Mikor reggel mama lassan kinyitotta az ajtót azt vártam, hogy behoz egy képeslapot. Méghozzá nem egy közönségeset, hanem Valentin-napi képeslapot! Talán egy kis apróságot is hozzá.
- Szia mama!
- Szia! Korán keltél! Van nálam valami... - mondta rejtélyesen. Karjait hátrarejtette, ebből egyből kiötlöttem, hogy:
- Csak nem... Valentin-napi ajándék? - ültem fel az ágyamra.
- Hogy vág az eszed! - nevetett. Előhúzta kezeit. Két plüsskacsát kaptam, amiket szét kell húzni egymástól, és egymásnak ütköznek csőrrel. Tehát - csókolódzó kacsák, és egy képeslap. Cupp! - egy puszi az arcára.
- Ez tőlem és aputól van. Tetszik? - mosolygott. Apunak sajnos korán reggel dolgozni kellett mennie, csak mama maradt itthon, én, no meg Sziszi.
- Számotokra is van valami! - húztam ki az éjjeli szekrényem fiókját, és egy papírt nyújtottam át. Arra egy szív volt rajzolva, benne meg ez, ni: "Apu+Mama+Andris+én=családi szeretet". Nem említettem, hogy van egy bátyám? Andris a neve.
- Jaj! De aranyos! Na, reggelizz, tévézz, hétvégén reggel sok rajzfilm van!
Délután lementem a játszóra, talán találkozom Laurával. Józsival nem. Lőrinccel talán... ő úgy sem vett részt abban a gúnyolásban. Lent tényleg ott volt Lőrinc. Hintázott. Laura megint sehol. Talán azért, mert hidegebb volt aznap, és a hideg napokon kisbabák ritkán jönnek le. Meg Valentin-nap volt, biztosan együtt töltik a napot. Leültem a másik hintába. Lőrincre néztem, aki lekókadt fejjel szorongatott egy képeslapot. Nem köszönt. Én is vártam. Aztán nem akartam ezen a napon undok lenni.- Szia!
- Hah, szia! - sóhajtott.
- József miatt vagy ilyen szomorú?
- Nem, vele kibékültem, és megígérte, többet nem gúnyol - erőltetett magára egy vékony mosolyt. - Csak ma ugye Valentin-nap van, de a szüleim összevesztek, és válással fenyegetik egymást. Ez szomorít - lett újra görbeszájú.
- Hé, boldog Valentin-napot - mondtam halkan, de kicsit vidáman, és felvidítóan. Nyújtottam neki egy képeslapot. A lapon egy felirat volt piros betűkkel: BOLDOG VALENTIN NAPOT! Elmosolyodott.
- Köszönöm. Te olyan kedves vagy velem, én meg olyan kétszínűnek érzem magam... mert egy gúnyolódó barátja voltam.
- Hiszen most mondtad, hogy megjavult, és többet nem csinálja... - nyugtattam. Ő a kezében tartott képeslapra nézett, aztán rám, és vissza. Remegő kezekkel odanyújtotta.
- Tessék. Mennem kell! Szia! - kiugrott a hintából, és elszaladt balra az egyik bejárati kapuhoz. Benyomta a számokat, és kinyílt az ajtó. Még odakiáltotta: - Boldog Valentin-napot! - és beszaladt.
- Neked is boldog... úgyis tudod! - integettem neki, habár viselkedését nem igazán értettem. Megnéztem a képeslapot. Azon is a szokásos felirat volt, alatta meg egy nagy "B" betű, és kisebb betűkkel folytatva "arátság". Barátság. A barátom akar lenni? A balkonjáról az anyja integetett.
- Lőrinc olyan szégyenlős, ne haragudj - szólt le hozzám.
A néni férje is kijött.
- Mit csinálsz te itt? Pakolj, Lőrinc velem fog élni!
A nő meglökte a férfit, a férfi meg erősen belökte a szobába a nőt.
Leszek a barátja, megérdemli, mert jó ember, és most olyan nehéz időket jár. Ma, Valentin-napon a szerelem napján a szülei veszekednek, és talán el fognak válni!
Nem sokkal ezután megláttam Józsit. Odaállt a hinta oszlopához, és a földre meredt. Biztosan szégyellte magát a gúnyolás miatt.
- Szia... - köszöntem neki, de rá se néztem. Tudom, tudom, Lőrinc azt mondta, hogy bocsánatot kért, de a saját fülemmel is hallani akartam.
- Szia... én... saj... - karját simogatta izgulva. - Sajnálom. Rossz voltam.
- Na jó, megbocsátok, de csak most! - mondtam, de persze vicceltem. - És boldog Valentin napot...
- Neked is. Tessék! - nyújtott oda egy szelet csokit.
- Számodra is van valami! - nyúltam a zsebembe. Kivettem egy papírdarabot. Az volt ráírva: "Ha a barátság napján megajándékozol valakit, rátalálsz egy igaz barátra." Felolvasta. Kicsit elpirultam. Odaadtam neki még egy rágót. Ám nem akartam, hogy megtudja, hogy udvariasságból adom neki, hiszen csúnyán viselkedett, és hozzátettem:
- Rágógumi. Tölténynek. Mivel itt van éppen a zsebemben, odaadom, ha már te is adtál valamit, meg ugye ma Valentin-nap van...
- Hű, ez tök klassz! - nézegette a rágógumit, mint valami kincset. Bedobta a szájába, és rágni kezdte.
- Nem... nem tölténynek akartad?
- Az nem az én pisztolyom. Az unokatesómé. Kölcsön adta egy napra, mivel itt lakik a közelben. Én enni szoktam a rágót, nem elpazarolni - mondta csámcsogva.
Beszélgettünk. Rájöttem, hogy nagyon jó fej. És okos. Udvarias is, csak azért gúnyolt, mert unokatesói elvárták tőle, hadd lássák, hogy a családban igazi genyák élnek.
El akartam terelni a figyelmét ezekről, és mikor már megettem a csokit rávettem, hogy fogócskázzunk. Amikor elkapta a vállam, gyorsan a kezére csaptam. Ő meg vissza. Így mindenki egyben fogó is volt, meg nem is. Mama hívott. Elkísért, a lépcsőn is együtt mentünk fel, hiszen ő is ott lakik, csak egy emelettel feljebb. És beszélgettünk az iskoláról, meg a tanárokról. Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy azt vettem észre, már a harmadik emeleten vagyunk
- Akkor leszünk barátok? Holnap is találkozunk? - kérdezte az ajtó előtt állva.
- Holnap tanulnom kell apuval. Szerdán dolgozat lesz nyelvtanból - mondtam lógó orral.
- Ebbe az iskolába jársz? - intett fejével oldalra.
- Úgy van.
- Én is. - Éppen kopogni akart az ajtón, amikor félig kinyílt, és láttunk két kövér szülőt. Egy nőt, és egy férfit. A férfi veszekedett vele.
- Keresd már meg Jóskát, vagy nem kap sóskát! - kiabált a nő.
- Miért mindig én, asszony? Az a gyerek megint biztosan ellátogatott az unokatesójához a puskáért! - dörmögött a férfi. Ki akart lépni az ajtón, ám amint meglátta fiát, dühösebb lett.
- Bereczki József! - csak trikót viselt egy farmerral, és sörös üveget szorongatott kezében. Egy vastag cigarettát is szívott. Melle szőrös volt, és hangja gonosz, mély. - Mit csatangolsz te egy lánnyal? Nem megmondtam, hogy csináld meg a leckéd, ne pedig randizgass!? Megint elkéstél itthonról! Anyád neked készített sóskafőzeléket, te meg szórakozol ezzel a fruskával! - ordítozott, de fia bátran a szemébe nézett, úgy válaszolt.
- Apa, nem csatangolok, és nem randizgatok. Csak Valentin nap alkalmából egy csokiszeletet adtam neki, és felkísért.
- Gyere be, ne feleselj!
Becsapta előttem az ajtót. Milyen furcsa szüleik vannak ezeknek! Zavarodottan elvonultam. Mamának elmeséltem a történetet.
- Látod, neked milyen jó szüleid vannak? - mosolygott, és letette elém a második fogást. Mert Jóskával annyit játszottam, hogy már fél négyet mutatott a falióra.
- Hát igen... ti nem vagytok ilyen... ilyen szigorúan szigorúak! - nyomtam a számba egy szelet rántott húst.
(2009. február)
____________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése