Mégsem skótnak öltöztem, hanem pingvinnek. Még megvolt a nem is olyan régi fellépőruhám, amiben egy táncversenyen szerepeltem. Mama kivasalta, kimosta, vagyis fordítva... egyszóval elintézte. Gyorsan felpróbáltam, hogy tényleg tutira jó-e, és... igen. Délután elindultam mamával a játszóházba. Előtte még bevásároltunk kicsit a piacon, egy-két gyümölcsöt, meg ami kellett, és nem volt a bevásárlóközpontban. Én persze siettettem, mert nem vásárolni akartam, hanem ugrálni, játszani.
A játszóházban...
Úgy izgultam! Mi van, ha csak kicsik lesznek, és nem lesz kivel játszanom! Mármint ugyebár játszani szoktam kicsikkel is, de ha CSAK kicsik lesznek ott, elájulok! Szerencsére nem kellett elájulnom, mert bár igaz, hogy eleinte piciket láttam mindenhol futkározni, ám később jöttek idősebbek is. A mosdóban átöltöztem pingvinnek, és irány a sok játék! Voltak nagy, felfújható csúszdák, meg mászókák, labirintusok, golyókkal töltött medence... Miután egyet-kettőt lecsúsztam, megéheztem. Mama még ott volt, körülnéztünk a büfében, és megláttunk egy egyedül üldögélő kislányt, aki hastáncosnak volt öltözve, és úgy 10-11 évesnek tűnt.
- Nézd Laura, az a kislány szinte veled egykorú, és magányosan ül. Kérd meg, hogy játsszon veled - intett feléje a mamám.
- Szia! - köszöntem a lánynak. - Nem akarsz jönni játszani?
- Szia! Bocs, de éppen enni készülök - mosolygott. - Utána természetesen játszhatunk.
- Remek. És mi a neved? - kérdeztem. - Az enyém Laura.
- Én Molnár Viktória vagyok.
- Akkor addig játszom valahol itt a közelben, majd keresd a pingvint! - nevettem, és eltűntem a sok játék közt.
Pár perc múlva találkoztam két régi táncos barátnőmmel, Ellával és Klárával. Együtt szaladgáltunk, másztunk mindenre, később meg csatlakozott hozzánk az új haverom, Viktória. Volt ott egy trambulin is, vártunk, hogy sorra kerüljünk, mert egyszerre négyen szabad ugrálni a játékon. Mikor kijött az utolsó négyes, besereglettünk.
- Tudjátok mit? Egyikünk mindig üljön középen, és körülötte ugráljunk, ő meg majd pattog fel-le! - ajánlotta Ella. Én már el is foglaltam a helyet középen, ők meg ugráltak, én meg eldőltem. Odaállt egy kisfiú robotnak öltözve, és elkezdett beszólogatni nekem.
- Ha nem ugrálsz ki kell jönnöd! Ugrálj, vagy ki kell jönnöd!
- Mióta szabod meg a szabályokat? - válaszoltam. Ő meg folytatta:
- Lusta vagy, mert nem ugrálsz, hanem csak ülsz.
- Én is ugrálok, és nem vagyok lusta! - és a lányokhoz fordultam. - Most ki akar középen ülni?
- Én! - tette le a popóját máris Klára. Mikor már sokan sereglettek a trambulin előtt, kiszálltunk.
- Most, gyerekek, következnek a gólyalábas bohócok, Bogyóka, és Morcos! - mondta egy bácsi a mikrofonba. És meg is jelent a két gólyalábas bohóc. Nagyokat nevettünk rajtuk, mert folyton vicceltek. Egy kisfiút felemeltek, és a magasban forgatták. Milyen kicsi volt hozzájuk képest! Én is az lennék, sőt! a felnőttek is!
- Most pedig tíz gyereket kérünk, akiknek van bátorságuk ugráló kötelezni ezzel a nagyon hosszú kötéllel! - én is jelentkeztem.
Aztán a bohócok elvágták a köteleket, és akkor rengeteg lufi esett a fejünkre. Kicsit ütögettük egymást velük, majd készültünk a jelmezversenyre. Ella ugyanúgy pingvinnek volt beöltözve, így úgy döntöttünk, hogy együtt lépünk a porondra. Elsőnek egy hercegnőnek öltözött 3 éves kisgyerek mutatta meg magát, aztán egy teknős, egy zsákbamacska szerepelt, és volt egy nagyon vicces is: az anyuka zöld ruhában állt, és szétterítette ruháját, lánya meg fehér lepedőben, hátán egy nagy sárga folt, és összehúzva magát a zöld ruhának dőlt. A bácsi megkérdezte, mi is akar ez lenni, de páran már ki is találták.
- Sóska és tükörtojás vagyunk - válaszolta az anyuka.
- Nahát, mik vannak! - nevetett a férfi. - Sóskák meg tojások... hahaha! Most a következő egy tündér! - segített fel egy kislányt. Én és Ella jelentkeztünk.
- Most pedig két pingvint láthatunk! Ó, táncolnak is! - látta, ahogyan a sarkunkon körbeforgunk.
- Következzen...
Végig se hallgattam, mentem a hídra. Egy kisgyerek megállt mellettem, és azt mondta:
- Én nem merek lecsúszni a nagy csúszdán, nem is csúsztam soha.
- Akkor segítsek? - kérdeztem. Bólintott.
Felmásztunk, és megkért, hogy csússzak le előbb én, és kapjam el. Ám nem kellett elkapni, előttem éppen megállt. Majd még egyszer lecsúsztunk, utána meg a barátnőinek dicsekedett, hogy tud már egyedül is csúszni a nagy csúszdán, ők meg ámultak.
- Ügyes vagy!
- Ő tanított meg rá! - mutatott rám. - Mi is a neved?
- Laura. És a tied?
- Tóth Liliána.
- Az szép név - mosolyogtam. A hídon észrevettem egy halnak öltözött fiút. Elpirultan oldalra néztem. Lehuppantam a csúszda alján a gumira, Liliána meg mellém. A halfiú és a rendőrfiú is mellettünk ültek. Felhúztam a fejemre a jelmez pingvinfejét, és rám néztek. Ezek szerint megismertek, mert már láttak a mászókán, amikor felsegítettem Liliánát, meg másokat is. Annyira zavarba jöttem, hogy megkértem anyukámat, induljunk haza.
Ez most gyávaság? Félek, hogy megszólítanak más fiúk, idegen srácok? Igen, be kell ismerni, magamat nem csaphatom be, nem igaz? Másokat sem, no de magamat?
farsang
A játszóházban...
Úgy izgultam! Mi van, ha csak kicsik lesznek, és nem lesz kivel játszanom! Mármint ugyebár játszani szoktam kicsikkel is, de ha CSAK kicsik lesznek ott, elájulok! Szerencsére nem kellett elájulnom, mert bár igaz, hogy eleinte piciket láttam mindenhol futkározni, ám később jöttek idősebbek is. A mosdóban átöltöztem pingvinnek, és irány a sok játék! Voltak nagy, felfújható csúszdák, meg mászókák, labirintusok, golyókkal töltött medence... Miután egyet-kettőt lecsúsztam, megéheztem. Mama még ott volt, körülnéztünk a büfében, és megláttunk egy egyedül üldögélő kislányt, aki hastáncosnak volt öltözve, és úgy 10-11 évesnek tűnt.
- Nézd Laura, az a kislány szinte veled egykorú, és magányosan ül. Kérd meg, hogy játsszon veled - intett feléje a mamám.
- Szia! - köszöntem a lánynak. - Nem akarsz jönni játszani?
- Szia! Bocs, de éppen enni készülök - mosolygott. - Utána természetesen játszhatunk.
- Remek. És mi a neved? - kérdeztem. - Az enyém Laura.
- Én Molnár Viktória vagyok.
- Akkor addig játszom valahol itt a közelben, majd keresd a pingvint! - nevettem, és eltűntem a sok játék közt.
Pár perc múlva találkoztam két régi táncos barátnőmmel, Ellával és Klárával. Együtt szaladgáltunk, másztunk mindenre, később meg csatlakozott hozzánk az új haverom, Viktória. Volt ott egy trambulin is, vártunk, hogy sorra kerüljünk, mert egyszerre négyen szabad ugrálni a játékon. Mikor kijött az utolsó négyes, besereglettünk.
- Tudjátok mit? Egyikünk mindig üljön középen, és körülötte ugráljunk, ő meg majd pattog fel-le! - ajánlotta Ella. Én már el is foglaltam a helyet középen, ők meg ugráltak, én meg eldőltem. Odaállt egy kisfiú robotnak öltözve, és elkezdett beszólogatni nekem.
- Ha nem ugrálsz ki kell jönnöd! Ugrálj, vagy ki kell jönnöd!
- Mióta szabod meg a szabályokat? - válaszoltam. Ő meg folytatta:
- Lusta vagy, mert nem ugrálsz, hanem csak ülsz.
- Én is ugrálok, és nem vagyok lusta! - és a lányokhoz fordultam. - Most ki akar középen ülni?
- Én! - tette le a popóját máris Klára. Mikor már sokan sereglettek a trambulin előtt, kiszálltunk.
- Most, gyerekek, következnek a gólyalábas bohócok, Bogyóka, és Morcos! - mondta egy bácsi a mikrofonba. És meg is jelent a két gólyalábas bohóc. Nagyokat nevettünk rajtuk, mert folyton vicceltek. Egy kisfiút felemeltek, és a magasban forgatták. Milyen kicsi volt hozzájuk képest! Én is az lennék, sőt! a felnőttek is!
- Most pedig tíz gyereket kérünk, akiknek van bátorságuk ugráló kötelezni ezzel a nagyon hosszú kötéllel! - én is jelentkeztem.
Aztán a bohócok elvágták a köteleket, és akkor rengeteg lufi esett a fejünkre. Kicsit ütögettük egymást velük, majd készültünk a jelmezversenyre. Ella ugyanúgy pingvinnek volt beöltözve, így úgy döntöttünk, hogy együtt lépünk a porondra. Elsőnek egy hercegnőnek öltözött 3 éves kisgyerek mutatta meg magát, aztán egy teknős, egy zsákbamacska szerepelt, és volt egy nagyon vicces is: az anyuka zöld ruhában állt, és szétterítette ruháját, lánya meg fehér lepedőben, hátán egy nagy sárga folt, és összehúzva magát a zöld ruhának dőlt. A bácsi megkérdezte, mi is akar ez lenni, de páran már ki is találták.
- Sóska és tükörtojás vagyunk - válaszolta az anyuka.
- Nahát, mik vannak! - nevetett a férfi. - Sóskák meg tojások... hahaha! Most a következő egy tündér! - segített fel egy kislányt. Én és Ella jelentkeztünk.
- Most pedig két pingvint láthatunk! Ó, táncolnak is! - látta, ahogyan a sarkunkon körbeforgunk.
- Következzen...
Végig se hallgattam, mentem a hídra. Egy kisgyerek megállt mellettem, és azt mondta:
- Én nem merek lecsúszni a nagy csúszdán, nem is csúsztam soha.
- Akkor segítsek? - kérdeztem. Bólintott.
Felmásztunk, és megkért, hogy csússzak le előbb én, és kapjam el. Ám nem kellett elkapni, előttem éppen megállt. Majd még egyszer lecsúsztunk, utána meg a barátnőinek dicsekedett, hogy tud már egyedül is csúszni a nagy csúszdán, ők meg ámultak.
- Ügyes vagy!
- Ő tanított meg rá! - mutatott rám. - Mi is a neved?
- Laura. És a tied?
- Tóth Liliána.
- Az szép név - mosolyogtam. A hídon észrevettem egy halnak öltözött fiút. Elpirultan oldalra néztem. Lehuppantam a csúszda alján a gumira, Liliána meg mellém. A halfiú és a rendőrfiú is mellettünk ültek. Felhúztam a fejemre a jelmez pingvinfejét, és rám néztek. Ezek szerint megismertek, mert már láttak a mászókán, amikor felsegítettem Liliánát, meg másokat is. Annyira zavarba jöttem, hogy megkértem anyukámat, induljunk haza.
Ez most gyávaság? Félek, hogy megszólítanak más fiúk, idegen srácok? Igen, be kell ismerni, magamat nem csaphatom be, nem igaz? Másokat sem, no de magamat?
farsang (2009. április)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése