"Ajaj! Ma van Lőrinc szülinapja, és vennem kell egy ajándékot neki! De mit? Alig van időm! Kilenc óra van, és tizenegyre ott kell lennem! Gyorsan sietek az ajándékboltba, a Meglepetés nevűbe. Vannak itt nyakláncok, képkeretek, plüssök, jegygyűrűk... Mit vegyek? Az a képkeret ott nagyon szép! Ám szív alakú, és nem jelenhetek meg szív alakú képkerettel, még azt hinné hogy... És mit szólna ahhoz a valamihez, amin lehet tekerni képeket, egyet tekersz, és egy újabb szörny rajza jelenik meg. Ez valami bugyuta rajzfilm alapján készült, de ő fiú, és szereti a harcolós filmeket. Megveszem! Nem is annyira drága, és biztosan tetszeni fog neki! Éppen kutatok a pénztárcám után, vajon hova dugtam a táskámban? Megvan!
- Az a díszzacskó mennyibe kerül? - kérdezem.
- 35 Ft. Kéred azt is? - kérdezi az eladó. Bólintok, és megkönnyebbülten megyek ki a boltból. Vékonyabb kabát van rajtam, mert tavaszi idő van, március 1-hez illő! Szembe velem épp Lőrinc jön. Ajaj! Mit keres ő itt? Miért nem készülődik a bulijára? El kell rejtenem az ajándékot! Be a táskámba! Ez az!
- Szia!
- Szia! Tudom, hogy bugyután fog hangzani, de mit keresel itt? Nem a bulidra kéne készülődnöd?
- De. Éppen azt csinálom! Veszek anyuval díszeket. És te mit keresel itt?
- Vettem neked ajándékot - vágom rá. Egy szörnyűséget - vigyorogtam.
- Höhöhö! Akkor megyek - integet. Én is neki, és hazaszaladok. Kedves füzet, majd este mindent elmesélek!"
Mamának is megmutattam az ajándékot. Szerinte is jó ötlet volt ezt megvenni inkább, nem a szívecskés képkeretet. Azt majd akkor, ha összejövök vele, előbb neki kell bevallani... - mesélte ezeket, apu meg viccesen azt mondta, hogy semmi fiúzást még.
- Jajj! Fél tizenegy, és még zuhanyozni is szeretnék! Melyik ruhámat vegyem fel?
- Szerintem azt a szép bordót japán hímzéssel - kacsintott mama. Zuhanyoztam, és felöltöztem, a ruha alá harisnya, és rá meleg kabát. No meg az ajándék, és indulás!
Lőrinc lakása tele volt lufikkal, meg díszekkel, és a nappali asztalán egy hatalmas, emeletes gyümölcstorta "ragyogott", mint valami sztár. Az anyján, rajta, és rajtam kívül még ott volt Vilit, Johanna, aki egy halk "szián" kívül nem mondott semmit, és Brigitta, aki öltönyben álldogált a fal mellett, először fiúnak is néztem, és tőle kérdeztem meg, hogy hol van Brigitta. Mennyire ciki! Ám honnan tudtam volna? Rövid haja volt, mint egy fiúnak, és a gyűrött ing... Ferenc mellette támasztotta a falat, el ne dőljön, folyton szipogott. Pfuj! Mások nem voltak. Az ajándékok a torta köré már le voltak rakva. Először azt hittem, ilyen kevés meglepetést kapott, ám még kihozott párat a szobájából. Voltak nagy, vastag csomagok, és az én kis zacskóm semminek tűnt a többi mellett.
- Kezdődjön a tánc! - kiáltotta Lőrinc, és bekapcsolta a magnóját. Pop zenére rázták a hátsójukat, én meg nagyon szégyenlős lettem. Johanna is az volt, ott ült a székén.
- Te se mersz a fiúk előtt táncolni? - kérdeztem. Ő elpirult, és Vilire nézett. - Ó, értem én! - kuncogtam. - De ha most nem táncolunk jó ideig nem fogunk, mert nem lesz rá alkalom!
- Igazad van - sóhajtott. - De nem merek! És ha hirtelen lassú szám lesz, és nem kér fel táncolni? Vagy épp... igen?
- Mondd azt, hogy "szívesen táncolok veled!" és megkedvel.
- Te miért értesz ehhez ennyire? - nézett rám kérdően.
- Nem is értek ehhez, csak olvastam valami tinimagazinban! - legyintettem. Vili ott termett, és odanyújtotta kezét Johannához.
- Nem jössz táncolni? Ez a zene a kedvenced!
- Honnan tudod?
- Mondtad egyszer - vonta meg a vállát. Johanna odasúgta: - Hiszen ezt csak egyetlen-egyszer mondtam, úgy két hónappal ezelőtt, akkor is halkan!
- Figyel rád.
- Akkor táncoljunk!
Gondoltam, én is megyek mozogni. Épp indultam volna, mikor Lőrinc odajött, kezén az ajándékommal.
- Ez szuper menő! Szerintem ez a legklasszabb ajándék!
- Nem azok a nagy...
- Á! - legyintett. - Már mióta ismernek, és mégis olyan ajándékokat adtak! Gyere, megmutatom!
A legnagyobb csomagban egy óriás műanyag robot állt.
- Ezzel mi a baj? Hiszen fiús, és robot...
- De már kettő ugyanilyenem van, és vagy százszor megmutattam Ferinek, mert tőle kaptam.
Megmutatta a széles csomagot. Benne egy doboz volt, amiben az a puzzle, amire vágyott.
- Hiszen erre vágytál!
- De ez nem AZ a puzzle. Nézd csak meg jobban! - hajolt közelebb hozzá. A képen rózsaszín póni ugrott át egy palánkot.
- Ki adta ezt?
- Vili.
- És Johanna?
- Ő egy matricagyűjtő albumot adott. Az még tűrhető - kivéve azt, hogy tele van lányos matricával, mert véletlenül a sajátját hozta.
ajándékbontás
- Hé, Lőrinc! - kiáltott oda Vili. - Ne tegyek be lassú számot?
- Ez egy szülinap, nem egy Valentin-napi bál!
Még egy ideig néztem az ajándékokat. Te jó ég! Azt se tudom hány éves lett ma Lőrinc! Biztosan 12. De inkább ellenőrzöm! - jutott eszembe. Megszámoltam a gyertyákat, 11. Még egyszer! Nem, kijött a 12. Huhh!
- Most pedig elfújom a gyertyákat - közeledett Lőrinc. Anyukája elővett egy gyufásdobozt, és már égtek is a gyertyák.
- Kívánj valamit, mikor elfújod őket! - szóltam.
- 1, 2, 3... fújd! - kiáltottuk. Lőrinc kidagadt arccal, nagy erővel fújta el a pici gyertyákat, az egyik majdnem le is esett a tortáról.
- Most feldaraboljuk a tortát, mindenki kap egy emeletet - tisztogatta a konyhakést Vera néni. Mikor kaptam én is egy szeletet, elkezdtem rágcsálni, ám nem a gyümölcstorta a kedvencem, hanem a csokitorta. Így a felét se ettem meg. Ám nem akartam, hogy azt higgyék, nekem ez nem ízlik, így magamba kezdtem erőltetni. Az arcom csupa krém volt. Hányingerem lett. Lőrinc éppen odajött mellém, a hintaszékhez.
- Ízlik?
- Bocs, de rosszul lettem. Hol is van a mosdó? - kérdeztem a kezem a szám elé rakva. Megmutatta az utat, én meg a kézmosó fölé hajoltam.
- Nem, nem fogok...
- Miért lettél rosszul? Nem gyógyultál meg teljesen?
- Nem, hanem nem szeretem a krémes gyümitortákat, de nem akartalak megbántani, így magamba erőltettem.
- Nem kellett volna, én megeszem.
- Miután én már minden oldalról beleharaptam?
- Az nem zavar.
- Pfuj - mondtam gyorsan.
- Csak vicceltem.
- Remélem is!
- Jobban vagy már?
- Azt hiszem igen. De azt a tortát ma többet ne is lássam - jöttem ki.
- Akkor szándékosan enni fogok előtted - viccelt.
- Gyerekek! Kezdődjenek a versenyek! - hallottuk a nappaliból Vera néni hangját. Vera néni egy zacskót tartott a kezében, amiben lufik voltak, és arra vártak, hogy felfújják őket. Meg volt ott sok kanál, tojás, hulahoppkarika.
- Első feladat: ki tudja először nagyobbra fújni a lufiját? - osztogatta azokat. Én tavaly a szülinapomon nyertem, gondoltam talán akkor is nyerek. Ám Johanna nyert. Csak fújta és fújta a lufiját, míg ki nem pukkadt.
- Aki nem beszél sokat, erős a tüdeje, mert keveset használja - nevetett Vili.
- Most a hulahoppkarika verseny - adott karikákat a kezünkbe Vera néni. A derekunkra tettük, és rázás! Ám nekem hamar leesett. Feri bírta a legtovább. Az a lökött gyerek ügyes! Kapott csokit jutalomból, és Johannával falatoztak.
- Most az utolsó verseny következik, aaaaa... kanál a szájban verseny!! Tegyétek a kanalakat a szátokba, a kanálba egy tojás, és egyensúlyozva kell végigmennetek ötször körbe a nappaliban úgy, hogy ne essen le a tojás - magyarázta a néni. Óvatosan be is tettük a szánkba a kanalat, rá a tojást, és irány egyszerre! Johanna elesett, a tojás is elgurult a hintaszék alá, Feri ráesett a hintaszékbe, meghintáztatta, és Johanna tojását összeplattyolta. Vili meg nagymenőzni akart, trükköket mutatott, táncolt, pörgött, a kanálról persze leesett a tojás. Brigitta meg versenyzés helyett filctollakkal arcokat rajzolt a tojásokra. Láttam, hogy Lőrinc következik a vesztéssel, én meg nem akartam nyerni, hadd nyerjen az ünnepelt. Szándékosan a lábamat a másik elé raktam, így megbotlottam, és Lőrinc lett a győztes.
- Éljen a győztes! - üvöltöttük. Cserébe kapott egy doboz bonbont, amiből mi is kaphattunk.
- Holnap játszunk? - kérdezte a sarokban Johannától Vili.
- Aha - hangzott a vidám válasz. - Én viszek magammal kártyajátékot, meg...
- Jöttök játszani? - kérdezte Lőrinc. - Van sok videóm is, meg kártyajáték, társasjáték, meg plüssök, és akcióhős figurák! - mesélte. Követtük a szobájába, és sokáig játszottunk. Ám egy idő múlva nem bírtam ki, Johannával beszélgetnem kellett.
- Látod? Játszani is akar veled.
- Mostantól nem a csendes, unalmas Johanna leszek, hanem játékos, sokat nevető Johanna!
Lassan kezdtük megunni a játékokat. Johanna már hazament, és Brigittával nem lehetett lányos dolgokról beszélni. Már a kabátot gomboltam, amikor Lőrinc még megfogta a karom.
- Tudod mit kívántam?
- Nem, de ne áruld el, mert különben nem teljesül.
- De neked el akarom árulni. Azt kívántam, hogy mindig maradj...
Megcsörrent a telefonom.
- Bocsi, egy pillanat. Halló?
- Szia Laura! Hazajössz? Már fél nyolc van - hallottam mama hangját.
- Okés. Máris. - Lőrincre néztem. - Nos, mit szerettél volna?
- Azt kívántam, hogy... mindig maradjatok a barátaim. Ennyi. Szia! Holnap találkozunk?
- Holnap suli, és utána még dolgom van.
- Vagyis... holnap a suli...
- Szia! - mentem le a lépcsőkön.
- Fiam! Vili azt kérdezi... - hallottam még az anyja hangját. Ám utána semmit se, mert eltűntem a lépcsősorok között.
- Az a díszzacskó mennyibe kerül? - kérdezem.
- 35 Ft. Kéred azt is? - kérdezi az eladó. Bólintok, és megkönnyebbülten megyek ki a boltból. Vékonyabb kabát van rajtam, mert tavaszi idő van, március 1-hez illő! Szembe velem épp Lőrinc jön. Ajaj! Mit keres ő itt? Miért nem készülődik a bulijára? El kell rejtenem az ajándékot! Be a táskámba! Ez az!
- Szia!
- Szia! Tudom, hogy bugyután fog hangzani, de mit keresel itt? Nem a bulidra kéne készülődnöd?
- De. Éppen azt csinálom! Veszek anyuval díszeket. És te mit keresel itt?
- Vettem neked ajándékot - vágom rá. Egy szörnyűséget - vigyorogtam.
- Höhöhö! Akkor megyek - integet. Én is neki, és hazaszaladok. Kedves füzet, majd este mindent elmesélek!"
Mamának is megmutattam az ajándékot. Szerinte is jó ötlet volt ezt megvenni inkább, nem a szívecskés képkeretet. Azt majd akkor, ha összejövök vele, előbb neki kell bevallani... - mesélte ezeket, apu meg viccesen azt mondta, hogy semmi fiúzást még.
- Jajj! Fél tizenegy, és még zuhanyozni is szeretnék! Melyik ruhámat vegyem fel?
- Szerintem azt a szép bordót japán hímzéssel - kacsintott mama. Zuhanyoztam, és felöltöztem, a ruha alá harisnya, és rá meleg kabát. No meg az ajándék, és indulás!
Lőrinc lakása tele volt lufikkal, meg díszekkel, és a nappali asztalán egy hatalmas, emeletes gyümölcstorta "ragyogott", mint valami sztár. Az anyján, rajta, és rajtam kívül még ott volt Vilit, Johanna, aki egy halk "szián" kívül nem mondott semmit, és Brigitta, aki öltönyben álldogált a fal mellett, először fiúnak is néztem, és tőle kérdeztem meg, hogy hol van Brigitta. Mennyire ciki! Ám honnan tudtam volna? Rövid haja volt, mint egy fiúnak, és a gyűrött ing... Ferenc mellette támasztotta a falat, el ne dőljön, folyton szipogott. Pfuj! Mások nem voltak. Az ajándékok a torta köré már le voltak rakva. Először azt hittem, ilyen kevés meglepetést kapott, ám még kihozott párat a szobájából. Voltak nagy, vastag csomagok, és az én kis zacskóm semminek tűnt a többi mellett.
- Kezdődjön a tánc! - kiáltotta Lőrinc, és bekapcsolta a magnóját. Pop zenére rázták a hátsójukat, én meg nagyon szégyenlős lettem. Johanna is az volt, ott ült a székén.
- Te se mersz a fiúk előtt táncolni? - kérdeztem. Ő elpirult, és Vilire nézett. - Ó, értem én! - kuncogtam. - De ha most nem táncolunk jó ideig nem fogunk, mert nem lesz rá alkalom!
- Igazad van - sóhajtott. - De nem merek! És ha hirtelen lassú szám lesz, és nem kér fel táncolni? Vagy épp... igen?
- Mondd azt, hogy "szívesen táncolok veled!" és megkedvel.
- Te miért értesz ehhez ennyire? - nézett rám kérdően.
- Nem is értek ehhez, csak olvastam valami tinimagazinban! - legyintettem. Vili ott termett, és odanyújtotta kezét Johannához.
- Nem jössz táncolni? Ez a zene a kedvenced!
- Honnan tudod?
- Mondtad egyszer - vonta meg a vállát. Johanna odasúgta: - Hiszen ezt csak egyetlen-egyszer mondtam, úgy két hónappal ezelőtt, akkor is halkan!
- Figyel rád.
- Akkor táncoljunk!
Gondoltam, én is megyek mozogni. Épp indultam volna, mikor Lőrinc odajött, kezén az ajándékommal.
- Ez szuper menő! Szerintem ez a legklasszabb ajándék!
- Nem azok a nagy...
- Á! - legyintett. - Már mióta ismernek, és mégis olyan ajándékokat adtak! Gyere, megmutatom!
A legnagyobb csomagban egy óriás műanyag robot állt.
- Ezzel mi a baj? Hiszen fiús, és robot...
- De már kettő ugyanilyenem van, és vagy százszor megmutattam Ferinek, mert tőle kaptam.
Megmutatta a széles csomagot. Benne egy doboz volt, amiben az a puzzle, amire vágyott.
- Hiszen erre vágytál!
- De ez nem AZ a puzzle. Nézd csak meg jobban! - hajolt közelebb hozzá. A képen rózsaszín póni ugrott át egy palánkot.
- Ki adta ezt?
- Vili.
- És Johanna?
- Ő egy matricagyűjtő albumot adott. Az még tűrhető - kivéve azt, hogy tele van lányos matricával, mert véletlenül a sajátját hozta.
ajándékbontás- Hé, Lőrinc! - kiáltott oda Vili. - Ne tegyek be lassú számot?
- Ez egy szülinap, nem egy Valentin-napi bál!
Még egy ideig néztem az ajándékokat. Te jó ég! Azt se tudom hány éves lett ma Lőrinc! Biztosan 12. De inkább ellenőrzöm! - jutott eszembe. Megszámoltam a gyertyákat, 11. Még egyszer! Nem, kijött a 12. Huhh!
- Most pedig elfújom a gyertyákat - közeledett Lőrinc. Anyukája elővett egy gyufásdobozt, és már égtek is a gyertyák.
- Kívánj valamit, mikor elfújod őket! - szóltam.
- 1, 2, 3... fújd! - kiáltottuk. Lőrinc kidagadt arccal, nagy erővel fújta el a pici gyertyákat, az egyik majdnem le is esett a tortáról.
- Most feldaraboljuk a tortát, mindenki kap egy emeletet - tisztogatta a konyhakést Vera néni. Mikor kaptam én is egy szeletet, elkezdtem rágcsálni, ám nem a gyümölcstorta a kedvencem, hanem a csokitorta. Így a felét se ettem meg. Ám nem akartam, hogy azt higgyék, nekem ez nem ízlik, így magamba kezdtem erőltetni. Az arcom csupa krém volt. Hányingerem lett. Lőrinc éppen odajött mellém, a hintaszékhez.
- Ízlik?
- Bocs, de rosszul lettem. Hol is van a mosdó? - kérdeztem a kezem a szám elé rakva. Megmutatta az utat, én meg a kézmosó fölé hajoltam.
- Nem, nem fogok...
- Miért lettél rosszul? Nem gyógyultál meg teljesen?
- Nem, hanem nem szeretem a krémes gyümitortákat, de nem akartalak megbántani, így magamba erőltettem.
- Nem kellett volna, én megeszem.
- Miután én már minden oldalról beleharaptam?
- Az nem zavar.
- Pfuj - mondtam gyorsan.
- Csak vicceltem.
- Remélem is!
- Jobban vagy már?
- Azt hiszem igen. De azt a tortát ma többet ne is lássam - jöttem ki.
- Akkor szándékosan enni fogok előtted - viccelt.
- Gyerekek! Kezdődjenek a versenyek! - hallottuk a nappaliból Vera néni hangját. Vera néni egy zacskót tartott a kezében, amiben lufik voltak, és arra vártak, hogy felfújják őket. Meg volt ott sok kanál, tojás, hulahoppkarika.
- Első feladat: ki tudja először nagyobbra fújni a lufiját? - osztogatta azokat. Én tavaly a szülinapomon nyertem, gondoltam talán akkor is nyerek. Ám Johanna nyert. Csak fújta és fújta a lufiját, míg ki nem pukkadt.
- Aki nem beszél sokat, erős a tüdeje, mert keveset használja - nevetett Vili.
- Most a hulahoppkarika verseny - adott karikákat a kezünkbe Vera néni. A derekunkra tettük, és rázás! Ám nekem hamar leesett. Feri bírta a legtovább. Az a lökött gyerek ügyes! Kapott csokit jutalomból, és Johannával falatoztak.
- Most az utolsó verseny következik, aaaaa... kanál a szájban verseny!! Tegyétek a kanalakat a szátokba, a kanálba egy tojás, és egyensúlyozva kell végigmennetek ötször körbe a nappaliban úgy, hogy ne essen le a tojás - magyarázta a néni. Óvatosan be is tettük a szánkba a kanalat, rá a tojást, és irány egyszerre! Johanna elesett, a tojás is elgurult a hintaszék alá, Feri ráesett a hintaszékbe, meghintáztatta, és Johanna tojását összeplattyolta. Vili meg nagymenőzni akart, trükköket mutatott, táncolt, pörgött, a kanálról persze leesett a tojás. Brigitta meg versenyzés helyett filctollakkal arcokat rajzolt a tojásokra. Láttam, hogy Lőrinc következik a vesztéssel, én meg nem akartam nyerni, hadd nyerjen az ünnepelt. Szándékosan a lábamat a másik elé raktam, így megbotlottam, és Lőrinc lett a győztes.
- Éljen a győztes! - üvöltöttük. Cserébe kapott egy doboz bonbont, amiből mi is kaphattunk.
- Holnap játszunk? - kérdezte a sarokban Johannától Vili.
- Aha - hangzott a vidám válasz. - Én viszek magammal kártyajátékot, meg...
- Jöttök játszani? - kérdezte Lőrinc. - Van sok videóm is, meg kártyajáték, társasjáték, meg plüssök, és akcióhős figurák! - mesélte. Követtük a szobájába, és sokáig játszottunk. Ám egy idő múlva nem bírtam ki, Johannával beszélgetnem kellett.
- Látod? Játszani is akar veled.
- Mostantól nem a csendes, unalmas Johanna leszek, hanem játékos, sokat nevető Johanna!
Lassan kezdtük megunni a játékokat. Johanna már hazament, és Brigittával nem lehetett lányos dolgokról beszélni. Már a kabátot gomboltam, amikor Lőrinc még megfogta a karom.
- Tudod mit kívántam?
- Nem, de ne áruld el, mert különben nem teljesül.
- De neked el akarom árulni. Azt kívántam, hogy mindig maradj...
Megcsörrent a telefonom.
- Bocsi, egy pillanat. Halló?
- Szia Laura! Hazajössz? Már fél nyolc van - hallottam mama hangját.
- Okés. Máris. - Lőrincre néztem. - Nos, mit szerettél volna?
- Azt kívántam, hogy... mindig maradjatok a barátaim. Ennyi. Szia! Holnap találkozunk?
- Holnap suli, és utána még dolgom van.
- Vagyis... holnap a suli...
- Szia! - mentem le a lépcsőkön.
- Fiam! Vili azt kérdezi... - hallottam még az anyja hangját. Ám utána semmit se, mert eltűntem a lépcsősorok között.
(2009. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése