MEGJELENT A "POLONIA WĘGIERSKA" C. HAVILAPBAN
VAKÁCIÓ
Hurrá, itt a nyár! Éljen a vakáció! Már az évzáróra sem mentem el, alighogy az iskola véget ért, azonnal a Balatonra utaztam lengyel nyelvi táborba. Busszal mentünk, kicsik és nagyok, és természetesen a tanár nénik. Én persze kicsi vagyok, és nagyon örültem, hogy együtt mentem egy lánnyal, aki épp annyi idős mint én, ráadásul már rég ismerjük egymást. Franciskának hívják a rég látott barátnőmet.
Amint megérkeztünk azonnal átöltöztem, és a vízbe vetettem magam. Imádom a vizet, a Balatont pedig különösképpen. A nyaralásom fele biztosan a vízben telik el, mint minden évben. Úszkáltam, lubickoltam, búvárkodtam. Az egyik ilyen búvárkodáskor a vízben találtunk Franciskával egy követ tele kagylókkal, vagy legalábbis a kagylók lenyomatával. Kiszedtük, és alaposan megvizsgáltuk.
- Hű! - csodálkoztunk. - Tekergő kagyló is van benne! Azta!
- Hú! Mi ez? Nézd! - Franciska talált egy másik ilyet, és akkor sorba szedtük ki a köveket a lábunk alól, miközben a hullám csapdosott bennünket. Ati, a magyar barátom is segített. Egyik szebb volt, mint a másik. A sok követ aztán elcipeltük a szállásunkra és kiállítást csináltunk, hadd lássák a többiek is. Érdekes, senki más nem talált ilyen köveket, így hát nagyon büszkék voltunk. Vajon hány millió éve keletkeztek ezek? Lehet, hogy múzeumba kellene adni őket? Haza is vittünk néhányat, apukám majd elájult, micsoda kincseket találtunk.
Pár nap múlva elutaztam Lengyelországba anyukámmal és Iga nénivel. Persze busszal mentünk oda is. Az hosszabb út volt, korán indultunk, de délután már Auschwitzben voltunk, ahol érdekes, de nagyon szomorú dolgokat láttam. Borzasztó, amit tettek emberek más emberekkel. Amikor elmentünk a bőröndök mellett, amin még ott voltak a nevek arra gondoltam: jó, hogy az enyém nincs egyiken sem. Közben eleredt az eső. Biztosan Isten sírt bánatában, látva a szörnyűségeket.
Másnap Krakkó várt ránk gyönyörű várral, templomokkal és épületekkel. Krakkóban lakik a sárkány, de nem láttam - szerencsére, mert féltem volna tőle. Amikor Zsigmond király harangja mellett elmentünk valami szépet kívántam, de nem árulom el, mert az titok. Anyukámtól kaptam egy kis plüss sárkányt, most éppen idomítom.
Délután Wieliczkába buszoztunk. Ott egy sóbánya van, lépcsőn kellett lemennünk a bányába. Ha nem tévesztettem el a számolást, akkor épp háromszáz lépcsőfok volt lefelé a mélybe. Mindenféle szobrot, képet nézegettünk, mind sóból volt kifaragva. Nekem a törpék tetszettek leginkább. Egymásra mosolyogtunk. Voltunk egy csodaszép bálteremben, ahol később igazi esküvőt tartottak. Sajnos nem lehettünk ott a szertartáson. A végén lifttel mentünk fel, nagyon zörgött, már féltem, hogy elromlik, és lépcsőn kell felmennünk. Hoztunk Wieliczkából egy sólámpát, és kaptam a mamámtól egy szerencsefát, aminek sóból van a lombja.
Aztán el ne felejtsem a tutajozást Zakopanéban! Az csudajó volt! A friss levegő „zamata”, és persze a górálok. Sok viccet mondtak, sokat nevettünk, de már elfelejtettem a legtöbbet. És persze sokat meséltek magukról, a górálokról. A tutajozás közben kérdezgették, a hegycsúcsok mellett jobbra, vagy balra megyünk-e el, és ki adta a legtöbb jó választ? Persze, hogy én. Zakopanéban sok sajtot ettünk, és vettünk is, hogy hazavigyük. Míg hazafelé buszoztunk Iga nénit fárasztottam mindenféle kérdéssel, de ő mindig türelmesen válaszolgatott és mosolygott.
nézzük a következőt
Egy héttel később végre együtt mentem nyaralni a családommal: anyukámmal, apuval együtt elutaztunk Abaligetre, ahol Alina néninél, a lengyel tanárnőnél szálltunk meg. Onnét kirándultunk Pécsre, és az orfűi tóhoz. Autóval mentünk, hosszú volt az út, de sokat beszélgettünk, így eltelt az idő. Abaligeten megnéztük a denevér múzeumot. A denevérek nem is olyan veszélyes állatok, bár a hegyes foguk kicsit félelmetes ám! Aztán barlangban sétáltunk, cseppköveket nézegettünk. Nagyon hűvös volt odabenn, pedig kinn tombolt a kánikula.
Pécs fantasztikusan szép város. Leginkább a Vasarely múzeum tetszett, a képek csodálatosak voltak, szemtévesztők. Tekergőztek a vonalak. A zebra volt a legjobb. Amikor néztük a képet, mama azt hitte, csak vonalak, csíkok vannak ott.
- Hol a zebra? - kérdezte.
- Itt, éppen előtted - aztán nevettünk, mert csak viccelt. És sok fényképet készítettünk.
Még sokmindent megnéztünk, közben anyukám, meg apukám sokat mesélt Pécsről, régen ott laktak, ott dolgoztak. Megmutatták a téren a „lovat”, ahol találkoztak munka után, mert anyukám akkor még nem tudott magyarul, tehát csak így hívták Hunyadi János lovas szobrát, hogy „ló”. Amikor a városban sétáltunk rettentő meleg volt. Minden, az utunkba kerülő szökőkútba bementem, vagy legalább a lábamat belemártogattam a hűs vízbe. Sajnos a szoknyám is csurom vizes lett, de legalább lehűltem kicsit.
Nyár vége felé elutaztam egy tánctáborba, naná, hogy a Balaton közelébe. Amikor megérkeztünk, a kapun ez állt: Kőbányai tábo, mivel az „r” lemaradt. Szép kis fakunyhókban laktunk. Mivel ez ugye tánctábor volt, természetesen táncoltunk. Nagyon jó volt, új táncot is tanultunk, de egy kicsit fárasztó is. A Balatonban, mint eddig is, sokat úsztam. Anna néni, a tánctanárom vett nekünk jéggolyókat, és még a Mc’Donalds-ba is meghívott. Az ajándékok pingvinek voltak, így amikor a pingvines táncot próbáltuk, a játékaink is velünk táncoltak. Anna nénivel cirkuszban is voltunk, és jókat röhögtünk a bohócokon, ámultuk a különlegesebbnél különlegesebb mutatványokat, persze popcornozás közben. A legvégén nagyokat tapsoltunk. Kint nagyon hideg lett, mivel már tíz óra körül keringett a mutató, ezért siettünk lefeküdni. Az utolsó napon elbúcsúztunk a Balatontól, de megígértük neki, hogy jövőre is meglátogatjuk.
Hogy mi történt velem a sok kirándulás közben? Moziban voltam, kószáltam barlangban, megünnepeltük a születésnapomat, és persze - ezt a fogalmazást írtam.
MOJE WAKACJE
Hura, zaczęło się lato, niech żyją w a k a c j e !!! Nie mogłam nawet pójść na zakończenie roku bo tego samego dnia wyjechałam nad Balaton na polski obóz językowy. Jechaliśmy autobusem - mniejsi i więksi - i oczywiście panie wychowawczynie. Ja byłam ta ,,mniejsza” i bardzo się ucieszyłam, że jadę z dziewczynką w moim wieku, którą już wcześniej znałam. Ma na imię Franciszka i już dawno się widziałyśmy.
Zaraz po przyjeździe przebrałam się i szybko do wody! Uwielbiam się kąpać a szczególnie lubię Balaton. Jestem pewna, że połowę moich wakacji spędzam w wodzie. Pływałam, nurkowałam i bawiłam się. Podczas jednego takiego zanurzenia znalazłam wraz z Franciszką kamień, który był pełen muszelek - czyli muszelki były w nim odbite. Wyjęłyśmy go i dokładnie zaczęłyśmy oglądać.
Za kilka dni wyjechałam do Polski z mamą i panią Igą naszą przewodniczką i innymi paniami i panami, Węgrami i Polakami. Jechaliśmy autokarem. Podróż była teraz oczywiście dłuższa i ruszaliśmy bardzo rano, a po południu byliśmy już w Oświęcimiu, gdzie widziałam ciekawe, ale bardzo smutne rzeczy. Straszne co robili ludzie z innymi ludźmi. Kiedy przechodziliśmy obok walizek tych, którzy tam zginęli widziałam na niektórych nazwiska i pomyślałam: jak dobrze, że mojego nazwiska tam nie ma. Akurat wtedy zaczął padać deszcz. Na pewno Pan Bóg zapłakał widząc te straszne rzeczy.
Następnego dnia czekał na nas Kraków z pięknym Zamkiem, Katedrą, kościołami i ślicznymi kamienicami. W Krakowie mieszka smok, ale go nie widziałam na szczęście bo chyba bym się bała! Kiedy przechodziliśmy obok Dzwonu Zygmunta pomyślałam życzenie, ale nie powiem co bo to tajemnica. Mamusia kupiła mi malutkiego, pluszowego smoka, którego właśnie taraz tresuję. Po południu pojechaliśmy do Wieliczki, gdzie jest kopalnia soli. Na dół schodziliśmy schodkami. Jeśli się nie mylę to chyba naliczyłam ich 300. Widzieliśmy różne figury, płaskorzeźby, żyrandole, wszystko z soli. Mnie najbardziej podobały się krasnoludki, uśmiechały sie do mnie, a ja na nich. Byliśmy w pięknej Sali balowej, gdzie akurat szykowano się do ślubu, niestety nie mogliśmy na nim zostać. Do góry wjechaliśmy windą, która się trzęsła, a ja się bałam, że się popsuje i będziemy musieli wchodzić po schodach. Kupiłyśmy z mamą lampę z soli, i drzewko szczęścia z kryształków soli.
Oczywićie nie mogę zapomnieć o Zakopanem i spływie Dunajcem! To było wspaniałe ! Cudowny ,,smak” powietrza, widoki i oczywiście Górale. Opowiadali dużo dowcipów, śmieliśmy się z nich, ale większości już nie pamiętam. Podczas spływu pytali o wierzchołki gór, z której strony będziemy je widzieć za zakrętem, i jak myślicie kto zgadywał najwięcej? Oczywiście ja. W Zakopanem jedliśmy dużo serów i do domu też kupiliśmy. Podczas całej podróży zamęczałam panią Igę różnymi pytaniami, a ona cierpliwie mi odpowiadała i zawsze się uśmiechała.
w museumZa tydzień wyjechałam nareszcie z mamą i tatą do Abaliget, gdzie gościliśmy u bardzo miłej pani Alinki, nauczycielki polskiego i jej męża. Stamtąd robiliśmy wycieczki do Pécs i nad jezioro Orfű. Jechaliśmy samochodem, droga była długa ale dużo rozmawialimy i tak czas szybko mijał. W Abaliget zwiedzilśmy muzeum nietoperzy. Nie są to wcale takie groźne zwierzęta, choć ich ostre zęby są dosyć straszne. Potem zwiedziliśmy jaskinię a w niej piękne sople wodne i inne stalaktyty. Było tam bardzo chłodno, choć na dworzu straszny upał. Pécs jest fantastycznie pięknym miastem. Najbardziej podobało mi się muzeum Vasarely, obrazy były niesamowite i w oczach mi się mieniło, wszystkie linie były pokręcone. Najlepsza była zebra. Jak na nią patrzyliśmy mama spytała , gdzie wśród tych linii jest zebra?
Pod koniec lata pojechałam nad Balaton na kolonie z grupą taneczną. Jak dojechaliśmy to nad bramą był napis: ,,Kőbányai tábo,- bo brakowało litery ,,r”. Mieszkaliśmy w małych drewnianych domkach. Ponieważ były to kolonie z tańcami, oczywiście dużo tańczyłyśmy. Dobrze było uczyć się nowych tańców, ale było to też trochę męczące. W Balatonie jak zwykle dużo pływałam. Pani Ania moja nauczycielka tańców kupiła nam kulki lodowe i zaprosiła do Mc’Donaldsa. Prezent stamtąd to były małe zabawki pingwiny i kiedy tańczyłyśmy tańce pingwinów to one razem z nami tańczyły. Pani Ania zaprosiła nas też do cyrku, gdzie dużo się śmiałyśmy z pajaców, podziwiałyśmy artystów, którzy pokazywali coraz to wspanialsze sztuczki. Tyle klaskałyśmy, aż nas ręce bolały.. Na dworzu było już chłodno i ciemno, bo wskazówka zegara tańczyła koło cyfry 10, dlatego spieszyliśmy się do łóżek. Ostatniego dnia pożegnaliśmy się z Balatonem, ale obiecałyśmy, że w przyszłym roku znów tam przyjedziemy.
Co się ze mną jeszcze działo podczas całego lata? Byłam w kinie, zwiedzałam jaskinie, świętowałam moje urodziny i ponadto napisałam to opowiadanie.
2007.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése