Hétfőn lassan készültem, a betegség miatt nehéz volt visszaszokni a hétköznapi, leckékkel teli élethez. Mama is siettetett. Már háromnegyed nyolc múlt, és csak akkor indultam el. Ám az utcán nem láttam egy gyereket se. Tudom, hogy ilyenkor már nagyon kevesen mennek a suliba, mert már a többség ott ül a padokban. De ez az üresség már megijesztett! Mi van, ha már becsöngettek, mert a folyósokon se láttam egy tanulót se. Beléptem az iskolába, és köszöntem a portásnak.
- Jó reggelt!
Ám kijött a kis kabinjából, és üvöltözni kezdett velem.
- Ácsi, ácsi! Talán köszönnél, és megkérdezhetnéd...
- Én köszöntem.
- Ma nincs tanítás.
- Az hogy lehet?
- Március 2-a van, neked nincs beírva az üzenődbe?
Nagy szemekkel kimentem, és akkor jutott eszembe Vanda, aki a suli előtt sétáltatta a kutyáját. Mikor elmentem mellette még akkor, arra gondoltam, hogy "Ő mit keres kint? Nem aggódik, hogy elkésik?" ám ő is csodálkozott rajtam. Most már értettem miért.
- Szia Vanda.
Vanda nem az osztálytársam, ám első és második osztályban az ő osztálya járt hozzánk napközibe. Ő is annyi idős mint én, ám másfajta: koponyamániás, hajfestős, fiúzós, menőzős...
- Szia Laura.
- Ma nincs is tanítás, el is felejtettem! - De beteg voltam. - védekeztem gyorsan.
Arra járt Vanda osztálytársa, Márk.
- Ma nincs iskola - szólt neki Vanda. Ő is hátán cipelte a hátizsákját, és nem értette.
- Mi? Ja, jó, akkor megyek is haza játszani az új számítógépes játékommal, a Bumm!Autó-val.
- Én is hazamegyek, mama biztosan meglepődik - nevettem, és eltűntem.
Otthon folytattam a mesét, itt is van:
"Zo elbúcsúzott Labától, és húga után futott. Gom a csatorna bejáratából még bámulta Zsaszát. Zsasza is néha hátranézett.
- Mi van? Mit bámuljátok egymást? Ez egy újfajta kontaktálás köztetek? - kérdezte Zo.
- Ööö...felejtsd el - pirult el Zsasza. - Nézd! Ott van egy pillangó! - mutatott a házikójuk előtti levélre. És tényleg ott csapdosta szárnyait egy gyönyörű, színes szárnyú pillangó. Annyira erősen csapdosott (legalábbis a nergogok számára), hogy a házuk tetejét lerombolta az általa keletkezett szél. Zsasza és Zo nagyon megijedtek. Hol fognak lakni? Egy ártatlannak tűnő lepke milyen ártalmas tud lenni a nergogok számára! Habár nem csoda, hogy lerombolta a házikót, mert csak gyenge botocskákból, és szirmokból, levelekből volt felépítve.
- Mit tegyünk? - kérdezte Zsasza. Gom megjelent egy köpennyel a hátán. Felállt egy kavicsra, és a Nap megvilágította hátulról.
- Megérkezett SzuperGom!
- Szuper Gomb? - csodálkozott Zo.
- Elkergessem, vagy megtépkedjem? - kérdezte a pillangóra nézve Gom. Látszott rajta, hogy megsértődött Zo viccén. Ami nem is vicc volt.
- Ne bántsd! Csak kergesd el - kérlelte őt Zsasza. - Utána meg segíts újraépíteni a házunkat!
Gom felugrott a pillangó hátára.
- Gyia! - paskolta a hátát. A lepke megijedt, és ugyanúgy hatalmas szárnycsapásokkal elrepült Gommal a hátán. Ám Gom okos volt, mikor még egészen alacsonyan volt, egy levélre pattant. Zsasza meg se köszönte a segítségét, hanem a házukhoz futott. A tető a földön hevert, a falak lerombolva, és középen a főző Nari állt. Nagy szemekkel nézett gyerekeire. Zsasza zavartan kuncogott, és nekiálltak újjáépíteni a házat. Zo hordta a botocskákat Gommal - mert együtt erősebbek voltak, Zsasza a szirmokat, Nari a leveleket egyenként. Mikor a nergogapa is hazajött, őt is munkára késztették.
- Hiszen nemrég dolgoztam az iparban! - védekezett. Egyébként Elrandó úr néhány ismerősével és pár elboddal az emberek iparába szöknek naponta, hogy kicsit segítsenek nekik, és hogy egy kicsit lopjanak is. Elrandó úr a főnök, és emiatt egy eddig nektek ismeretlen, sőt számomra is ismeretlen elbod ki nem állhatja a nergog urat, de azért morcosan dolgozik – mint takarító. - Ám felesége kezébe nyomta a seprűt, és a leveleket, ő meg a gyerekekkel bement az új házba.
- Söpörd fel a kertünket, és azt a levelet még tedd a tetőre! - csapta be az ajtót Nari. Elrandó úr citromképpel nekiállt söpörni, ám zenét csinált belőle. Ütemesen kezdett söpörni: először két gyors, majd egy hosszú, és kettő gyors, egy lassú, majd a lábát is ütemre topogtatta, és fütyülni kezdett."
Mikor abbahagytam az írást, eszembe jutottak Lőrinc szavai: "Vagyis...igazából...holnap a suli.." Ezzel azt akarta mondani, hogy nem lesz iskola. Vajon áthív? Vagy tanul? És Józsi? Ő biztosan tanul! Megcsörrent a telefonom.
- Halló?
- Szia! Hogy vagy pingvin? - válaszolta az ismeretlen. Biztosan a pingvines jelmezemre célzott, amit a farsangra vettem fel. Felismertem a hangját.
- Jaj, Lőrinc! - nevettem. - Találkozunk és játszunk?
- Természetesen, pingvin! - viccelt.
- Átmehetek?
- Mama nincs itthon, és meg is tiltotta, hogy ma lemenjek vagy hasonló, ugyanis tanulnom kell.
- Nekem sincs itthon - nyugtattam meg.
- Tudom, hogy tegnap is direkt estél el, hogy én nyerjek a zsúromon, a tojáshordozó versenyen.
- Rájöttél? Nézd, én nem is tudom, hogy...
- Nem baj. Kösz. És neked köszönhetően Johanna már nem egy csendes, unalmas lány, aki szinte egész életében csak ezeket a szavakat mondta: "Szia!" meg "Sziasztok!" és "Hogy vagy?" - eleinte kedvesen mondta, majd átváltott álcázott idegesbe - hanem folyton csak beszél, és beszél, és az idegekbe kerget a sok dumájával!
- Nemrég meg azt mondtad, hogy én vagyok egy dumagép.
- De még te sem beszélsz annyit mint Johi. Megőrülök! - röhögcséltünk.
- És Vili hogy bánik Johannával?
- Nagyon megkedvelték egymást. Folyton egymásra nézve szaladgálnak, meg nevetnek, és játszanak.
- Nem leszel fenn Dumagépen? Akkor ingyen beszélhetnénk... - ajánlottam.
10:11 Lőrinc: Szia! Van egy hírem, ami nagyon vicces! :D :D :) ;)
10:11 Laura: Szia! Már vártalak! Mi az a hír?
10:12 Lőrinc: Felvettem partnernek Felíciát, emlékszel?
10:12 Laura: Hát persze! Miért? Mi történt?
10:14 Lőrinc: Beszélgettem vele, bemutatkoztam neki, erre ő azt kérte tőlem, hogy küldjem el neki a fényképemet. Elküldtem neki, és kijelentkezett. Miért?
10:15 Laura: Vagy olyan csúnya vagy, hogy el akart menekülni :), vagy hirtelen el kellett mennie, és elbúcsúzni se volt ideje, vagy leállt a gép, mert rossz...
Lőrinc tudta, hogy viccelek az elején a "csúnya" megjegyzéssel. Ám dolga akadt, így kijelentkezett. Kivel beszéljek? Józsi biztosan tanul egész nap, ha meg nincs otthon az apja...ha meg nincs otthon az apja találkozhatunk! Végül is... egy próbát megér! Átöltöztem az otthoni macskanadrágból és vékony pólóból farmerbe és a kedvenc lila vékonyabb fajta pulcsimba, amin egy katica képe van. A mese folytatását kinyomtattam, és összetekerve, mint valami távcső, betettem a lila válltáskámba. Az iskolatáskámból kikerestem a kulcsomat, és bezártam az ajtót, mert lehet, hogy tovább ott maradok. Nagyon izgultam felfelé menet. A szívem hevesen dobogott, és gyorsabban lélegeztem. Hogy ki miatt? Józsi apukája miatt. Remélem nem fogja leordítani a fejem! Mikor az ajtóhoz értem, nagyot nyeltem. Kopogni készültem, ám lassan emeltem a kezemet. Egy kopp! - és abban a másodpercben semmi. Még egyet akartam koppantani, amikor kinyílt az ajtó, és épphogy nem kopogtattam meg Józsi homlokát.
- Szia - köszönt meglepetten az ökölre nézve.
- Szia - és az öklöt a hátam mögé dugtam.. - Apukád itthon van?
- Nem, nincs, hála az égnek! - sóhajtott megkönnyebbülten Józsi. - Úgyhogy bejöhetsz. Este jön csak haza. Elment... - ám eszébe jutottak anyja akkori szavai, így nem fejezte be a mondatot. Én se erőltettem. Átnyújtottam az összetekert tekercset.
- Itt a mese folytatása - tettem hozzá. - Az előzőt is elolvastad?
- Apa kidobta - szontyolodott el Józsi. - Elmesélem - és letessékelt a nappali fotelébe. - Aznap elkezdtem olvasni este, mikor apa fürdött. - Végre valahára fürdött! - Nos, éppen végeztem volna, amikor belépett a szobámba, és észrevette a kezemben lévő papírokat. Kikapta a kezemből, és gyorsan elkezdte átolvasni. És azt mondta: "Nem engedem, hogy olvass ilyen bugyutaságokat! Eleve megtiltottam, hogy olvass, és főleg ne a fruska zagyva meséit!" Nem mertem feleselni, így széttépte, és kidobta. Sajnálom...
Először azt akartam mondani, hogy : "Semmi baj!" vagy "Miért nem tettél valamit? Én nyomtattam drága tintával, erre ő széttépi, és csak kidobja? Többször nem adok neked mesét!" Ám egyiket se mondtam. Nem akartam olyan könnyen megbocsátani neki ezt a dolgot, ám leszidni se, hiszen az apukája egy marha. Aki mellesleg ritkán fürdik - pfuj! Ezért már nem akartam odaadni a folytatást, ám már odanyújtottam, így emiatt nem illett volna... Az anyja odajött.
- Nagyon sajnáljuk Laura. Mivel tudnálak kiengesztelni?
- Semmi baj, Marika néni! - legyintettem, igazándiból az ellenkezőjét gondoltam. - Habár... kaphatok egy pohár narancslevet?
- Természetesen - odament a "pult" mögé, és a mögötte lévő polcok között nézelődött. Szinte minden üvegre az volt írva:"Sör" vagy "Bor pezsegjen, de jól essen!". Ám a legalsó polcról leemelt egy műanyag flakont. Beleöntötte az ezernyi pohárüveg közül kiválasztottba, és odanyújtotta nekem.
- Köszönöm szépen - kortyoltam.
- Lőrincről mi hír? - kérdezte letéve az asztalra a papírtekercset Jóska.
- Nem tudtam átmenni, mert az anyja nincs otthon, és meg is tiltotta neki, hogy ma lemenjen vagy hasonló, ugyanis tanulnia kell. De hozzád gondoltam átjövök, ha nem zavarok persze.
- Ugyan! - legyintett Mari néni. - Menjetek játszani, mert aztán Jóskának is meg kell néznie pár dolgot a tankönyvekben!
A fiú intett a szobája felé. Bementünk, és bezárkóztunk. Levett egy nagy dobozt az ajtó melletti polcról..
- Ezt még a nagyitól kaptam, amikor itt volt látogatóba.
- Nyisd már ki!
- De csak akkor, ha nem árulod el senkinek. - tette mutatóujját a szájához.
- Nem teszem - mosolyogtam. Lassan kinyitotta, mintha valami nagy kincs lenne benne. Az is volt. Sok sok kis kocka, olyan Legó félék bábukkal, és egy képeslap. Rámutattam, és kérdően hümmöztem, hogy kinyithatom-e? Bólintott. Kivettem a lapot, és megfordítottam. Egy hintaszékben ülő nagymama kötögetett, az ölében egy kisfiú szorongatva egy pici labdát.
- Elolvashatom? - lengettem a lapot. Kicsit tanakodott, aztán megvonta a vállát.
Édes kis unokám!
Ezt a kis ajándékot neked szánom, mert jó gyerek vagy. Sajnállak, hogy ilyen apád van, nekem meg vejem. Vagy százszor mondtam anyádnak és egyben a lányomnak, hogy váljon már el ettől a borzalomtól. Ám szerinte veszélyes, mert meg is ölheti őt ez a vad idióta. Talán igaza van. Miután ilyeneket írtam, meg ne mutassátok annak az izének ezt a lapot! És a doboz tartalmát se, mert kidobhatja, én meg azt szeretném, ha valamennyivel jobb gyerekkorod lenne.
Puszil a nagymamád,
Kerti Olga
Óvatosan visszatettem a dobozba, és Józsefre tekintettem, aki szomorúan oldalra nézett. Úgy éreztem együttérzésre van szüksége. Térden járva mellé ültem. Átkaroltam, és csitítottam sírását. Aztán elemelte kezeit a szemétől, és könnyesen bámult. Megsimogattam, mire ő megölelt. Veregettem a vállát, nyugtatgattam. Kopogott valaki, ám meg se várva a választ bejött. Mari néni volt az. Ránézve fiára máris tudta mi a baj. Letérdelt mellénk, és hárman ölelgettük egymást. Dörmögve valaki leült a nappaliban a fotelbe. Felvette a földről az újságot, lapozott, és elkiáltotta magát:
- Asszony! Gyere elő! Éhes vagyok!
És mindhárman megrezzentünk. Elengedtük egymást, és tátott szájjal meg majdnem kieső szemekkel gondolkoztunk. Mit tegyünk? Én nem bújok el újra a fotel mögé! A szekrény! Ez az! De másnap estig maradjak ott? Nem, azt nem engedem! Ideje szembeszállni az apával!
- Bújj a szekrénybe! - nyitotta ki a tárgy ajtaját Mari néni.
- Van jobb ötletem! - emeltem fel fejem. - Kimegyek előtte!
- Nem ússza meg senki! - jajongott Józsi. - hívd fel a szüleidet, mit ajánlanak!
- Nem tehetem! Megtiltották, hogy idejöjjek. Ha most felhívom... de muszáj megérteniük! - vettem ki a táskámból a mobilomat. Benyomkodtam a számokat.
- Halló! Szia kislányom! Mi újság? Írsz? - kérdezte mama kedvesen. A háttérzajból ítélve kávészünet volt.
- Halló! Szia mama! - köszöntöttem bűnbánó hangon. - Tudom, hogy nem szabadott volna, de unatkoztam, úgyhogy eljöttem Józsihoz, ám megérkezett az apja - ma valahogy korábban -, és megverhet engem IS, ha nem tudsz valami jó megoldást mondani!
De a telefonom lemerült, és már nem hallottam mama tanácsát, aki az egész panaszkodásom alatt a kávét szürcsölte.
- Lemerült! - tettem vissza a telefontartómba. És akkor megláttam Józsi legói között Zo-t, meg a többieket. Odahajoltam. - Mit kerestek itt? Jaj, most Józsiék megkérdezik, kihez beszélek! Nos - emelkedtem föl, de csak megmerevedett embereket láttam. - Józsi! - ráztam ujjaimat szemei előtt. Marika nénivel ugyanezt tettem. - Ti voltatok? - hajoltam oda Zo-ékhoz. Zo bólintott.
- Segítettünk neked. Írj gyorsan egy levelet a pajtásodnak, és kimenekülhetsz. A férfi is mozdulatlan. Most olyanok mint a szobrok. Nem fognak TÉGED látni, hallani, érezni. Minden más folytatódik: a madarak tovább repülnek az égen, a vonatok az utasokkal suhognak, az autók továbbra is tejesztik a bűzt. Ezért máris megyünk.
És pukk! lesüllyedtek a legók között. Nem pazaroltam az időt, megfordítottam József képeslapját amit a nagyijától kapott, és írtam:
Jóska! Nem mondhatom meg és nem is tudom felfogni mi folytán, de elmenekültem, és legközelebb találkozzunk az iskola felsős részénél a salakon! Talán fölösleges kérdés, de lesz számítógéped? Remélem, végre elválnak a szüleid, és anyukáddal élhetsz együtt! Légy bátor apád ellen, - persze ne feleselj, mert amilyen ő... - de fogadj szót, és merj! Várjunk csak... az egyik kiüti a másikat! Nem tudom már kitörölni, sietnem kell, szóval egybe foglalva: jó barát vagy, és... mennem kell! szia! Aláírás: Laura
Felkaptam táskám, és megálltam az apa mellett. Rajta ült a mesémen! El akartam vinni, nehogy ezt is kidobja, ám a másik énem ellenezte a tervemet. A férfi fehér trikót viselt, mellszőre kivirított alóla, és hónaljszőre hosszabb volt, mint a Nílus-folyó. Kinyújtottam rá a nyelvem, és hazamentem. Amint kiléptem a küszöbön, és becsuktam az ajtót, hallottam, hogy újra beszélnek:
- Jóska-sóska! Mit kerestek a szobádban? Asszony, állj fel, és főzz, vagy... és te fiam, mi ez a doboznyi...
Jaj ne! Megtalálta a nagyi ajándékát! Elsápadtam. Lementem a lépcsőn, de egészen közel maradtam.
- Apu, ne dobd ki az ablakon!
- Amiért rejtegetted, dupla verést kapsz anyáddal együtt!
- Neeee, apu ez fáj! Brü-hü-hü!
Amikor hallottam a kínzást, döntöttem. Gyorsan bementem, fel akartam hívni mamát otthonin, és megkérni, hogy hadd hívjam a rendőrséget – mert az engedélye nélkül még nem merném, pedig már kéne. De végül mégis letettem a kagylót. Ám megcsörrent.
- Halló? - köszöntöttem valakit szomorkásan.
- Mama vagyok. Mi baj, kicsim?
- Már semmi... szóval megmenekültem. Még nem tudom felfogni, de hallottam kijövet, hogy az apa veri Jóskát, és az anyját, és sírnak. Borzasztó. Fel akartalak hívni, hogy hívd a rendőrséget! De lemerült a mobilom. Úgyhogy mindegy.
- Jaj! Kiment a fejemből, nem tudom a rendőrség számát – tudom, ciki. Talán máskor... tudod, hogy ez nem a te dolgod. Az az ő családjuk, nekik kell megoldani. Bocs, dolgoznom kell, szia!
El sem hittem, hogy mama legyint erre a témára! Nem mondhatnám, hogy csalódtam, mert az nagy szó erre, és egybevetve igaza van.
Bekapcsoltam a Dumagépet. Senki nem volt bejelentkezve. Kinek meséljek, panaszkodjak? magamban maradt. És éjjel nem tudtam elaludni. Folyton-folyvást József sírását hallottam a fejemben. Fel is ébredtem hajnalban és megfogtam az egyik plüssöm. Magamhoz öleltem, és sírni kezdtem. A sírásra a szüleim se ébredtek fel, hanem újra megjelent a takarómon Zo.
- Mondd, Zo, hogy csak álom! Hogy ez csak egy nagy, buta, lehetetlen álom!
- Ha így gondolod, akkor lehetséges, hogy ez csak egy álom. Ezt már te döntöd el – mondta, majd eltűnt.
(2009. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése