bemutatkozó

18 éves lány vagyok, 10 éves korom óta írok meséket, történeteket, álmokat...

Naplóm - a Mindennapi történetek - nem szokványos napló, nevezzük inkább irodalmi naplónak. Mesélek benne magamról, kitalált, látott, máshol, máskor tapasztalt dolgokról.

Az oldalon meséket, történeteket, újságcikkeket is olvashatsz tőlem főleg magyarul, de vannak, amik lengyelül is, illetve csak lengyelül készültek, angol nyelvű első mesém már kész van, csak még lektorálni kell.

Remélem kellemesen érzed magad nálam, kedves Látogató...

______________________ Fontosabb díjaim, megjelenések:

- 2007: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó Janikovszky Éva meseíró pályázatán első helyezés a Golyóvölgy c. mesémmel

- 2008: a VéSziDra Műhely Írói pályázatán a Habzsikok és Suvikok c. mesémmel bronz díjban részesültem

- 2009: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium meseíró pályázatán oklevél a Kövér Klára c. történetemért, megjelenés a "Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok" c. antológiában

- 2009: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó Janikovszky Éva meseíró pályázatán különdíj a Betegmese c. írásomért

- 2009: a Pataky Művelődési Ház "Az én mesém" c. antológiában megjelentette a Betűváros c. írásomat

- 2009: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete az Év Diákújságírójának választott a "Polonia Węgierska" c. lengyel havilapban megjelent újságcikkeimet értékelve

- 2010: a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválon egy iráni színdarabért (címe: A fekete halacska) - ahol öt szerepet is én játszottam, betétszövegeket írtam és társrendező voltam - a társulatunk helyezést ért el

- 2011: diploma a Lengyel Polonisztika nemzetközi tanulmányi versenyen elért eredményeimért

- 2011: a KIMTE (Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület) és az OTP "Álmodj másnak ajándékot" c. pályázatán díjazott lettem a "Mosoly, ölelés, egy kedves szó" c. történetemmel

- 2012: megjelent első önálló kötetem! "A vízenjáró" címet kapta. Megvásárolható épp itt: http://konyvaruhaz.info/hu_HU/a-vizenjaro

Beteg mese

Réges-régen, de tényleg régen a betegségek láthatóak voltak. Ültek a parkokban a piros padokon, mászkáltak az utcákon, kószáltak mindenfelé, ám legszívesebben röpködtek a levegőben - mint a szellő suhantak fel-alá libegő köpönyegeikkel. Mindenki ismerte őket, nevükön is szólították őket, ha épp kedvük támadt velük beszélgetni, hiszen a köpenyük hátára volt írva a nevük, hogy például allergia, meg fogfájás, bárányhimlő. Ha rosszalkodtak, ha bele akartak bújni az emberekre, akkor azok elkergették őket, de ha nem sikerült, akkor bevettek valami gyógyszert, gyógyteát ittak, kenőcsöt kentek magukra, azok meg kibújtak gyorsan az emberből, elmenekültek, legfeljebb csak az öklüket rázták az emberek felé.
Aztán az emberek ravaszkodni kezdtek. Rájöttek, hogy ha betegek lesznek, akkor nem kell menniük az iskolába, vagy dolgozni. Főleg a csibész, lusta gyerekek használták ki a betegségeket. Elkapták, megragadtak egy-egy betegséget, lenyelték, és mivel betegek lettek, nem kellett iskolába menniük.

Egyszer egy iskolás fiú nem készült az órára, és mivel nem akarta megírni a dolgozatot, kora reggel kinyitotta az ablakot, és behívott egy betegséget.
- Influenza vírus! Gyere be!
És a "vírus" feliratú szelecske belebbent.
- Na mi van?
- Lenyellek, és akkor nem kell megírnom a dolgozatot ma. Majd egy hét múlva megírom, addigra jól megtanulom. No siess, mielőtt jön anya!
A vírus persze benne volt a csínyben, a fiúhoz suhant, az meg gyorsan lenyelte.
- Jó reggelt, Miklós! - köszönt be az ajtón az anyukája. - Kelj fel, menni kell a suliba! Jól aludtál? - és mosolygott.
- Nem jól... - csúszott beljebb az ágyba Miklós. Anyukája, Bori néni, megfogta a fiú homlokát.
- Te lázas vagy! Hozom a lázmérőt, meg a gyógyszereket! - és kisietett a szobából. Miklós halkan éljenzett egyet, és felült az ágyban. Ám szédülni kezdett, és elgyengülten visszadőlt a párnára.
- Itt vannak a gyógyszerek! Mérjük meg a lázad! - tette a fia hónalja alá a lázmérőt Bori néni. Pár perc múlva kivette, és ámulatában akkorára nyitotta a száját, hogy akár egy tojás is befért volna rajta, csak úgy, egészben. - Úristen! Negyven fok! Atya ég! Jézusom! Jaj!
- Anya, ne jajongj! Adsz végre valami lázcsillapítót? - Aztán hirtelen a szájához kapott. - Jaj! Azt hiszem róka-böfi lesz!
- Hozom a vödröt fiam, hozom! - szaladt ki anyukája.
Később kihívta a doktornénit. Barbara néni, az orvos nagyon aggódva vizsgálgatta.
- Fiam, te lenyeltél egy betegséget?
Miklós vörös lett, részben a láz miatt, meg persze mert nagyon zavarba jött.
- Igen... De már megbántam! Ez a vírus nem akar kijönni belőlem!
- Kérted már, hogy menjen ki?
- Persze! De nem akar. Bulizik!
- Csikis vagy? - kérdezte Barbara néni, és meg sem várva a választ elkezdte csiklandozni a fiút. Miklós először nevetni kezdett, aztán böfögni.
- Jaj! Mindjárt há... - nyögte. Erre kirepült belőle a vírus.
- Undorító vagy! Megyek máshova! - és eltűnt. Bori néni és Miklós megköszönték a doktornőnek a segítséget, és a fiú mehetett az iskolába, ahol mindent elmesélt a tanárnőnek, aki persze jól leszidta.

Egyre többször fordult ez elő, a csalafintáskodó emberek lenyeltek valamiféle betegséget, azok meg nem akartak kijönni belőlük, hiába kérték őket szépen, és hiába veszekedtek velük, vagy fenyegették őket. Így hamarosan sztrájkolni kezdtek, meg tüntetni, táblákkal vonultak a városháza elé, amiken ilyen feliratok voltak: "Betegségsztrájk", meg "Elég volt a betegségekből!", és "Hogy merészelik?". A polgármester, Dendi úr megigazgatta fekete zakóját, megköszörülte a torkát, kiállt az erkélyre, megragadta a mikrofont és beszélni kezdett.
- Polgártársak! Azt ajánlom, fogjunk össze, és száműzzük a betegségeket!
- Éljen! - kiáltozta mindenki.
Barbara néni, a doktornő elmesélte a nagy ötletét, hogy csikizéssel ki lehet őket kergetni a betegekből. A nagy ötletet tett követte. A betegségeket elűzték, még a mellékutcákban, a kertekben is kergették őket, átkutattak utánuk minden sötét sarkot, zugot, benéztek a pincékbe, padlásokra másztak, míg csak az összes betegség el nem menekült valahová messze egy sivatagba, ahol se növények, se állatok nem voltak, emberek meg főleg nem.
De nem adták fel. A vezér, a legrosszabb betegség öklével a tenyerébe csapott.
- Mi betegségek vagyunk, az a dolgunk, hogy beteggé tegyük az élőlényeket! - kiáltotta.
- Bizony! - bólogatott nagy komolyan a bárányhimlő.
- Hátba támadjuk őket, ahogyan ők minket! - folytatta a vezér. - Gyerünk, mindenki dobja le magáról a nevét!
Ahogy levették magukról a nevüket láthatatlanná váltak, és így feliratok nélkül visszaszáguldottak a városba, falvakba, mezőkre, mindenhová. Egyre többen lettek váratlanul betegek, lázasak.
- Megérdemlik! - hahotázott gonoszul a Legrosszabb betegség. Az emberek sikoltoztak, ám menekülni nem tudtak a láthatatlan betegségek elől.
Azóta támadnak váratlanul, úgyhogy vigyázz magadra, és ellenőrizd mit nyelsz le! És ha mégis megbetegedsz csiklandozd meg magadat, hogy kimenjen belőled a betegség! Persze a legjobb, ha egyáltalán, úgy általában vidám vagy, sokat nevetsz - azt nagyon nem szeretik ám ezek a mindenféle betegségek!

(2009)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése