egy egyest adott neki.
- Szégyen fiam, szégyen... - mondogatta miközben a tollat forgatta a kezében. Dani padtársának, Gábornak panaszkodott.
- Ő csak helyettes! Nincs joga feleltetni, meg jegyet adni! Most megint nem mehetek a néptáncra.
- Ne védekezz Dani, nem tanulsz, ha akarod szólok a tánctanárunknak, hogy nem fogsz járni.
- Te is ellenem vagy? Nem vagy többé a barátom! - fordult el durcásan.
- Ha emiatt ezt mondod, én is megszakítom a barátságunkat! - utánozta Gábor.
Dani szomorúan ült a szobájában. Ha hazaérnek a szülei, biztosan büntit kap, és a szám is csalódni fog, mert hazudott neki. Ám a szám igaz jó barát volt, kimászott a fiú füzetéből nyögve, mert alig fért ki a sok összeszorított tankönyv és füzet között. Dani csalódott arcára mászott, és leült a gyerek hajára. Simogatta Dániel homlokát.
- Miért vagy kedves velem? Nem tartasz ígéretszegőnek?
Ám a betű nem válaszolt, tudta, hogy a fiú maga rájön a hibájára. Egy vékony mosolyt erőltetett magára, és csak simogatta a buksit tovább.
- Pedig az vagyok! - adta meg a választ saját kérdésére Dani. - Ígéretszegő és hazug izé vagyok! - felnyúlt a számért, és megölelte.
- Köszönöm egyeske! Te most mellettem állsz, mikor ilyen idióta vagyok!
- Nem vagy az. Az ember nem hibátlan. Ahogy én se. A barátod vagyok, melletted állok.
Dániel megcsikizte a szám állacskáját. Az egyeske felnevetett, és leesett a válláról.
- Hupsz! Várj, segítek - hajolt le Dániel.
A szülei nagyon szomorúak voltak meglátva a rossz jegyet. Nem is szóltak hozzá egész délután, egész este. Azt sem vették észre, hogy Dani mekkora lendülettel forgatta a tankönyveit, írt, számolt, fogalmazott, tanult és tanult, meg tanult, meg tanult, és említettem már, hogy tanult? És ez így ment napokig, hetekig.
A következő dolgozatokat jól írta meg, a feleléseken se izgult, mert tanult, és egyre több négyest meg ötöst kapott. Egyik nap aztán, mikor otthon sietősen kinyitotta a füzetét kipattant belőle egy gyönyörű, ezüstösen és aranyosan csillogó ötös, ami akkora volt, mint a tenyere.
- Gratulálok Herendi Dániel! Már tudod, hogy tanulni kell, úgyhogy - viszlát Dániel! - és megpördült, de olyan nagy lendülettel, hogy hatalmas portömeg keletkezett. Dani nevetve benyúlt a felhőcskébe, hogy elkapja a számot, de az eltűnt.
- Ne menj el ötöske! - kiáltotta Dani, és kétségbeesetten nyúlkált mindenfelé a felhőben.
De senki se válaszolt, hirtelen szél kerekedett, és nagy szélfúvás közepette - ahogyan ötöske - a felhő is eltűnt, aztán a szél elcsendesült, és... - VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése