Hah, újabb iskolai év. Alig volt időm élvezni a nyarat. Amikor visszagondoltam a nyárra, idővágyam lett. Ez a nyár nagyon jól sikerült, erre elkezdődött az iskola! Na,mondhatom szép dolog! Nemrég meséltem arról, amikor Felícia látogatóban volt. Aki esetleg azt a részt nem olvasta, vagy eleve eddig egyiket sem, akkor tisztázok néhány dolgot.
Laura vagyok, és ez az ún. naplóm. Mármint nem olyan, hogy nap-mint nap leírok mindent, még azt is, ami nem érdekes, vagy csak rám tartozik. A történésekben rólam, a barátaimról és természetesen az iskoláról szól – meg egy mesémről, a nergogok és elbodok életéről, amit a fejezetek közben írogatok, és vannak külön részek csak róluk. Mi másról, hiszen egy kiskamasztól mást mit várt az ember? Ezek most a legfontosabb dolgok a mindennapjaimban. Sok dolgot a való életből, sokat meg az észrevételeimből és mások elmeséléseiből írok le. A főszereplők még a barátaim: Józsi, és Lőrinc. Józsi fölöttem lakik egy emelettel, szegénynek szörnyű apja volt. Verte őt és az anyukáját. Ezen kívül rengeteg dologtól eltiltotta. Amikor megismert, nagyon boldog volt, és én is. Egyikünknek sincs sok barátja. Neki még egy volt, Lőrinc, de inkább csak haverok voltak. Pár hete a nagymamája feljelentette az apját – már rég kellett volna – és végre normálisan élhet. Egyre több havert, barátot szerez. Lőrinc a másik barátom. Neki a szülei összevesztek tavaly Valentin-napon. Azóta az anyjával él. Még ígysem szomorú, valójában néha csodálom, mennyire jókedvű tud lenni. Én eléggé pesszimista vagyok. Ő sem egy nagy optimista-bomba, de sokat mosolyog. Nagyon szép mosolya van. Nos, visszatérve az előbb megemlített Felíciára: őt régótább ismerem, mint a fiúkat. Még egy táborban ismerkedtünk meg. Azóta haverkodunk, barátkozunk. Kaposváron lakik, szóval egy évben körülbelül kétszer-háromszor találkozunk. Idény nyáron hozzám utazott. Megismerkedett Lőrinccel és Józsival. Jókat szórakoztunk, aztán egy kis gubanc is volt, mert Felícia féltékennyé akarta tenni Lőrincet. Nem rosszindulatból, lehet, hogy én is ezt tettem volna, ha megismerem a haverját. Mindegy, nem is olyan fontos. Gyorsan elmesélte Lőrincnek bújócskázás közben, miket csináltunk. Ezeket én most bővebben mesélném el.
Először elmentünk az augusztus 20-i tűzijátékra. Utoljára kiskoromban néztem élőben. Máskor csak a tévéből figyeltem a színes szikrákat. Kicsit császkáltunk a városban, libegőztünk egy jót, hagytuk, hogy a szél reptesse a hajunkat, és hülyéskedtünk egy játszótéren. A kisgyerekek csak néztek, mit művelünk – na jó, olyan vészeset azért nem csináltunk. És utána jött a várva-várt ámulat: a tűzijáték. Hosszabbnak hittem, de azért nagyon tetszett mindenkinek. Másnap, mivel jó idő volt, lementünk a közeli strandra pancsolni egyet. Alig volt valaki, ezért nyugodtan terpeszkedhettünk a vízben. Közben felismertünk egy iskolás fiút, aki ugyanabba az iskolába jár, ahova én. Nem emlékeztem a nevére, arra sem, hányadikos és melyik osztályba jár,de az arca ismerős volt. Meg állítólag egy oviba jártunk. Van egy kisöccse, nagyon cuki! Imád naptejet kenegetni másokra. Engem is, és Felíciát is bekent, na meg a mamánat is.
A strandolós nap után ismét strandolós nap volt, elutaztunk Gárdonyba, a Velencei-tóra. Ott a fröcskölésen kívül még vízitornáztunk egyet: tapos-tapos, fröcsköl, ugrálás. A fröcskölésnél kicsit túlzásba vittük... Búvárkodtunk, és a matracon fekve napoztunk. Meg néha felborítottuk egymás matracát. Ha már a víznél tartok, az állatkertben is meglátogattuk a rokonainkat. Na jó, ez rossz vicc. Mivel nagyon meleg volt, a látogatók zuhanyozhattak egyet egy vízspriccelő alatt. Habár elég volt a fókashow közben közel állni a mutatványokhoz.
Az utolsó előtti napon kikapcsolódásként elmentünk egyet mozizni. Mivel még valahol kaptam kuponokat – ha jól emlékszem egy könyvtárban – ingyen nézhettünk meg egy „normális” filmet, mint ahogyan az meg volt szabva. Tehát semmi 3D, sem animáció. Végül ígyis egy kutyás-macskásra és egy mágikus, ókori történetbe jutottunk be. Olyan sok pop-conrnt ettünk, hogy estig nem ettünk egy falatot semmi másból. Még hot-doggal és csokival se tudtak rávenni a szüleim.
Az utolsó napon pedig ugye bemutattam Felíciának a fiúkat.
És ami még történt – csak eddig senki másnak nem meséltem, még a fiúknak és Felíciának sem – hogy talán agylágyulásból, vagy hallucinációból láttam a lényeket! Mindig akkor jelennek meg, amikor gondom van, vagy döntenem kell. Az előző részbe nem írtam bele, de amikor Felícia felszállt a buszra, és elment, én otthon vele Dumagépen chatelve – miközben a lényekről írtam a következő részt - észrevettem az egyik lényt a billentyűzeten. Zsasza volt az, és a francia szomszédjáról mesélt, akit úgyszintén én találtam ki. Próbáltam megfogni, de nem tudtam, a kezem átsiklott rajta. Őt nem zavarta a kapkodás, csak nyugodtan, álmodozva mesélt. Amikor végre befejezte a franciás témát, azzal büszkélkedett, hogy a házuk, mivel újra újra lett építve, jobb, mint múltkor. Véletlenül nagyobb szobája lett, mint a bátyjának, Zo-nak. És persze ez csak neki tetszik.
Nem ismered a lényeket sem? Röviden elmesélem. Kétfélét találtam ki egy éve, unatkozva: a nergogokat és az elbodokat. A nergogok a kertekben élnek. Ebből csak egy családot emeltem ki, Elrandó úr családját. A nergogok kissé gyíkokhoz hasonló lények. Mindegyiknek más a színe, és a fejdíszeiken szárnyak vannak. Az elbodok a csatornákban élnek, és képesek különböző dolgokra átalakulni. Amikor megszületnek, és meglátnak valamit, azzá változnak egész életükre. Habár közben is képesek átalakulni egy kis időre akármire, bármilyen méretre. (Elrandó úr egy lény-cégnél dolgozik, kék színű. Felesége, Nari narancssárga, van két gyerekük: Zo, aki zöld, és Zsasza, aki rózsaszín, ő a legfiatalabb. „Szomszédjuk”, a csatornalakók családja: Az apa )
Remélem, ezek után megtetszett a „kis életem”. Ha nem, akkor sajnálom, de hát nem lehet mindenkinek a kedvében járni. Ha igen, nagyon örülök. Néha sikerül gyakran frissítenem, és újabb részeket feltenni a mindennapi történetekből.
Laura vagyok, és ez az ún. naplóm. Mármint nem olyan, hogy nap-mint nap leírok mindent, még azt is, ami nem érdekes, vagy csak rám tartozik. A történésekben rólam, a barátaimról és természetesen az iskoláról szól – meg egy mesémről, a nergogok és elbodok életéről, amit a fejezetek közben írogatok, és vannak külön részek csak róluk. Mi másról, hiszen egy kiskamasztól mást mit várt az ember? Ezek most a legfontosabb dolgok a mindennapjaimban. Sok dolgot a való életből, sokat meg az észrevételeimből és mások elmeséléseiből írok le. A főszereplők még a barátaim: Józsi, és Lőrinc. Józsi fölöttem lakik egy emelettel, szegénynek szörnyű apja volt. Verte őt és az anyukáját. Ezen kívül rengeteg dologtól eltiltotta. Amikor megismert, nagyon boldog volt, és én is. Egyikünknek sincs sok barátja. Neki még egy volt, Lőrinc, de inkább csak haverok voltak. Pár hete a nagymamája feljelentette az apját – már rég kellett volna – és végre normálisan élhet. Egyre több havert, barátot szerez. Lőrinc a másik barátom. Neki a szülei összevesztek tavaly Valentin-napon. Azóta az anyjával él. Még ígysem szomorú, valójában néha csodálom, mennyire jókedvű tud lenni. Én eléggé pesszimista vagyok. Ő sem egy nagy optimista-bomba, de sokat mosolyog. Nagyon szép mosolya van. Nos, visszatérve az előbb megemlített Felíciára: őt régótább ismerem, mint a fiúkat. Még egy táborban ismerkedtünk meg. Azóta haverkodunk, barátkozunk. Kaposváron lakik, szóval egy évben körülbelül kétszer-háromszor találkozunk. Idény nyáron hozzám utazott. Megismerkedett Lőrinccel és Józsival. Jókat szórakoztunk, aztán egy kis gubanc is volt, mert Felícia féltékennyé akarta tenni Lőrincet. Nem rosszindulatból, lehet, hogy én is ezt tettem volna, ha megismerem a haverját. Mindegy, nem is olyan fontos. Gyorsan elmesélte Lőrincnek bújócskázás közben, miket csináltunk. Ezeket én most bővebben mesélném el.
Először elmentünk az augusztus 20-i tűzijátékra. Utoljára kiskoromban néztem élőben. Máskor csak a tévéből figyeltem a színes szikrákat. Kicsit császkáltunk a városban, libegőztünk egy jót, hagytuk, hogy a szél reptesse a hajunkat, és hülyéskedtünk egy játszótéren. A kisgyerekek csak néztek, mit művelünk – na jó, olyan vészeset azért nem csináltunk. És utána jött a várva-várt ámulat: a tűzijáték. Hosszabbnak hittem, de azért nagyon tetszett mindenkinek. Másnap, mivel jó idő volt, lementünk a közeli strandra pancsolni egyet. Alig volt valaki, ezért nyugodtan terpeszkedhettünk a vízben. Közben felismertünk egy iskolás fiút, aki ugyanabba az iskolába jár, ahova én. Nem emlékeztem a nevére, arra sem, hányadikos és melyik osztályba jár,de az arca ismerős volt. Meg állítólag egy oviba jártunk. Van egy kisöccse, nagyon cuki! Imád naptejet kenegetni másokra. Engem is, és Felíciát is bekent, na meg a mamánat is.
A strandolós nap után ismét strandolós nap volt, elutaztunk Gárdonyba, a Velencei-tóra. Ott a fröcskölésen kívül még vízitornáztunk egyet: tapos-tapos, fröcsköl, ugrálás. A fröcskölésnél kicsit túlzásba vittük... Búvárkodtunk, és a matracon fekve napoztunk. Meg néha felborítottuk egymás matracát. Ha már a víznél tartok, az állatkertben is meglátogattuk a rokonainkat. Na jó, ez rossz vicc. Mivel nagyon meleg volt, a látogatók zuhanyozhattak egyet egy vízspriccelő alatt. Habár elég volt a fókashow közben közel állni a mutatványokhoz.
Az utolsó előtti napon kikapcsolódásként elmentünk egyet mozizni. Mivel még valahol kaptam kuponokat – ha jól emlékszem egy könyvtárban – ingyen nézhettünk meg egy „normális” filmet, mint ahogyan az meg volt szabva. Tehát semmi 3D, sem animáció. Végül ígyis egy kutyás-macskásra és egy mágikus, ókori történetbe jutottunk be. Olyan sok pop-conrnt ettünk, hogy estig nem ettünk egy falatot semmi másból. Még hot-doggal és csokival se tudtak rávenni a szüleim.
Az utolsó napon pedig ugye bemutattam Felíciának a fiúkat.
És ami még történt – csak eddig senki másnak nem meséltem, még a fiúknak és Felíciának sem – hogy talán agylágyulásból, vagy hallucinációból láttam a lényeket! Mindig akkor jelennek meg, amikor gondom van, vagy döntenem kell. Az előző részbe nem írtam bele, de amikor Felícia felszállt a buszra, és elment, én otthon vele Dumagépen chatelve – miközben a lényekről írtam a következő részt - észrevettem az egyik lényt a billentyűzeten. Zsasza volt az, és a francia szomszédjáról mesélt, akit úgyszintén én találtam ki. Próbáltam megfogni, de nem tudtam, a kezem átsiklott rajta. Őt nem zavarta a kapkodás, csak nyugodtan, álmodozva mesélt. Amikor végre befejezte a franciás témát, azzal büszkélkedett, hogy a házuk, mivel újra újra lett építve, jobb, mint múltkor. Véletlenül nagyobb szobája lett, mint a bátyjának, Zo-nak. És persze ez csak neki tetszik.
Nem ismered a lényeket sem? Röviden elmesélem. Kétfélét találtam ki egy éve, unatkozva: a nergogokat és az elbodokat. A nergogok a kertekben élnek. Ebből csak egy családot emeltem ki, Elrandó úr családját. A nergogok kissé gyíkokhoz hasonló lények. Mindegyiknek más a színe, és a fejdíszeiken szárnyak vannak. Az elbodok a csatornákban élnek, és képesek különböző dolgokra átalakulni. Amikor megszületnek, és meglátnak valamit, azzá változnak egész életükre. Habár közben is képesek átalakulni egy kis időre akármire, bármilyen méretre. (Elrandó úr egy lény-cégnél dolgozik, kék színű. Felesége, Nari narancssárga, van két gyerekük: Zo, aki zöld, és Zsasza, aki rózsaszín, ő a legfiatalabb. „Szomszédjuk”, a csatornalakók családja: Az apa )
Remélem, ezek után megtetszett a „kis életem”. Ha nem, akkor sajnálom, de hát nem lehet mindenkinek a kedvében járni. Ha igen, nagyon örülök. Néha sikerül gyakran frissítenem, és újabb részeket feltenni a mindennapi történetekből.
(2010. október)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése