Zsasza kint ült a kertben. Egy vastag könyvet olvasott. Elrandó úr a nyakkendőjét igazgatta, ami egy fűszálból volt. Dolgozni ment. Narival megcsókolták egymást, Zo fejére egy barackot nyomott, kinn meg puszi cuppant Zsasza feje búbjára. Zsasza oda se figyelt, csak legyintett és halkan odamotyogott egy viszlát-ot.
Amíg belemélyült az új könyvbe, hangokat hallott a házuk mellett. A könyv vékony, apró fakérgekből állt, és a legdrágább nyomtatásos írásból: fakopáncs-vésésből. Elrandó úrnak sokat kellett fizetnie a fakopáncsnak az apró, ügyes munkáért, amikor könyv faragása helyett bogarakat kereshetett volna. Elrandó úrnak ezért egy szöcskével és néhány féreggel kellett fizetnie.Napokba, hetekbe tellett, mire sikerült elkapnia őket. Amíg az apa küszködött, a lánya kényelmesen olvasgatott, és dicsérte a fakopáncsot a jó sztoriért. Zsasza befejezte az utolsó előtti fejezet olvasását is. Nna, ideje lenne mást is csinálni. Mondjuk repülni egy jót. Amint pörgetni készült a szárnyakat, egy reccsenést hallott a háta mögött. Mérgesen hátrafordult, hogy megmondja, hogy hagyja már őt békén mindenki, hát a gyereknek nem lehet nyugta, repülni készült, nem pedig... nem pedig látni, hogy a házuk megint le van rombolva, mint múltkor a pillangótól. De most nem egy pillangó volt. A levelek közül egy szüleivel egykorú férfi lépett elő. Zsasza óriási szemekkel követte a férfi lépéseit. Úgy látta, mintha a lény lassított felvétellel hátrasimítaná kicsit punkos, felálló pikkelyeit, és megigazítaná francia-sapkáját. Ez a kalap és a frizura nem igazán illett össze.
- E'meg ki?
A semmiből előbukkant lény odarohant a házhoz. Narit kisegítette a romok közül és megcsókolta a kézfejét. Zsasza álla leesett ezt látva. Zo nehezen kikászálodott a virágszálak, levelek alól.
- Kösz apu, hogy ott hagytál... - morogta. A francia-sapkás biza nem az apja volt. - Ö... jó napot... - dadogta.
- Jó hreggelt – mondta a lény francia akcentussal. Habár ezt nem volt nehéz kitalálni a sapka után, amiből kilógtak a szárnyak. Nari kihasználva, hogy az idegen elfordul Zsaszához, beletörölte a megcsókolt kezét a derekába, és pfujolt egyet.
- Önben kit tisztelhetek, gyönyöhrű kisasssszony? - akarta megcsókolni Zsasza kezét.
- Gyönyörű? Brghm – fojtotta el a nevetését Zo. Nari szúrósan ránézett, úgyhogy lefogta a száját. Zsasza piros lett, mint az a nagy, szép tulipán, ami a kert dísze. Általában az a starthelye a repüléshez. És a lakók, a kertgondozó kedvenc virága. Mindennap ránéz, hogy van a virága. Ezért Zsaszának vigyáznia kell, mikor készül repülni.
- Helló... - nyögte. Amint a francia elfordult Zo-hoz, az arcához simította a megcsókolt kézfejét, mint a gyerekek a plüssöket.
- Ön biztosan Elrandó úr! - hajolt meg Zo előtt. - Minden tisztelem Önnek. Idősebbnek hittem. Elég fiatal két gyerekhez és egy idős asszonyhoz, nem?
- Tudja ki az idős, francia tata! - szólt közbe Nari. - Amúgy is, ő nem a....
Zo mutatta, hogy hagyja. Élvezte a tiszteletet.
- Mi szél hozta erre, uram? - és megpöndörítette a láthatatlan bajuszát.
- Nem mondta senki? Önök mellett fogok lakni. Hogy is hívják eszt.... szállító? Szomorkodó? Meg-szállott?
- Nem a szomszédra próbál célozni?
- De! Maga nem is olyan buta, mint ahogyan mondják...
Zo elcsodálkozott. Mi? Ezt híresztelik az apjáról? Nari és Zsasza aggódó arccal követték a francia távozását. Zo eleinte ugyanúgy nézett, majd átváltott nevetésbe.
- Brmg... - megint elfojtotta a nevetését. - Apát bolondnak tartják? Na, akkor nemhiába...
Nari dühösen nézett rá.
- Akkor nemhiába fogok változtatni a hírnevén... izé... megígértem Labának, hogy meglátogatom. - és eltűnt.
A francia a nagy fűnek mutogatott, hogy jobbra, balra, előre hátra... Nari és Zsasza fintorogva összenéztek. Nari az ujját forgatta a feje mellett, hogy ez a csiga-zabáló dilis. Erre Zsasza enyhén lecsapta anyja kezét, és rászólt, hogy ne merészelje így hívni. Ekkor a magas fűben egy nagy, fából készült buldózer tűnt elő. Egy skótszoknyás lény vezette.
- Ehrre! Nem, ahrra! Ghrrr... a jobb az jobb, mi olyan nehéz ezen megérhrteni?
- Még egy szó, és a követ rád ejtem! - idegeskedett a skót nergog.
- Aszt phróbáld csak meg! - rázta az öklét a francia. Nari és családja hátráltak. Zsasza beslisszolt a ház mögé (már amennyi maradt belőle), és nekidőlt a falnak. Csak enyhén, nehogy a maradékot is lerombolja. Valaki megkopogtatta a vállát. Álmodozó szemekkel fordult oda. Gom állt mellette egy széles mosollyal az arcán.
- Szia!
- Szia – sóhajtozott Zsasza.
- Mi folyik ott? Buldózer? És két idegen?
- Nem idegenek. Vagyis a francia nem. A neve... nos, a nevét nem tudom. Még. Az új szomszédunk.
- Szomszéd? Nektek nem is volt soha szomszédotok!
- Hé, elfelejtetted azt az ügyvédet? Mindig nyakkendőben volt... nem emlékszem már rá nagyon, mert kicsike voltam.
- Csak nem arról beszélsz, aki egy év múlva eltűnt?
- Igen... állítólag elhagyta az országot is... - legyintett Zsasza. Gom egy kicsit megrettent. - De ez a francia jobb fej nála. Uhh, jobb hogy nem tudsz szájról olvasni... - figyelte a franciát. - Mindegy, biztos tovább bírja!
- Majd kiderül... - fordult meg Gom. A skót lemászott a buldózerből és ordibált a pikkelyeit tépkedő franciával. A francia nagyon beleélte magát, bele is rúgott a skót lábába, aki letépte magáról dühében a szoknyát és a francia fejéhez dobta. A buldózert otthagyta, csak eltűnt a fűszálak között. A francia a földre vágta a kalapját és néhányszor rátaposott. Zavartan mosolygott a kerek szemű Narira.
- Öh... ez csak egy kis veszekedés volt, semmi komoly. Nos... izé... az ablakom maguk felé nézzen...?
Amikor este Elrandó úr hazaért – megint idegesen a munkából – alig várta, hogy nyugta legyen. A kertbe landolva, hazafelé tartott. Rátekintett az új, szomszéd, csicsás házra. Nyugodtan belépett a saját házába, és letette a földre a táskáját. Ekkor vette észre, hogy alig van háza. Először nyugodtan körülnézett, majd egyre pirosabb lett, a szája remegett, és a szemei olyanok voltak, mint az ördögé. Nagy nehezen kinyitotta a száját és elkiáltotta magát:
- Nariiiii!
A feleség bekukkantott az ajtón egy kéregből faragott tálat tartva, benne egy nagy darab pattogatott kukorica szemmel.
- Mi van?
- Mi mi van? Ezt nekem kéne kérdezni! A ház lerombolva – megint! - te egy pop-cornt zabálsz, és mellettünk az a csicsás ház! - csak nem egy új... gl- nyelt egy nagyot – szomszéd???
- De, az – csámcsogott a felesége. - Higgadj le, és gyere! Nagyon jókat mesél Franciaországról! Nem tudod véletlenül, mit jelent az, hogy: zsötem?
Elrandó úr meglepetten nézett és a fejét rázta.
- Hm – vonta meg a vállát Nari. - Akkor mégsem értem miért karol át folyton és miért puszolgat! - majd visszament a házba, egy újabb morzsát harapva a popcornból.
Amíg belemélyült az új könyvbe, hangokat hallott a házuk mellett. A könyv vékony, apró fakérgekből állt, és a legdrágább nyomtatásos írásból: fakopáncs-vésésből. Elrandó úrnak sokat kellett fizetnie a fakopáncsnak az apró, ügyes munkáért, amikor könyv faragása helyett bogarakat kereshetett volna. Elrandó úrnak ezért egy szöcskével és néhány féreggel kellett fizetnie.Napokba, hetekbe tellett, mire sikerült elkapnia őket. Amíg az apa küszködött, a lánya kényelmesen olvasgatott, és dicsérte a fakopáncsot a jó sztoriért. Zsasza befejezte az utolsó előtti fejezet olvasását is. Nna, ideje lenne mást is csinálni. Mondjuk repülni egy jót. Amint pörgetni készült a szárnyakat, egy reccsenést hallott a háta mögött. Mérgesen hátrafordult, hogy megmondja, hogy hagyja már őt békén mindenki, hát a gyereknek nem lehet nyugta, repülni készült, nem pedig... nem pedig látni, hogy a házuk megint le van rombolva, mint múltkor a pillangótól. De most nem egy pillangó volt. A levelek közül egy szüleivel egykorú férfi lépett elő. Zsasza óriási szemekkel követte a férfi lépéseit. Úgy látta, mintha a lény lassított felvétellel hátrasimítaná kicsit punkos, felálló pikkelyeit, és megigazítaná francia-sapkáját. Ez a kalap és a frizura nem igazán illett össze.
- E'meg ki?
A semmiből előbukkant lény odarohant a házhoz. Narit kisegítette a romok közül és megcsókolta a kézfejét. Zsasza álla leesett ezt látva. Zo nehezen kikászálodott a virágszálak, levelek alól.
- Kösz apu, hogy ott hagytál... - morogta. A francia-sapkás biza nem az apja volt. - Ö... jó napot... - dadogta.
- Jó hreggelt – mondta a lény francia akcentussal. Habár ezt nem volt nehéz kitalálni a sapka után, amiből kilógtak a szárnyak. Nari kihasználva, hogy az idegen elfordul Zsaszához, beletörölte a megcsókolt kezét a derekába, és pfujolt egyet.
- Önben kit tisztelhetek, gyönyöhrű kisasssszony? - akarta megcsókolni Zsasza kezét.
- Gyönyörű? Brghm – fojtotta el a nevetését Zo. Nari szúrósan ránézett, úgyhogy lefogta a száját. Zsasza piros lett, mint az a nagy, szép tulipán, ami a kert dísze. Általában az a starthelye a repüléshez. És a lakók, a kertgondozó kedvenc virága. Mindennap ránéz, hogy van a virága. Ezért Zsaszának vigyáznia kell, mikor készül repülni.
- Helló... - nyögte. Amint a francia elfordult Zo-hoz, az arcához simította a megcsókolt kézfejét, mint a gyerekek a plüssöket.
- Ön biztosan Elrandó úr! - hajolt meg Zo előtt. - Minden tisztelem Önnek. Idősebbnek hittem. Elég fiatal két gyerekhez és egy idős asszonyhoz, nem?
- Tudja ki az idős, francia tata! - szólt közbe Nari. - Amúgy is, ő nem a....
Zo mutatta, hogy hagyja. Élvezte a tiszteletet.
- Mi szél hozta erre, uram? - és megpöndörítette a láthatatlan bajuszát.
- Nem mondta senki? Önök mellett fogok lakni. Hogy is hívják eszt.... szállító? Szomorkodó? Meg-szállott?
- Nem a szomszédra próbál célozni?
- De! Maga nem is olyan buta, mint ahogyan mondják...
Zo elcsodálkozott. Mi? Ezt híresztelik az apjáról? Nari és Zsasza aggódó arccal követték a francia távozását. Zo eleinte ugyanúgy nézett, majd átváltott nevetésbe.
- Brmg... - megint elfojtotta a nevetését. - Apát bolondnak tartják? Na, akkor nemhiába...
Nari dühösen nézett rá.
- Akkor nemhiába fogok változtatni a hírnevén... izé... megígértem Labának, hogy meglátogatom. - és eltűnt.
A francia a nagy fűnek mutogatott, hogy jobbra, balra, előre hátra... Nari és Zsasza fintorogva összenéztek. Nari az ujját forgatta a feje mellett, hogy ez a csiga-zabáló dilis. Erre Zsasza enyhén lecsapta anyja kezét, és rászólt, hogy ne merészelje így hívni. Ekkor a magas fűben egy nagy, fából készült buldózer tűnt elő. Egy skótszoknyás lény vezette.
- Ehrre! Nem, ahrra! Ghrrr... a jobb az jobb, mi olyan nehéz ezen megérhrteni?
- Még egy szó, és a követ rád ejtem! - idegeskedett a skót nergog.
- Aszt phróbáld csak meg! - rázta az öklét a francia. Nari és családja hátráltak. Zsasza beslisszolt a ház mögé (már amennyi maradt belőle), és nekidőlt a falnak. Csak enyhén, nehogy a maradékot is lerombolja. Valaki megkopogtatta a vállát. Álmodozó szemekkel fordult oda. Gom állt mellette egy széles mosollyal az arcán.
- Szia!
- Szia – sóhajtozott Zsasza.
- Mi folyik ott? Buldózer? És két idegen?
- Nem idegenek. Vagyis a francia nem. A neve... nos, a nevét nem tudom. Még. Az új szomszédunk.
- Szomszéd? Nektek nem is volt soha szomszédotok!
- Hé, elfelejtetted azt az ügyvédet? Mindig nyakkendőben volt... nem emlékszem már rá nagyon, mert kicsike voltam.
- Csak nem arról beszélsz, aki egy év múlva eltűnt?
- Igen... állítólag elhagyta az országot is... - legyintett Zsasza. Gom egy kicsit megrettent. - De ez a francia jobb fej nála. Uhh, jobb hogy nem tudsz szájról olvasni... - figyelte a franciát. - Mindegy, biztos tovább bírja!
- Majd kiderül... - fordult meg Gom. A skót lemászott a buldózerből és ordibált a pikkelyeit tépkedő franciával. A francia nagyon beleélte magát, bele is rúgott a skót lábába, aki letépte magáról dühében a szoknyát és a francia fejéhez dobta. A buldózert otthagyta, csak eltűnt a fűszálak között. A francia a földre vágta a kalapját és néhányszor rátaposott. Zavartan mosolygott a kerek szemű Narira.
- Öh... ez csak egy kis veszekedés volt, semmi komoly. Nos... izé... az ablakom maguk felé nézzen...?
Amikor este Elrandó úr hazaért – megint idegesen a munkából – alig várta, hogy nyugta legyen. A kertbe landolva, hazafelé tartott. Rátekintett az új, szomszéd, csicsás házra. Nyugodtan belépett a saját házába, és letette a földre a táskáját. Ekkor vette észre, hogy alig van háza. Először nyugodtan körülnézett, majd egyre pirosabb lett, a szája remegett, és a szemei olyanok voltak, mint az ördögé. Nagy nehezen kinyitotta a száját és elkiáltotta magát:
- Nariiiii!
A feleség bekukkantott az ajtón egy kéregből faragott tálat tartva, benne egy nagy darab pattogatott kukorica szemmel.
- Mi van?
- Mi mi van? Ezt nekem kéne kérdezni! A ház lerombolva – megint! - te egy pop-cornt zabálsz, és mellettünk az a csicsás ház! - csak nem egy új... gl- nyelt egy nagyot – szomszéd???
- De, az – csámcsogott a felesége. - Higgadj le, és gyere! Nagyon jókat mesél Franciaországról! Nem tudod véletlenül, mit jelent az, hogy: zsötem?
Elrandó úr meglepetten nézett és a fejét rázta.
- Hm – vonta meg a vállát Nari. - Akkor mégsem értem miért karol át folyton és miért puszolgat! - majd visszament a házba, egy újabb morzsát harapva a popcornból.
(2010. szeptember)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése