megálmodta, írta és az illusztrációkat rajzolta: Benczes Laura Anita; korrektúrázta: Benczes Sándor Gábor
Bevezető
- Réges-régen, vagy nem is régen, az Óceánia szigetén, vagy talán épp itt, a szomszédban, de mindenképp a Golyóvölgyben éltek - ki mások, ha nem - a golyók. Mesém egy golyócsaládról és barátaikról szól. Golyópapáról: Ruszlánról, golyómamáról: Zelmáról, és három testvérről, három kisgolyóról. Merbi volt a legidősebb, aki nagyon szeretett olvasni, komoly fiúgolyó volt, Marbi, a kishúga rengeteget rajzolgatott, és Ballka, a legkisebb golyólány, aki nagyon szeretett játszani. Hm... talán nem rólatok kellene mesélnem. Inkább a...
Egy kis sárga széken ültem, körülöttem golyógyerekek, akik meséket kértek tőlem.
- Ne! Mesélj rólunk, kérlek! - kérlelték a kis golyók.
- Na jó! De ne csintalankodjatok! Rendben?
- Ezt nem ígérhetjük meg neked, de azt igen, hogy szót fogadunk. Oké-zsoké?
- Igen. Hát akkor kezdjük...
Történet
arról, amikor a kis golyók találkoznak egy furcsa lénnyel...
- Fekete farkú pillangó! - súgta halkan Merbi.
- Ezt meg már megint hol tanultad? Egy könyvből? - kérdezte izgatottan Marbi.
- Talált! Pontosan onnan. Te is olvashatnál ilyeneket!
- Ne kezd már megint! - mérgelődött Marbi.
- Ezt nézzétek, megmozdult! - örvendezett Merbi.
- Nagy dolog! Hűha... bbbbbbbb...
Merbi gyorsan befogta Marbi száját, mielőtt befejezhette volna a mondatot.
- Minek fogtad be a számat? Te... Te... okostojás! - kiáltott fel Marbi mérgesen, mert tudvalevő nem tűrte, ha befogják a száját.
- Elrepült! A csudába! Kellett nyafognod.
- Nem baj, holnap is eljövünk ide - és ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy okostojás, visszafogta magát, és csendesen, az orra alatt dörmögte: okosgolyó.
Merbi
amelyben Ballka virágokat nézeget...
Szép nyár eleji napon történt. Ballka pont egy virágot akart letépni magának, de Merbi épp arra jött, belemélyedve egy könyv olvasásába, átsétált a virágon. Egyszóval: eltaposta.
- Már megint! - nyafogott a kislány. - Mit olvasol? - kérdezte.
- Ez a könyv állatokról, és növényekről szól, és most pont a virágokról olvasok. Érdekes ám! Bele szeretnél olvasni? - Vigyorgott, hiszen Ballka még nem is tudott olvasni.
- Kösz nem, inkább egy másik virágot keresek, amit remélem, már nem taposol el - mondta sértődötten Ballka.
- Na jó, menj csak, de ebből a könyvből közelebbről megismered a természetet. Tényleg, képek is vannak benne.
- Persze, persze! Süket duma! - és ezzel elvonult Ballka másik virágot keresni.
Merbi szomorkásan, de egyben izgatottan olvasta tovább a könyvet. Ballka pedig a közelben bóklászott, a földig nyomta az orrát, ahogy a virágot kereste.
Pár perccel később...
- Hurrá! De jó! Találtam egy szép, nem eltaposott virágot!
ahol megtanulod, hogy ne pocsékold el az idődet...
Egy hűvös júniusi reggelen Merbi nagyon korán ébredt, még sötét volt, de nem tudott aludni. Fogott egy könyvet, olvasott, aztán később mégiscsak leereszkedett a szemhéja, és könyvvel a kezében hirtelen elaludt.
Pár óra múlva felébresztette az anyukája.
- Jó reggelt, álomszuszék! Már rég a hasadra süt a Nap!
- Jaj, anyu! Olyan rosszul aludtam! - nyafogott. - Nem érzem magam jól.
Később Marbi is csatlakozott hozzájuk.
- Gyere! - hívta. - Megyünk vásárolni. Ugye, te is velünk jössz?
- Naná! - lelkendezett a golyófiú.
- Hm... Talán előbb meg kellene enni a reggelit, utána meglásd, jobban leszel - intette Ruszlán, a golyópapa.
- Na jó! Ha mondod! - szólt kicsit fáradtan Merbi. De csak nyámmogott a reggelivel, meg forgolódott, nézelődött, és sajnálgatta magát. Mire észbe kapott anyukája és Marbi már messze jártak. Merbi futott, mint a szélvész. Mire a boltba ért a kis golyólány és mamája már végzett a bevásárlással. Marbi kipróbálhatta a bolt előtt felszerelt ingó-bingót, és már mentek hazafelé, mire Merbi lihegve megérkezett.
- Phuuuuuu! - fújtatott nagyokat. - Nem kellett volna elpocsékolnom az időt - gondolta szomorúan.
amely egy titokzatos bokorról szól...
Csodálatos nap virradt Golyóvölgyre. A gyerekek vidáman játszottak a nap fényével. Azt játszották, hogy megpróbálták elkapni a bokrok ágai közt a füvön villogó napsugarakat. Egyszer csak egy titokzatos bokorhoz értek. Nem volt ez titokzatosabb, mint a többi bokor, ám mégis féltek a közelébe menni, mert az egyik ágon egy koromfekete varjú hintázott, és folyton károgott:
- Kár! Káááááár! Kár, a bokorban elbújt egy veszély, kááááár!
Ettől úgy megijedtek, hogy anyukájukhoz futottak rémülten.
- Egy szörny van a bokorban!
- Nyugi - nyugtatta őket a golyómama. - Nincs ott semmi szörny. - Odament a bokorhoz, a kis golyók mögéje bújva követték. Zelma félrehúzta az ágakat.
- Jaaaaaj! - sikoltoztak a gyerekek.
A bokorból hirtelen felreppent egy kis kerek madár, ott hűsölt, pihengetett, míg meg nem zavarták. Most megijedt a golyóktól, rémülten elrepült.
A kis golyók fellélegeztek a nagy ijedtség után, aztán nevetgélni kezdtek. Kinevették saját magukat, hogy egy ártatlan, kicsi madártól ennyire megijedtek.
egy csudajó vidámparki történet...
Friss nyári szellő suhant át Merbi arcán, amikor épp egy érdekes könyvet olvasott a fűben heverészve. A legérdekesebb résznél tartott, amikor Marbi megzavarta:
- Gyere, siess, készülődj már!
- Hova, miért? - értetlenkedett Merbi.
- Hát a... Lemaradsz a... Lemaradsz az egészről!
- Miről?
- A... a...
- Te se tudod, miről maradok le, úgyhogy hagyj békén! Na, szia! - legyintett Merbi, és visszafordult a könyvéhez, hogy tovább olvasson.
Ekkor Ballka érkezett az ugrókötelével. Vidáman ugrált, és számolt hangosan:
- Egy... Kettő... Öt...
- Három - javította ki Merbi anélkül, hogy felnézett volna.
- Én még nem tudok számolni, nekem mindegy - mondta Ballka, és megállt mellette. - Gyere, siess már, megyünk!
- Hova?
- Hát a... Hát a...
- Hol van az a „hát a”? - gúnyolódott Merbi.
- Megvan! - kiáltott Ballka.
- Mi van meg? Mi veszett el?
- Nem veszett el semmi. Az van meg, hogy hova megyünk: a vidámparkba - mosolygott Ballka, és tovább ugrált a kötelével.
- Hurrá! - kiáltott fel most Merbi is, és könyvét gondosan összecsukta, miközben hazaszaladt.
A vidámparkban sok-sok játék volt: hullámvasút, óriáskerék, mindenféle ugráló és mászó játék.
- Vészhelyzet! - kiáltott fel Merbi, amikor a szellemvasúton ijesztő figurák ugrottak eléjük. Aztán volt ott egy érdekes játék, amit Pruszlánnak hívtak - ki tudja, miért -, egy karika, amibe bele kell kapaszkodni, aztán meglöknek, és gurul vele a sok sikongató látogató.
- Rólam nevezték el - viccelődött Ruszlán, a golyópapa, és ő is kipróbálta ezt a játékot. Persze rosszul lett a forgástól, a végén elsápadva motyogta: Talán mégsem kellett volna kipróbálnom, hisz magamtól is tudok gurulni. A gyerekek meg nevettek rajta.
- Nem illik kinevetni senkit - intette őket csendesen Zelma, de azért ő is mosolygott a vicces jeleneten, ahogy golyópapa kígyózva odébb vonult, mert szédült még egy kicsit.
Amikor hazamentek már nem volt semmi baja, ő nevetett saját magán a legjobban, miközben kanyarogva fel-alá vonult a szobában eljátszva, hogy mennyire szédül.
amelyben a golyógyerekek találkoznak egy idegen golyóval, és mindenki megijed...
A kis golyók önfeledten játszottak a völgyben, kergetőztek, ugráltak. Egyszer csak - mikor épp a már ismert „titokzatos” bokor mellett szaladtak el - megmozdult a bokor, és egy mély, gurgulázós morgást hallottak:
- Mrrrrr! Grrrrr!
- Jaj! Meneküljünk - sikongattak a gyerekek.
De akkor egy hang a bokorból:
- Ne menjetek el! Eltévedtem, félek!
- Ki vagy? - kérdezték még mindig kicsit izgatottan a golyók. - De gyere ki a bokorból, mert mi is félünk.
- Kijöttem! - ugrott ki egy ismeretlen golyógyerek a bokorból. Ilyen vagyok. Milyen vagyok? Félelmetes?
- Búúúúú! - kiáltott Merbi. - És mi félelmetesek vagyunk?
Aztán nagyot nevettek azon, hogy mennyire megijedtek az előbb, pedig nem kellett volna. Ám amíg nem tudjuk, ki is morog ránk - bizony félelmetesnek tűnhet az ismeretlen.
- Mimi vagyok, nemrég költöztünk a völgybe - mutatkozott be a kis golyó, és most már négyesben kergetőztek, ugráltak, a Golyóvölgyben visszhangzott boldog kacagásuk.
a nagy szerelemről...
Nagyon kellemes reggel volt július 25-én, a nyári Valentin napon. A Golyóvölgyben az volt a szokás, hogy ezt a napot együtt töltötték azok, akik szerették egymást. Golyópapa és golyómama éppen készültek, hogy kettesben elmennek sétálni, betérnek majd egy elegáns helyre kávézni, talán moziba is elmennek, a gyerekeknek pedig meghagyták, hogy jók legyenek, játszanak szépen, ne veszekedjenek. Merbit megbízták, hogy vigyázzon a húgaira.
Alighogy elmentek, Merbi elővette egyik tudományos könyvét, és teljesen belemerülve tanulmányozta a képeket. Ballka pedig babázott a kis szobájában, a fiú és a lánybabák beszélgettek - persze Ballka hangján.
Marbi kiment a rétre, és egy nagy kőre ülve szomorkodott, és sóhajtozott. Ballka jött ki a házból a kedvenc ugrókötelével, hangosan számolva, hányat is ugrott már.
- Egy... Kettő... Három... Tizennyolc... Hét... Szia Marbi... Huszonkettő... Miért szomorkodsz?... Kilenc... Jössz bújócskázni?... Negyvenhat...
- Nem megyek - sóhajtott Marbi.
- Mit csinálsz? - állt le egy pillanatra Ballka, lihegve.
- Várok.
- Szomorú vagy?
- Igen.
- Miért? - kérdezte Ballka, és kitekerte a kötelét.
- Nincs itt a szerelmem - sóhajtott nagyot Marbi.
- És az kicsoda?
- Nem tudom. Még nincs, őt várom.
- Itt?
- Igen, itt, hol máshol?
- Hát akkor várd, talán erre téved egy királyfi hófehér paripán - nevetett Ballka, és elugrált a kötelével.
Marbi nagyot sóhajtott, és tovább várt. Kire? Maga sem tudta.
Egyszer csak ott termett Gi, aki nem messze lakott tőlük. Gi nagyon helyes fiú volt, a haja a válláig ért, és mindig mosolygott. A nagy haját, a „sörényét” - ahogy ő maga hívta, - mindig rendben tartotta, és szépen tanult az iskolában.
- Jössz játszani? - kérdezte Marbit.
- Igen! - ugrott fel Marbi a kőről, és nagyon boldog volt, hogy valaki hívja játszani. Teljesen elfeledkezett arról, hogy a szerelmére várt eddig.
Marbi
a mesék varázsáról...
Ballka imádta a boszorkányos történeteket. Állandóan csiribí-csiribás varázslatokat mormogott, meg hókusz-pókuszokat csinált, várta a hatást, de nem történt persze semmi. Merbi olvasott neki mindenféle varázslós könyvet, és nevetett kishúgán, aki azt hitte: a varázslás komoly tudomány, csak akarni kell, és békává változtathatja kötekedő bátyját. Persze nem sikerült.
Akkor felkapta anyja seprűjét, és meglovagolta. Szaladt, a lába közt a seprű meg ingott jobbra, balra. Meg nagyokat ugrott, hátha sikerül felrepülnie. Addig szaladgált, mígnem nekirohant a falnak, jól beütötte az orrát.
- Ejnye - intette Zelma, miközben a kicsorduló vért törölgette kislánya orráról. - Nem szabad mindent elhinni, ami a könyvekben van, azok mesék, meg történetek, játékok.
- De hát a kis varázslólány tudott repülni - szipogta Ballka.
- Nincsenek varázslólányok - intette Ruszlán papa. - Csak szép történetek. Ne merülj el túlságosan a mesékben.
Ballka okosan bólogatott, de magában arra gondolt, hogy holnap majd jobban odafigyel, hogyan is kell repülni a seprűvel, mert biztosan csak rosszul csinált valamit, azért nem repült fel.
Éjjel arról álmodott, hogy felszállt a felhők fölé, ráült egy bárányfelhőre, és onnét nevetett le golyópapára és golyómamára. Olyan jó volt elhinni a meséket!
egy könyvről, amelyben nincs tanulság...
Merbi születésnapja pont a nyár közepén volt, július 15-én. A golyófiú nagyon izgatottan várta a nagy napot, szinte biztos volt benne, hogy rengeteg új könyvet fog kapni, akárcsak az elmúlt években. És tényleg - természetesen majd mindenki könyvet vett neki ajándékba. Csak Ballka gondolta úgy, hogy azért se könyvet vesz, hanem egy kis repülőgép modellt. Hogy miért éppen repülőgép modellt? Mindegy, csak úgy...
Amikor elérkezett a nagy nap, Merbi már kora reggel nagyon izgatott volt.
- Aputól biztosan komoly, tudományos könyvet kapok - gondolta. - A mamám pedig egy szép regényt vesz nekem. Marbitól nem tudom mit kapok..., na és mit ad Ballka? Juj, de izgalmas!
A felköszöntések, meg a torta gyertyáinak elfújása után gyorsan tépkedni kezdte az ajándékok csomagolásait.
- Úristen! Egy könyv a piramisokról! - kiáltott fel. - Köszönöm, apu! És egy regény, miről is? Iskolások kalandjai, érdekes lesz. Ez meg... ez meg egy mesekönyv, Marbitól. Biztosan nincs benne semmi tanulság.
Marbi kicsit szomorúan nézte, ahogy Merbi félredobta a mesekönyvét, de nem szólt semmit.
- Ez pedig mi? Egy modell? És ki fogja összerakni? Én nem érek rá - mondta Merbi.
Ballka elpityeredett. Golyóapu pedig így szólt:
- Ó, Merbi! Így nem illik! Marbi is, meg Ballka is kedveskedni akart neked, és hidd el, nagyon szép ajándékok azok is.
Akkor Merbi elszégyellte magát, testvéreivel összeragasztgatta a repülőgép modellt, és kiszaladt velük játszani a kertbe. Nagyon jól mulattak, el is fáradtak egy-kettőre a sok futkosásban. Este pedig belekukkantott a mesekönyvbe, egyre jobban belemerült, alig tudta letenni.
- Nocsak - gondolta. - Nem is tudtam, hogy ennyi elgondolkodtató mese van ebben a könyvben. A mesék nagyon komoly történetek - állapította meg, aztán csendben elaludt.
az elveszett kalapról...
A golyócsalád a nyári vásárra készülődött. Mindenki össze-vissza szaladgált, legfőképp Ruszlán, aki a barna kalapját kereste, miközben mindent felborított. Zelma meg utána, nehogy bármi is eltörjön, vagy szétdobáljon, mivel nemrég takarított. Meg is mondta Ruszlánnak, de ő ezt válaszolta:
- A tavasz már rég elmúlt. Akkor kellett volna a nagytakarítást elvégezni!
Golyómama mérges lett.
- Akkor is takarítottam, ha nem vetted volna észre!
- Nem igaz!
- Persze te akkor éppen a boltokat jártad, hogy vegyél pár szerszámot, mire hazajöttél, már készen voltam! - kiabált vele .
A gyerekek egy darabig csendben hallgatták a veszekedést, miközben kis hátizsákjukba pakolgatták apró holmijaikat. Végül nem bírták tovább, kimentek szobájukból megnézni, mi történik.
- Mi van itt? Mi ez a zsivaj?
- Az anyukátok...
- Nem is igaz ! Az apátok szerint elkevertem valahová a kalapját! Vagy - szerinte - Ballka játszott már megint a dolgaival!
- Nyugi! - szólt Merbi „nagyfiú” módjára. - Még nem is mondott semmit.
- Dehogynem... izé... igaz... de hazudni akart!
- Hazudni a csudát! - dörmögött golyópapa.
- Elég! - sziszegte Zelma mérgesen, és diadalmas tekintettel emelte le a polcról férje kalapját. Csupán eltakarta egy másik kalap, nem is tűnt el.
- Végre! Indulás! Mindenkinek megvan mindene?
- Várjatok! - kiáltotta egy vékony hang, Ballka. - Még hozom a babámat, Bebét.
- Nem kell az - mondta mérgesen Ruszlán, mert fel volt dúlva.
- Hadd hozza el! - nézett méltatlankodva apjára Merbi.
- Hát jó. Megyünk már?
- Igen - válaszolták a gyerekek.
Amikor a vásárba értek, és meglátták, mi van ott, Ruszlán felkiáltott:
- Inkább otthon veszekedni, mint itt lenni!
- Na de drágám!
- Menjünk haza.- nyavalygott az apa, mivel minden szét volt szórva, a majmok lopkodtak, a gyerekek folyamatosan eltűntek utánozni a csibész állatokat, az árusok hangosan kínálták portékáikat, mindenütt elszórt papírok, lökdösődés, tülekedés. Ráadásul feltámadt a szél, és szemükbe fújta a port - és elsodorta Ruszlán kalapját, aki úgy el volt foglalva azzal, hogy megkeresse Ballkát, észre sem vette.
Otthon az apagolyó idegességében körülgurulta a házat kalapját keresve, és mindegyiküktől kérdezgette:
- Nem tudod hol van a kalapom? Nem láttad valahol? Nincs meg. Lehet, hogy a vásárban hagytam! - vakargatta az állát töprengve. - Vagy el sem vittem?
- Miért nem vigyáztál rá!
- Vigyáztam!
- Akkor meg hogyan tűnt el?
- Apa! Ezt keresed? - Ballka állt az ajtóban, kezében a kalap.
- Micsoda? Eldugtad a kalapomat? Viccelődsz velem, kislányom? - támadt Ballkára golyópapa.
- Nem. Elkaptam, amikor az a nagy szél támadt. Még hogy én elrejtettem! Persze, mindig én vagyok a rossz... - pityeredett el. - De azért tessék - nyújtotta édesapjának a kissé poros, kissé gyűrött kalapot.
- Köszönöm. És ne haragudj.
- Semmi baj, hisz ideges voltál. Megyek a szobámba.
- Menj csak. Aha, és apád megérdemelte - súgta lánya fülébe Zelma.
- Hé! Hallottam ám! - kiáltott fel Ruszlán, de mosolygott: - Igazad van. Sajnálom.
Egész estig a kalapon nevetgéltek, viccelődtek, legfőképp a golyóapa, és mikor este elaludtak, mindannyian az aznapi délutánról álmodtak, a folyton eltűnő kalapról.
amelyben pár szóban mesélek Mimiről...
Emlékeztek még Mimire? Ő az a kislány, aki a bokorban bujkált, mert félt. Mimi lett a golyógyerekek legjobb barátja, rengetegszer meglátogatta a golyócsaládot, és olyankor sokat játszott a golyó testvérekkel, főleg Ballkával.
Merbi miatt megkedvelte az olvasást is, mindig kölcsönkért egy-egy könyvet Merbitől, amit pár nap alatt ki is olvasott, és már jött is az újabbért. Marbival néha komoly dolgokról beszélgetett ugróiskolázás, meg hintázás közben. Persze főleg a fiúkról, és nagyokat kuncogtak.
Persze a fiúk meg rajtuk nevetgéltek, hogy a lányok hogyan nevetgélnek, amire föl meg a lányok nevetgéltek, hogy a fiúk hogyan nevetgélnek.
Ballkával leginkább bújócskázni szokott, egyszer meg is mutatta neki a közeli barlangot, ahol ő gyakran énekelgetett, mindenféle dallamos áriát, és imádott skálázni: mi-mi-mi-dóóóóóó. Mimi nagyon kedves kis golyólány volt, és nevével ellentétben egyáltalán nem volt hiú az énektudására...
egy „kis” madártojásról...
Pár nappal Merbi születésnapja után a három testvér úgy határozott, hogy felfedezősdit játszanak. Jó ötletnek tűnt. Remélték, hogy a játék jól végződik, tényleg találnak valami titokzatosat.
Úgy kezdték, hogy előbb kicsi, aztán nagy dolgokat keresgélnek, és vizsgálnak meg. Találtak is sok szép követ, színeset, meg érdekes alakút, és végül egy nagy valamit. Az a valami egy tojás volt. Merbi mondta nekik nagy komolyan:
- Nos, ez egy strucc-golyó tojása - bólogatott nagyokat.
- Hurrá! - kiáltott Ballka. - És mit kell vele csinálni?
- Ki kellene költeni - javasolta Merbi.
- Nem értettem. Most mit is csináljunk? Kössük ki? - értetlenkedett Ballka.
- Kössük ki? - nevetett Marbi. - Költsük ki, te kis buta.
Ahogy így nézegették a nagy kincset, az egyszer csak megmozdult, megrepedezett a héja, és kidugta kopasz fejét a tojásból egy kis golyó strucc.
- Na, ezt jól kiköltöttük! - kiáltott fel Ballka. Idősebb testvérei nagyot nevettek rajta.
- Nem mi költöttük ki, hanem a meleg. Viszont most jól mondtad ki - veregették meg a vállát. Aztán gyorsan odébbálltak, mert közeledett a golyóstrucc mama, és igencsak mérgesnek tűnt.
Ballka
a pénzről...
Ballka az óvodában megfigyelte, hogy a legtöbb társának van egy kis pénze, ha kirándultak, vagy sétáltak, akkor tudtak maguknak venni fagyit, meg csokit. Neki nem volt zsebpénze, ezért ilyenkor mindig irigykedve nézte őket.
Amikor otthon a szüleitől pénzt kért, azok azzal utasították el a kérést, hogy ilyen kisgolyónak nincs szüksége pénzre, hiszen még számolni sem tud jól, csak elszórná minden maflaságra a pénzt. Ballka egész este sírt, így másnap reggel a szülei úgy döntöttek, adnak neki egy kis zsebpénzt.
- De ne szórd a pénzt, azt vegyél rajta, amire szükséged van - intették.
- Szórni? Persze, hogy nem szórom, majd jó mélyen a zsebemben tartom - válaszolt Ballka, és nagyon boldog volt: neki is van már pénze, és éppen kirándulni mennek ma, vehet hát magának akármit.
A kirándulás remekül sikerült, és Ballka büszkén vásárolt a kis boltban magának csokikat. Az összes pénzét csokira költötte, meg cukorkára. De nagyon szomjas lett a sok édességre, és nem maradt pénze, hogy vegyen magának valami italt is. Végül az óvónénik vettek neki egy kis üveg vizet, mert nem érezte jól magát, mikor visszafelé sétáltak a kirándulásról. Természetesen elmesélték az egészet a szülőknek, akik kifizették a vizet.
Nagyon bosszús volt Ruszlán papa, meg is szidta Ballkát:
- Muszáj volt az egész pénzedet csokira költened? Nem tudod beosztani a pénzt? Na, akkor máskor nem is kapsz - mérgelődött hangosan. De aztán lehiggadt, és biztos volt benne, hogy a kislánya megtanulta, a pénzt be kell osztani, nem szabad szórni mindenfélére, hogy arra is jusson, amire kell.
amelyben elmesélem, hogyan veszik el valaki...
Azon a hétvégi napon nagyon meleg volt. A golyócsalád - akárcsak oly sokan - a strandra ment hűsölni. Nagy volt a nyüzsgés. Majd minden golyógyerek vidáman lubickolt a vízben, kivéve néhányat, többek közt Merbit, akit elküldött a mamája, hogy vegyen fagyit Ballkának, mivel már nagyon forgolódott körülötte.
- Szia! - köszönt rá Gi, aki szintén fagyiért ment, és már vitte visszafelé.
- Szia! Én is fagyiért megyek, Ballka nagyon nyűgös, nagy a meleg, lehűtjük kicsit - nevetett Merbi.
- A csokist válaszd, az a legfinomabb. És azzal keni össze magát a legjobban.
Mindketten jót nevettek ezen. Még egy darabig elbeszélgettek a cukrászda előtt, aztán Merbi bement sorba állni a fagyiért.
Amikor már megvette és egyensúlyozgatva, hogy a gombócok le ne essenek jött visszafelé, váratlanul nagy vihar kerekedett. Mindenki rohangált össze-vissza, a szülők beterelgették a kicsiket az épületbe. Ruszlán papa is így tett, szaladgált erre-arra, hóna alatt a napernyőjével kiáltozva:
- Merbi, hol vagy? Kisfiam!
Eközben Zelma, mint egy kotlóstyúk ölelgette magához Marbit, Ballkát és Merbit, aki közben már egy oldalsó ajtón befutott az eső elől. Ruszlán azt hitte, hogy még hiányzik Merbi, ezért még akkor is futkározott a strand épületei körül, amikor zuhogott az eső. Teljesen elázott. Amikor vége lett a viharnak, és kijöttek az épületből, akkor látta, hogy mindegyik gyerek megvan, és hogy a fagyit Ballka már megette. Csokis volt mindenütt, a keze, az orra hegye, de még a füle is.
- Hát megvagytok! - Jót nevetett, majd hozzátette:
- Sebaj, hogy vizes lettem, végülis a strandon vagyunk!
amelyben bárányokról lesz szó...
Ballka éppen a barlangban bújócskázott Mimivel, amikor rosszul lett. Mikor kijött a napra megszédült. Nagyon gyengének érezte magát, és leült a barlang elé. Mimi gyorsan elszaladt a golyócsaládhoz, és elmesélte Zelmának, hogy Ballka csak ül a barlang előtt, és nem tud hazajönni, mert nagyon rosszul van. Zelma elrohant, és az ölében vitte haza a kicsit.
Felhívták az orvost, aki azonnal ki is jött hozzájuk. Alaposan megvizsgálta Ballkát, majd kijelentette:
- Bárányhimlő.
- De hát itt nincsenek bárányok - csodálkozott Ballka. - Akkor meg miféle bárány-izé?
- Ó, ez egy betegség, himlő, a legtöbb gyerek átesik ezen. Sokat kell pihenned, aludnod, szépen enned, bevenned a gyógyszereket, amiket felírok, és meg fogsz gyógyulni - simogatta meg a fejét a doktor.
Ballka rendesen viselte a betegséget, a szobájában játszott a babáival, persze legtöbbet Bebével, a kedvenc babájával. Egy másik babát kinevezett doktor bácsinak, Bebe pedig őt alakította a nagy játékban. Ballka szófogadó kislány volt, a kanalas orvosságot mindig szépen bevette, de a tablettával küszködött, nehezen tudta lenyelni. A láza elmúlt, de még egy kicsit szédült reggelente.
Egy hét múlva teljesen felgyógyult, és nevetve mesélte a többieknek, milyen beteg is volt ő.
- Golyóhimlőm volt - mondta, mert továbbra sem értette, miféle bárányokról beszéltek neki, hiszen nem is találkozott még olyanokkal.
az igaz barátságról...
Az a nap nagyon rosszul kezdődött. Mimi anyukája jött át a golyócsaládhoz, azt hitte, náluk van Mimi, mert nem jött haza időben. Mimi eltűnt. Sehol sem találta.
A golyógyerekek nagyon aggódtak. Merbi készített egy táblát, amire ez volt írva:
„Mimi, a kis golyólány eltűnt! Aki látta valahol, szóljon!”
Ballka, Mimi legjobb barátja kérte Merbit, hogy azt is írja még rá, hogy:
„ Annak, aki hírt ad Mimiről, odaadom a legszebb babámat.”
- Nem félted a babádat? - kérdezte Merbi.
- Nem. Vagyis igen... De a barát sokkal fontosabb, mint egy játék baba - mondta szipogva Ballka.
Marbi pedig lerajzolta Mimit, hogy mindenki tudja, kiről is van szó. Kifüggesztették a táblát és a rajzot az utcán egy fára, aztán úgy döntöttek, hogy ők maguk is Mimi keresésére indulnak.
- Szegény Mimi, biztosan fél, meg fázik valahol... - aggodalmaskodtak.
Ahogy baktattak a mezőn, összetalálkoztak Strucival. Struci elmesélte nekik, hogy ő látta Mimit, még kora reggel, ahogy egy nagy dombra mászott fölfelé négykézláb, mert a domb oldala nagyon meredek volt. A gyerekek nagyon megijedtek, mert a domb mögött szakadék volt. Azonnal elkezdtek szaladni a domb felé, Struci alig bírt lépést tartani velük.
- Várjatok! - lihegte.
- Siess már, Mimi bajban van! - kiáltott vissza Merbi, és vezetve a kis csapatot fújtatva kapaszkodott fel a dombra.
A túloldalon valóban ott volt Mimi. Elmesélte, hogy is került oda:
- Csak fel akartam mászni a dombra, hogy messze ellássak, de megcsúsztam és leestem. Nagyon fáj a lábam, rá sem tudok állni - szipogta.
A gyerekek hazatámogatták Mimit.
- Nos, most oda a baba! - viccelődött Merbi Ballkával. - Oda kell adnod Strucinak.
- Bizony, bizony - bólogatott Marbi.
Ballka csendben a szobájába vonult, és kijött a kedvenc babájával.
- Tessék Struci, a tiéd - mondta.
- Nagyon kedves vagy Ballka, de nem jutalomért segítettem. Tartsd csak meg - mosolygott Struci.
- Akkor beveszünk a körünkbe - csapott a vállára Marbi. - Igazi barát vagy!
Ez volt a legszebb jutalom - Struci igazi barátokat szerzett magának.
- És te vagy a legjobb - fordult Ballkához. - A barátodért, Mimiért a legkedvesebb babádat is odaadtad volna - mosolygott.
amelyben Álommanóról mesélek...
Ballka rossz alvó volt. Esténként sokáig forgolódott az ágyában, mire elaludt. Zelma, az anyukája azt mondta neki, hogy biztosan haragszik rá az Álommanó, azért nem tud elaludni. De csak azt látogatja meg, aki dolgozik.
- Nekem annyi, de annyi dolgom van! Nincs időm dolgozni - sopánkodott Ballka.
- Te tudod - mondta az anyukája, azzal tovább főzte az ebédet. - Amúgy jó lenne rendet raknod a szobádban, nagy a rendetlenség - fűzte még hozzá.
- De hát arra már végképp nem érek rá - kiáltott fel Ballka, azzal elszaladt a rétre a babájával.
Aznap este megint csak nehezen aludt el, csak forgolódott, meg gondolkodott. Másnap reggel nagyon álmosan ébredt, fáradt volt, még játszani sem volt kedve. Bement a konyhába, ahol anyukája éppen mosogatott.
- Gyere, segíts - hívta Zelma.
- Jó - mondta Ballka, és szépen rakosgatta a szárítóba a kiöblített, vizes poharakat, tányérokat.
- Nem mégy játszani? - kérdezte a mamája.
- Nincs kedvem. Valamit kellene tennem, dolgoznom kellene, mert majd este megint nem tudok elaludni. Amíg kitalálom, mit is dolgozzak, addig rendet rakok a szobámban - és elgondolkodva elvonult.
Akkora rendetlenség volt a kis szobában, hogy egész estig csak pakolgatott, meg törölgette a port. Úgy elfáradt, hogy amikor ágyba került, egyből elaludt.
- Még hogy nem találsz munkát - mosolygott a mamája, és megsimogatta a kis golyó fejét.
Reggel Ballka lelkendezve mesélte, hogy éjjel meglátogatta az Álommanó, és olyan, de olyan szépeket álmodott!
amiben a féltékenységről lesz szó...
Azon a reggelen a szomszéd házba - mely már egy ideje üresen állt, - egy új család költözött be, egy kedves golyócsalád. Volt egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Kairi, Marbival egyidős volt, és volt egy öccse, akinek pedig Kemi volt a neve, és épp annyi idős volt, mint Ballka. Kairi nagyon kedves, udvarias lány volt, Kemi pedig kis csibész fiú. Már a költözés napján átlátogattak a szomszédba, és a gyerekek hamarosan nagy játékba kezdtek.
Mimi meghallva, hogy a barátainak új szomszédai vannak, azonnal átszaladt Ballkáékhoz. Már a kapu előtt bekiabált az udvarra, ahol a gyerekek játszottak.
- Ballka! Jössz labdázni?
- Most nem érek rá, mert Kairival játszom, az új barátommal - kiáltott vissza Ballka.
Mimi erre elszontyolodott. Szomorúan elindult hazafelé.
Zelma látva a szomorú kislányt kikiáltott az ablakon.
- Mimi, kérsz egy kis körtelét? Nagyon fincsi! Tudom, nagyon szereted, mondta az anyukád.
- Nem kérek, köszönöm - hárította el Mimi a meghívást, és orrát lógatva elindult hazafelé. Féltékenyen pillantott vissza az udvarra, ahol Ballka és Kairi babáztak.
- Gyere már - hallotta a háta mögül. Ballka hívta.
- Minek?
- Hát hiányzol a játékhoz, épp azt mesélem Kairinak, hogyan is ismerkedtünk meg! És kellenél a babázáshoz is!
- Igen? - derült fel a kis golyólány arca.
- Gyere, siess már - hívták.
- Máris! Futok már! - és boldogan szaladt hozzájuk.
Hamar összeismerkedtek a gyerekek. Az egész délutánt játékkal töltötték, és este azzal búcsúztak el egymástól, hogy holnap, meg holnapután, meg azután, meg egyébként is mindig jó barátok maradnak.
Zelma
a gúnyolódásról...
Marbi tele volt energiával. Reggeli után segített anyukájának bevásárolni, azután kimehetett a rétre játszani. Strucival összefutott egy bokornál, és együtt kergetőztek, meg labdáztak. Aztán felmentek egy dombra, és onnét hatalmas ugrásokkal leszaladt Struci, csak úgy lobogott a tolla. Marbi pedig legurult, végülis egy golyó jól tud gurulni. Aztán vissza, és még egyszer. Meg újra.
De akkor Marbi rosszul csinált valamit, és beesett egy bozótba. Össze-vissza karcolták a bokor ágai, csupa csík volt.
Amikor hazament és Merbi meglátta, kigúnyolta:
- Úgy nézel ki, mint a vonalas füzetem - mondta nevetve.
Zelma megmosta a sebeket, és leápolta rendesen. Bekente valami piros fertőtlenítővel, ahol felkarcolódott Marbi bőre, és ettől a kislány úgy nézett ki, mint egy bolondgomba. Közben Merbi csak ugrált körülöttük, és gúnyolódott. Végül Zelma nem tűrte tovább, és rászólt:
- Ejnye, Merbi! Nem illik gúnyolódni.
- De mikor olyan vicces - kacagott Merbi.
Marbi elpityeredett.
- Nem is, nem is... - csak ezt hajtogatta.
Merbi addig ugrált, míg el nem botlott, nagyot huppant, és beverte a térdét, meg a könyökét is.
- Látod, látod... Most téged is be kell kennem ezzel a fertőtlenítővel.
És mindenhova, ahol seb volt jó alaposan be kence-ficézte Merbit is. Most már ő is úgy nézett ki, mint egy bolondgomba.
- Látod, most pöttyös lettél te is - nevette el magát Marbi. - Kellett neked gúnyolódni rajtam.
- Bizony, bizony! Nem szép dolog kinevetni a másikat - mondta Zelma, de azért ő is elmosolyodott a két befestett gyermekén.
amelyben egy rossz hírt közöl golyópapa...
„A három testvér meghökkenve figyelte apját, Ruszlánt.
- Mi? Hogy-hogy elköltözünk?
- Úgy, hogy elköltözünk. Mi ezen olyan nehéz megérteni? - magyarázta értetlenül .
- Ne szekáld a gyerekeket, drágám!- mérgelődött Zelma.
- Még hogy szekálom!
- És mit magyarázol, ha már nem szekálod őket?- érdeklődött.
- Hát, hogy... hogy... -értetlenkedett Ruszlán.
- Bökd már ki!
- Szóval, hát izé... hogy elköltözünk - nyögte ki ügyetlenül.
- Mi?
- Upsz... nem tetszik?
- De hiszen ez csodálatos - csapta össze kezét Zelma.
Ruszlán csodálkozott, azt hitte, majd Zelma is bosszankodik, és veszekedik majd vele, amiért költözniük kell.
- Gyertek, megnézzük az új lakásunkat!
Azonnal előállt az autóval, mindenki beült, és elindultak. A gyerekek szomorkodtak, mert elképzelték, hogy most messze lesznek a barátaiktól, és máris hiányoztak nekik. Hosszú ideje autóztak már, a gyerekek nyafogni kezdtek:
- Mikor leszünk ott? Nem akarunk ilyen messze költözni! És éhesek is vagyunk!
- Ne nyafogjatok! - szólt hátra Zelma.
- Na, megérkeztünk - állt meg Ruszlán egy nagy, színes kertes háznál. - Ugye, milyen szép?
De a gyerekeknek nem tetszett, mert nagyon messze voltak Mimitől és a többi gyerektől.”
Ám ebben a pillanatban Ballka felriadt.
- Hű, milyen szörnyű álmom volt - nézett körül az ismerős szobában. Magához ölelte kedvenc babáját, Mimire, Kairira és Kemire gondolva újból elaludt.
Ruszlán
amelyben a focipályán történt eseményekről mesélek
Szép nap virradt Golyóvölgyre. A Nap sugarai elől a gyerekek az árnyékba bújtak, kivéve egy csapat fiút, akik a mezőn vidáman fociztak. Rot edző kemény parancsokat osztogatott, irányította a kis csapatot, mert a holnapi meccsre kellett felkészülniük. A lányok nézték őket
és Merbin vihogtak, és gúnyolódtak, aki közel hozzájuk a füvön ült, és teljesen belefeledkezve a játékba drukkolt Tutunak, a legjobb focistának...
Ám egyszer csak egy hang csendült föl a pályán: Aúú!
Mindenki abbahagyta a játékot, a drukkolást, a nevetést és Tutu köré gyűlt. Valaki megfogta Merbi vállát és azt mondta:
- Kisfiam, te fogod helyettesíteni Tutut, mert kifordult a bokája.
- Na de...de...
- Holnap játszunk a félelmetes Kockák ellen, és mindenképp szükségünk van rád. Örülök, hogy vállalod - mondta Rot edző.
Merbi nem tartozott a jó focisták közé, de nagyon igyekezett. Azonban Rot edző állandóan csóválta a fejét, és elégedetlenkedett. Így se volt neki jó, úgy sem.
- Merbi, ha hazamégy, ebéd után gyakorold a kapura rúgást, mert hiába sikerül a labdát a kapu elé tálalni a társaidnak, ha te elügyetlenkeded.
Merbi majdnem sírt, amikor hazaérkezett.
- Mama! - nyafogott - Félek.
- Mitől?
- Tutu megsérült és...
- Neked kell helyettesíteni. Tudom - vágott mondandójába Zelma.
- Honnan?
- Rot tanár úr, az edzőtök felhívott. És biztos vagyok benne, hogy remekül megállod a helyed.
- Értem. Megyek ebédelni, és ebéd után gyakorolni az udvaron.
Másnap Merbi izgatottan érkezett a pályára.
- Nos, Merbi, gyakoroltál? - kérdezte az edző, és vállon veregette az izgatott gyereket. - Ma van a nagy nap, ma legyőzzük végre a Kockákat.
- Hát...
- Örülök - vetette oda Rot tanár úr, szokása szerint meg sem várva a választ, és elvonult. Elkezdődött a mérkőzés.
A meccsen Merbi mindent megtett a sikerért. A játék elején sokat ügyetlenkedett, a lányok, akik az oldalvonal mellett ültek Tutuval, és drukkoltak a csapatnak, ki is nevették, de egyre jobban belejött. Cselezett, szaladt, ahogy csak bírt, és kihasznált minden lehetőséget, hogy gólt rúgjon. A meccset megnyerték, de Merbi annyira kimerült, hogy menni alig tudott. A mérkőzés végén mindenki gratulált neki a berúgott két szép gólért, de a legboldogabb Tutu volt, aki nagyon aggódott, hogy elveszítik ezt a mérkőzést, mivel ő nem játszhatott.
- Remek voltál - gratulált Merbinek, aki összerogyott a pálya szélén..
- Kösz. De máskor inkább ne forduljon ki a bokád! - lihegte, és jót nevettek.
amikor megjelenik a...
Zelmának sok dolga volt szombat délelőtt: miközben főzött elindította a mosógépet, és kitakarította a szobákat is. Hogy időben végezzen sietett, teljesen belefeledkezett a munkába. Ruszlán papa is segített, húzta-vonta a porszívót, meg dünnyögött, mert inkább nézte volna a tévét. A gyerekek csendben takarítgatták a szobájukat, rendet raktak, port törölgettek. Egyszóval: az egész család setre-petrélt a lakásban.
Amikor Zelma kiment a ház elé, hogy kirázza a porzsákot, hirtelen furcsa hang ütötte meg a fülét:
- Hu, hu, hu!
Ez meg mi? Zelma kicsit ijedten kukkantott ki a ház sarkán, és akkor... zsupsz! Valami hirtelen kiugrott elé. Felsikoltott.
- Ááááá!
A golyópapa úgy szaladt ki az ajtón, hogy majd feldöntötte a nagy vázát, ami az ajtó mellett állt. Aztán felnevetett, és nevetett, hogy csak úgy zengett az egész udvar. És akkor már golyómama is nevetett, kinevette saját magát, hogy ennyire megijedt az előbb, hiszen az az ijesztő valami nem volt más, mint...
- Egy kis majom golyó!
- Most kinevetsz? - kérdezte Zelma Ruszlánt, de persze ő is tovább nevetett.
- Nem, nem kinevetlek, csak egyszerűen nevetek - mondta Ruszlán fuldokolva a kacajtól.
- Na azért! Mert nem illik kinevetni a másikat - és Merbire gondolt, aki nemrég kigúnyolta Marbit.
- Nem hát, tudom - mondta Ruszlán. - De megsértődni sem illik ám!
A kis majom golyó pedig gyorsan elszelelt, hiszen ő csak a labdájáért jött, ami véletlenül beesett a kerítésen át.
- Azért egy bocsánatkérés illene - kiáltott utána a golyópapa.
- Bocsánat - kiáltotta vissza a kis „rém”. - És viszontlátásra, és bocsánat, és elnézést - mondta még kicsit összezavarodva, és visszaszaladt az utca túlfelére labdázni.
a sportcipőről és egy új barátról...
Merbi otthon oda se figyelt anyjára, miközben az magyarázta:
- Kicsim! Mondtam már, hogy ne a pólódat birizgáld, hanem a bakancsodat próbáld fel. Meg kell néznünk, hogy jó-e rád, mert most árleszállítás van.
- Mama - mondta Merbi rövid gondolkodás után, miközben nemrég a boltban látott sportcipőre gondolt, - hagyd azt a bakancsot, úgyis nyár van. Inkább vedd meg azt az új sportcipőt, jó?
- Nem, erről szó sem lehet. Semmi baja a régi sportcipődnek, nem akarom feleslegesen szórni a pénzt. Érted? - Közben a kicsi lábára huzigálta a bakancsot.
- Igen. Mehetek végre?
- Hát persze. Végeztünk.
A sportpályán egy új kisfiú körül forogtak a gyerekek, aki körülbelül annyi idősnek látszott, mint Merbi. Úgy látszott, hogy kedves gyerek, ám Merbivel nem volt barátságos. Merbi többször is kérdezte:
- Jössz labdázni, kisfiú?
Ám mindig kellemetlenkedő volt a válasz:
- Nem kisfiú a nevem, hanem Edu, és...és... a labdázás unalmas!
Merbi bárkit hívott labdázni, ma mindenkitől ilyen válaszokat kapott: Most Eduval beszélgetek, Eduval játszom, vagy: Edu a legjobb barátom, úgyhogy nem hagyhatom egyedül miattad. Ezek után Merbi nem szólt senkihez, hazament és a kertjükben rugdosta a falnak a labdát, mígnem anyja rákiáltott, hogy menjen máshova, mert zavarja a zene tanulásban. Merbi alig hallotta, mert állandóan csak a sportcipőre gondolt. Amikor már esteledett, háta mögött megszólalt valaki:
- Jössz labdázni? - Edu állt mögötte, mosolygott.
- Menjünk! - Örült Merbi, hogy végre vele is akar valaki játszani. De amint kiléptek a kapun, meghallották Zelmát:
- Merbi! Gyere be, mert már nagyon késő van.
- Megyek, mama, csak elbúcsúzom az új barátomtól! Jó? - kiáltott vissza Merbi. - Akkor barátok vagyunk? - kérdezte érdeklődve a golyófiú.
- Hát persze, de most menj , mert az anyukád mérges lesz! Holnap is lesz nap. Oké-zsoké? - és ő is hazaszaladt. Merbi egész este már nem a cipőre, hanem az új barátjára gondolt.
a furcsa jelszóról...
Augusztus végén a barátok, Mimi, Gi, Edu, Kairi és Kemi, és Tutu meglátogatták Merbiéket. Odakint esett az eső, ezért a barátok összegyűltek a golyócsaládnál. Szerették volna együtt tölteni a napot. Eleinte mindenki jól mulatott, Gi és Marbi beszélgettek egymás rokonairól, Kairi Ballkával, Mimivel és Kemivel titkos ügynököset játszott. Tutu focit tanított Merbinek a szobában, mígnem Zelma rájuk szólt:
- Legyetek szívesek fejezzétek be, még a végén levertek valamit!
- Jól van mama - mondta Merbi szomorkásan, és a sarokba tette a rongyos, régi focilabdát.
Edu volt az egyetlen aki unatkozott. Unalmában mindent lesöpört, belebeszélt a többiek dolgába, kellemetlenül viselkedett. Aztán kiment a konyhába golyómamával beszélgetni, de hamar elunta magát, és visszament a többiekhez. Ám az ajtó zárva volt.
- Hé! Nyissátok ki! - kiabált, és öklével ütögette az ajtót.
- A jelszót! Mondd a jelszót! - kiáltott ki Merbi.
- Honnét tudjam a jelszót?
- Rendetlenkedtél, ide rendetlenkedők nem jöhetnek be. Találd ki, mi a jelszó, akkor bejöhetsz!
Edu elkeseredett. Most nem mehet vissza?
- Ne haragudjatok rám, csak unatkoztam. Bocs...
- Jó a jelszó, bejöhetsz - és kinyílt az ajtó.
- Igen? De hát én nem is mondtam ki a jelszót!
- Dehogynem! Mondtad: bocs. Ez volt a jelszó - és mindenki nevetett Edun, ahogy ott állt, és vigyorgott.
Befejező
Eljött a nap, amikor el kellett köszönni a barátainktól...
- Neeee!- pityergett az összes golyógyerek.
- Egyszer mindennek vége van - próbáltam nyugtatni a kölyköket.
- Támadt egy ötletem! - kiáltott fel Ruszlán.- De nem tökéletes.
- És mi lenne az? - kérdeztem kíváncsian.
- Mesélsz még egy történetet, ami már nem történet, mert holnap történik... érted? - kérdezte bizonytalanul, de látszott, hogy ezt most maga sem érti, de legalábbis nem tudja elmagyarázni. Nem baj. Lássuk, mi is történt.
Történet
melyben befejezzük a történeteket...
Aznap este egy szemhunyásnyit sem aludt senki. Mindenki forgolódott az ágyában, a nyár történeteire, barátaikra gondolt. Ruszlánnal suttogva megbeszéltük, hogy mi is a nagy terve: nagy búcsú bulit csapunk!
Korán keltünk, a hajnali levegő dús zamata felfrissítette a kis társaságot. Az ég rózsaszínes volt, akárcsak egy festmény, kellemesen meleg szél fújdogált. Éppen olyan volt az idő, amilyen egy bulira kell - mert bizony egy búcsú bulit készültünk csinálni. Amikor a lila lufit tettem fel, az utolsó lufit, éppen egy golyómadár repült el a fejem fölött. Mindenki lelkesen készült a bulira, rendezkedett, setre-petrélt, a család, a barátok, mindenki, még Rot edző is eljött a búcsú bulira. Ragyogó ötletnek tartották a nyárbúcsúztató buli ötletét. Merbi a tortát hozta, amit mamája készített, a csokis pudinggal bekent vaníliás tortát. Vagy fordítva? Csokitorta vaníliás pudinggal? Mindegy. Az a fő, hogy mindenki szereti.
- Egyszerűen imádom! - nyalta száját Marbi.
- Pfuj! - mondta Ballka, mivel ő csakis a csokis tortát szereti, mindenféle vanília nélkül. Csokis tortát csokis pudinggal.
- Az ételre nem mondjuk azt, hogy pfuj! - javította ki Zelma.
Marbi a lufikra sorba, külön-külön rárajzolta a testvéreit. Merbi a saját arcképét javítgatta, mivel szerinte ferde lett az orra. Ballka pedig még a saját arcképéhez odarajzolta Bebét. Amikor elkezdődött a buli mindenkinek adtam egy sityakot, ahogy a bulikon szokás. Ruszlán persze a folyton eltűnő kalapját vette fel. A tortából mindenki kért, kivéve Ballkát. Anyja így hát visszavonult a konyhába, hogy süssön egy csak csokis tortát.
Aztán elbúcsúztam mindenkitől. Mennem kellett, új történetek, új kalandok vártak rám. Még nem tudtam, hol, kivel, és hogy milyen történetek, de velem úgyis mindig történik valami.
A nagy vázát, azt a gyönyörű virágosat nekem adták köszönetül a mesélésért.
- Azért... azért még mesélsz rólunk? - kérdezte pityegve Merbi.
- Lehet - válaszoltam egyben könnyedén, egyben szomorúan.
- Laura! - szólt hozzám Kairi felemelve ujját, miközben az ajándékot fogtam. - Ígérd meg!
- Mondtam már, hogy... lehet. Örültem a találkozásnak és a nyári kalandoknak. Jó volt veletek lenni, igazán! Viszlát, kis golyók!
- Szia Laura!
A gyerekek integettek, miközben hátrálva kislisszantam az ajtón.
- A tortámat biztosan megkóstolja - gondolta Zelma. De amikor meghallotta a zajongást a sárga konyhafüggöny mögött, már kezdett aggódni.
- El is ment? - sietett a szobába, feledve a tortát.
- Igen, de... mi ez az illat?- kérdezte szaglászva a golyópapa.
- Sül a csokis csokitorta.
- Visszajöttem! - toppantam be hirtelen. - Elfelejtettem valamit!
- Laura! Várd meg a tortát! - kapott az alkalmon Zelma.
- Ó köszönöm, nem. Biztosan nagyon finom lesz, de már túl sok édességet ettem! Egy csoportképet szeretnék még rólatok készíteni.
- Oké! Gyerekek! Mindenki jöjjön ide! - dirigált golyópapa.
Beállítottam a fényképező gépet... és klikk!
- Kész a csoportkép! - mondtam, a számítógéphez léptem, kinyomtattam a képet. Mindenki odanyomakodott, a képet nézegették. Mire felemelték fejüket, én már messze jártam. Akkor kiáltott fel Zelma:
- A tortaaaaa!!
csoportkép
2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése