BETŰVÁROS
Sziasztok! Zsuzsi vagyok, és Betűvárosban lakom. Képzeljétek, ma nagy meglepetés ért iskolába menet. Gyorsan elmesélem nektek:
Reggel, ahogy battyogtam az iskolába Teodor futott felém, lihegett.
- Zsuzsi, baj van...
- Jaj, Teodor, megint megkergetett a szomszéd kutyája? Ugye most nem harapott le a nadrágodból?
- Ennél rosszabb! Ellopták a betűket! - kiáltotta, és sértődötten elfordult.
Döbbenten hallgattam, aztán mint aki nem jól hall előredöntöttem a fejem..
- Mikor történt?- kérdeztem.
- Már régen - és kifújta a levegőt - tíz perce.
Odajött Péter bácsi, a rendőr. Egy nagyítót tartott a kezében.
- Igaz a hír, Péter bácsi?
- Sajnos igen. Azonnal nekiállok nyomozni, nem várhatunk holnapig! Vagy hogyan akarsz dolgozatot írni betűk nélkül?
- Van jó oldala is a történteknek - emelgettem fel-le a szemöldököm. Teo anyja is arra tartott, a Magdi néni, és egy kosarat cipelt, amiben papírlap imbolygott a szélben. Kivette a lapot: Mit is kell vennem? - ám mikor meglátta a lapon, hogy nem lát rajta semmit, felsikított, de úgy, hogy Péter bácsi füle belefájdult. Gyorsan elmagyarázta neki a történteket.
- Külön kell válnunk, hogy megtaláljuk a betűket! - intézkedett felvéve a rendőrpózt. Mindannyian szétszéledtünk. Kerestük, keresgéltük, mászkáltunk fel-alá, bokrok alatt, fák ágai közt, a házunkban és más épületekben, sőt! Teodor kinyitotta a kutyája száját, hátha a falánk állat megette a szerencsétlen betűket! Én éppen egy fal menti bokorban kutakodtam, és miközben a földet bámultam, meg kotortam az avart, bevertem a fejem a falba. Aztán hátulról valami nekem ütközött. Megfordultam, és egy kis kék "a" betű nézett rám ijedt szemekkel. Felismertem. Ez az a betű, amit én írtam a naplómba! Megragadtam, de mint valami szappan, kicsúszott a kezeim közül. Elszaladt, én meg utána. Futottunk, míg ki nem értünk egészen a ház mögötti elhagyatott, sűrű parkba. Szuszogtam, és ahogy felnéztem, megláttam egy seregnyi betűt, akik buliztak - torta, zene, tánc... Voltak dőlt fekete betűk - Magdi néni betűi a listájáról! Meg olvashatatlanok - Teodor betűi az irodalomfüzetéből!
- Ember! - visította a kis "a" betű. Minden betű felmászott egy-egy fára. Remegtek a félelemtől.
- Nem bántalak benneteket! - próbáltam megnyugtatni őket.
- Most ezt mondod, de ha lemegyünk, megint rabok leszünk!
- Tessék?
- Nélkülünk, betűk nélkül nehéz az élet, ma megtapasztaltad. De mint a napnak éjjel, nekünk is kell pihenés. Legalább egyszer egy évben! Ti is pihenhettek iskola vagy munka után, mi miért nem? Meghatott a beszédük, elmagyaráztam nekik, hogy elszökni akkor sem szép dolog, inkább jöjjenek velem, és szépen megbeszéljük a dolgot. Félénken lejöttek a fákról, és óvatosan körém gyűltek. Addig beszéltem nekik, míg beleegyeztek, hogy velem jönnek. Visszakísértem őket az emberekhez.
- Ügyes vagy Zsuzsi! No, betűk, mars a listámra! - tartotta feléjük a papírlapot Magdi néni.
- Ne! - álltam elé. Elmeséltem mindent, amit a betűk panaszoltak. Az emberek kis gondolkodás után rávágták:
- Rendben! Minden évben február 30-án nem ír és nem olvas senki, nem lesz iskola, se munka, azon a napon pihenhetünk mindannyian!
Azóta február 30-án tévézek a betűkkel, pop-cornt rágcsálunk, és nem megyek suliba. Mindenki irigyelheti, aki nem Betűvárosban lakik!
____________________________________________________________________
LITEROWE MIASTO
Cześć! Nazywam się Zuzia i mieszkam w Literowym mieście. Dzisaj, kiedy szłam do szkoły, Teodor, mój przyjaciel miał dla mnie niespodziankę. Biegł do mnie, stanął i dysząc powiedział:
- Zuziu, tragiczny...
- Oj, Teodorze, znowu Cię pies pogonił? Mam nadzieję, że teraz nie odgryzł kawałek twoich spodni?
Teodor odwrócił się obrażony.
- Nie. Gorsze. Ktoś ukradł litery!
Zatkało mnie.
- Kiedy to się stało? - pytałam.
- Już dawno... - wziął wielki oddech - dziesięć minut temu...
Przyszedł Pan Piotr, nasz policjant. Trzymał w ręce szkło powiększające.
- To prawda, Panie Piotrze?
- Tak, niestety to prawda. Zacząłem śledzić, nie możemy czekać do jutra! Jak chcesz pisać testy bez liter?
- Jest w tej tajemnicy coś dobrego też! - poruszyłam brwiami. Mamusia Teodora, Pani Magda, tamtędy szła do sklepu. W jej torebece huśtał się list. Wyjęła, ale kiedy zobaczyła, że nie zobaczyła nic na liśće, krzyknęła. Pan Piotr wszystko jej opowiedział. Zaczęliśmy szukać w całym mieście. Pod drzewami, krzakami, w domu, pod łóżkiem, nawet Teo otworzył mordę jego psa, bo bał się, że jego niegrzeczny pies zjadł biedne litery! Ja wtedy szukałam pod krzakiem, ale ktoś niechcący mnie potrącił. Odwróciłam się, i zobaczyłam małą literke "a". Tę literkę jeszcze ja pisałam do mojego pamiętnika! Złapałam ją, ale ona wysunęła mi się z rąk jak jakieś mydło. Pobiegła do starego parku, do którego już dawno nikt nie chodził. Ja za nią, Dysząc zobaczyłam dużo literek, które tańczyły, śpiewały, śmiały się.
- Uwaga człowiek! - krzyknęła mała literka, "a". Wszystkie litery weszły na drzewo.
- Nie bójcie się, nic wam złego nie zrobię! - powiedziałam.
- Pewnie! Teraz to mówisz, ale jak zejdziemy, to znowu będziemy więźniami!
- Co?
- Bez nas literek nie ma życia, dzisiaj się dowiedziałaś! ALE jak słoneczko wieczorem, my też musimy mieć odpoczynek! Wy możecie po pracy albo po szkole odpoczywać, my dlaczego nie? Chociaż tylko raz w roku!
Wzruszyła mnie ich opowieść. Zaniosłam ich do ludzi.
- Gratulacje Zuziu! - powiedziała Pani Magda. - No, literki, szybko na mój list!
- Nie!
Wszystko opowiedziałam im, i ludzie myśleli i kręcili głowami. W końcu się zgodzili:
- Dobra! Raz w roku, trzydziestego lutego nikt nie pisze i czyta, nikt nie idzie do szkoły i do pracy.
Odtąd trzydziestego lutego oglądam telewizję z literami, jemy pop-corn i nie idę do szkoły. Wszyscy mogą żałować, którzy nie mieszkają w Literowym mieście !
Sziasztok! Zsuzsi vagyok, és Betűvárosban lakom. Képzeljétek, ma nagy meglepetés ért iskolába menet. Gyorsan elmesélem nektek:
Reggel, ahogy battyogtam az iskolába Teodor futott felém, lihegett.
- Zsuzsi, baj van...
- Jaj, Teodor, megint megkergetett a szomszéd kutyája? Ugye most nem harapott le a nadrágodból?
- Ennél rosszabb! Ellopták a betűket! - kiáltotta, és sértődötten elfordult.
Döbbenten hallgattam, aztán mint aki nem jól hall előredöntöttem a fejem..
- Mikor történt?- kérdeztem.
- Már régen - és kifújta a levegőt - tíz perce.
Odajött Péter bácsi, a rendőr. Egy nagyítót tartott a kezében.
- Igaz a hír, Péter bácsi?
- Sajnos igen. Azonnal nekiállok nyomozni, nem várhatunk holnapig! Vagy hogyan akarsz dolgozatot írni betűk nélkül?
- Van jó oldala is a történteknek - emelgettem fel-le a szemöldököm. Teo anyja is arra tartott, a Magdi néni, és egy kosarat cipelt, amiben papírlap imbolygott a szélben. Kivette a lapot: Mit is kell vennem? - ám mikor meglátta a lapon, hogy nem lát rajta semmit, felsikított, de úgy, hogy Péter bácsi füle belefájdult. Gyorsan elmagyarázta neki a történteket.
- Külön kell válnunk, hogy megtaláljuk a betűket! - intézkedett felvéve a rendőrpózt. Mindannyian szétszéledtünk. Kerestük, keresgéltük, mászkáltunk fel-alá, bokrok alatt, fák ágai közt, a házunkban és más épületekben, sőt! Teodor kinyitotta a kutyája száját, hátha a falánk állat megette a szerencsétlen betűket! Én éppen egy fal menti bokorban kutakodtam, és miközben a földet bámultam, meg kotortam az avart, bevertem a fejem a falba. Aztán hátulról valami nekem ütközött. Megfordultam, és egy kis kék "a" betű nézett rám ijedt szemekkel. Felismertem. Ez az a betű, amit én írtam a naplómba! Megragadtam, de mint valami szappan, kicsúszott a kezeim közül. Elszaladt, én meg utána. Futottunk, míg ki nem értünk egészen a ház mögötti elhagyatott, sűrű parkba. Szuszogtam, és ahogy felnéztem, megláttam egy seregnyi betűt, akik buliztak - torta, zene, tánc... Voltak dőlt fekete betűk - Magdi néni betűi a listájáról! Meg olvashatatlanok - Teodor betűi az irodalomfüzetéből!
- Ember! - visította a kis "a" betű. Minden betű felmászott egy-egy fára. Remegtek a félelemtől.
- Nem bántalak benneteket! - próbáltam megnyugtatni őket.
- Most ezt mondod, de ha lemegyünk, megint rabok leszünk!
- Tessék?
- Nélkülünk, betűk nélkül nehéz az élet, ma megtapasztaltad. De mint a napnak éjjel, nekünk is kell pihenés. Legalább egyszer egy évben! Ti is pihenhettek iskola vagy munka után, mi miért nem? Meghatott a beszédük, elmagyaráztam nekik, hogy elszökni akkor sem szép dolog, inkább jöjjenek velem, és szépen megbeszéljük a dolgot. Félénken lejöttek a fákról, és óvatosan körém gyűltek. Addig beszéltem nekik, míg beleegyeztek, hogy velem jönnek. Visszakísértem őket az emberekhez.
- Ügyes vagy Zsuzsi! No, betűk, mars a listámra! - tartotta feléjük a papírlapot Magdi néni.
- Ne! - álltam elé. Elmeséltem mindent, amit a betűk panaszoltak. Az emberek kis gondolkodás után rávágták:
- Rendben! Minden évben február 30-án nem ír és nem olvas senki, nem lesz iskola, se munka, azon a napon pihenhetünk mindannyian!
Azóta február 30-án tévézek a betűkkel, pop-cornt rágcsálunk, és nem megyek suliba. Mindenki irigyelheti, aki nem Betűvárosban lakik!
____________________________________________________________________
LITEROWE MIASTO
Cześć! Nazywam się Zuzia i mieszkam w Literowym mieście. Dzisaj, kiedy szłam do szkoły, Teodor, mój przyjaciel miał dla mnie niespodziankę. Biegł do mnie, stanął i dysząc powiedział:
- Zuziu, tragiczny...
- Oj, Teodorze, znowu Cię pies pogonił? Mam nadzieję, że teraz nie odgryzł kawałek twoich spodni?
Teodor odwrócił się obrażony.
- Nie. Gorsze. Ktoś ukradł litery!
Zatkało mnie.
- Kiedy to się stało? - pytałam.
- Już dawno... - wziął wielki oddech - dziesięć minut temu...
Przyszedł Pan Piotr, nasz policjant. Trzymał w ręce szkło powiększające.
- To prawda, Panie Piotrze?
- Tak, niestety to prawda. Zacząłem śledzić, nie możemy czekać do jutra! Jak chcesz pisać testy bez liter?
- Jest w tej tajemnicy coś dobrego też! - poruszyłam brwiami. Mamusia Teodora, Pani Magda, tamtędy szła do sklepu. W jej torebece huśtał się list. Wyjęła, ale kiedy zobaczyła, że nie zobaczyła nic na liśće, krzyknęła. Pan Piotr wszystko jej opowiedział. Zaczęliśmy szukać w całym mieście. Pod drzewami, krzakami, w domu, pod łóżkiem, nawet Teo otworzył mordę jego psa, bo bał się, że jego niegrzeczny pies zjadł biedne litery! Ja wtedy szukałam pod krzakiem, ale ktoś niechcący mnie potrącił. Odwróciłam się, i zobaczyłam małą literke "a". Tę literkę jeszcze ja pisałam do mojego pamiętnika! Złapałam ją, ale ona wysunęła mi się z rąk jak jakieś mydło. Pobiegła do starego parku, do którego już dawno nikt nie chodził. Ja za nią, Dysząc zobaczyłam dużo literek, które tańczyły, śpiewały, śmiały się.
- Uwaga człowiek! - krzyknęła mała literka, "a". Wszystkie litery weszły na drzewo.
- Nie bójcie się, nic wam złego nie zrobię! - powiedziałam.
- Pewnie! Teraz to mówisz, ale jak zejdziemy, to znowu będziemy więźniami!
- Co?
- Bez nas literek nie ma życia, dzisiaj się dowiedziałaś! ALE jak słoneczko wieczorem, my też musimy mieć odpoczynek! Wy możecie po pracy albo po szkole odpoczywać, my dlaczego nie? Chociaż tylko raz w roku!
Wzruszyła mnie ich opowieść. Zaniosłam ich do ludzi.
- Gratulacje Zuziu! - powiedziała Pani Magda. - No, literki, szybko na mój list!
- Nie!
Wszystko opowiedziałam im, i ludzie myśleli i kręcili głowami. W końcu się zgodzili:
- Dobra! Raz w roku, trzydziestego lutego nikt nie pisze i czyta, nikt nie idzie do szkoły i do pracy.
Odtąd trzydziestego lutego oglądam telewizję z literami, jemy pop-corn i nie idę do szkoły. Wszyscy mogą żałować, którzy nie mieszkają w Literowym mieście !
(2008-2009)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése