Hű, de gyorsan elrepült az idő! Észre se vettem és már kiléptem az iskola kapuján - ünneplő ruhában a nyolcadikosok ballagása miatt. Belegondoltam, hogy jövőre én ballagok! Kicsit ijesztő... mármint nem félek, de biztos húzós év lesz, még többet kell tanulni, még több dolgozat, még több idegeskedés. És természetesen új iskola választás. Vagy ott is lehet maradni gimiben. Nem sokáig filóztam ezen, inkább elővettem a fürdőruhákat és felpróbáltam. Meg bekapcsoltam egy DVD-t és elterülve a hintaszékben néztem a filmet. Pop-cornt rágcsálva megcsörrent a telefon. Tele szájjal beleszóltam:- Halló!
- Szia Laura! - hallottam egy suttogó hangot. - Józsi vagyok!
- És miért suttogsz? - nyeltem le a falatot. - Az apukád...
- Nem, csak mama elszundított, mert fáradt. Nem akarom felébreszteni. Apukám meg.... nem fogod elhinni! Megszabadultunk tőle! A nagyi szólt a rendőrségnek, és mielőtt apa hazaért, a rendőrök feljöttek, megvizsgálták a sebeinket. Kérdezték, hol van, és éppen abban a pillanatban belépett apa! Elvitték, kihallgatták, anyuval voltunk bíróságon... hosszú történet, de a végén börtönbe zárták! És mindezt a nagyinak köszönhetem! - a hangja nagyon izgatott és vidám volt.
- Ez fantasztikus hír! Akkor most már tudsz normálisan élni! - ujjongtam. - Mi lenne, ha találkoznánk a játszótéren?
- Benne vagyok. Csak adok mamának egy puszit és viszem a kulcsot... ó, fel is ébredt. Szólok neki. Öt perc!
- Szia!
A befejeztem a pop-corn zabát, a tévét kikapcsoltam. Mamát felhívtam és megmondtam neki, hogy lent leszek, ha hamarabb érne haza, mielőtt visszajövök, tehát ne aggódjon.
A játszótéren Józsit hintázni láttam. Rögtön bepattantam a másikba, himbálóztam.
- Figyelj, Jóska! Eddig miért nem szóltatok a rendőrségnek?
- Mert anyu félt, hogy Endre ezért megveri.
- Na de... és a nagyi? Ő szólhatott volna!
- De anyu mondta neki, hogy ne, mert fél apá... Endrétől.
- Ha lecsukják, nem tud benneteket bántani, látod!
- Igen, de anyu félt...
- Jaj, honnan veszi ezeket?
- A krimi sorozatokból.
- De... mindegy.
- Találkoztál Lőrinccel, amíg velem ezek a csodás dolgok történtek? - kérdezte. A szemei csillogtak a boldogságtól. Nagy tehertől szabadult meg. Eddig mosolyogtam, de amint felhozta témának Lőrincet, nem válaszoltam, komoran néztem a földet, ahogy a hinta himbálózott.
- Ő csak egy gyáva, nem őszinte ember! - vágtam végül oda.
- Miért? - kérdezte csodálkozva.
- Mert nem mondja meg azt, amire gondol...
- És mi az, amire gondol?
- Nemrég lehívott ide, mert az egyik haverja dili, megkért, hogy segítsek. Lejöttem, pedig nem is izgatott az a fiú, egyszerűen látni akartam... aztán elmentek, akkor meg megjelent egy menőző nagyfiú, nyomult, aztán arról beszélt, hogy Lőrinc mindig rólam beszél neki, hogy bír, és megjelent megint a két szerencsétlen. Lőrinc mindent letagadott amit ezek szerint az unokatestvére mesélt. Hazamentem.
Józsi hatalmas szemekkel nézett rám.
- Ne legyél mérges, de egy szót se értek.
- Hagyjuk! Az is meglehet, hogy nem barátkozunk többé...
- Mit csináltam? - szeppent meg Jóska.
- Jaj, nem veled, hanem Lőrinccel!
- Az kár – hallottam magam mögül egy hangot. Nem fordultam meg.
- Szia Lőrinc! Képzeld, Laura azt mondta... - befogtam József száját.
- Hogy nem kíváncsi rád. - fejezte be mégis Józsi, aztán kipattant a hintából és a csúszdához szaladt.
- Miért is? - ült le Józsi helyére Lőrinc. Felálltam és leültem a szemközti padra. Oda is követett. Nagyon közel ült hozzám. Már nem szólaltam meg. A közelsége elcsendesített – idegesített és megnyugtatott is egyben. Átkarolt, de csak barátiasan. - A múltkori miatt? Figyelj, az unokatesóm egy bunkó! Csoda, ha egy évben egyszer beszélünk! Az idei meg is volt... hö-hö... - és a fülembe suttogta. - Bocsi.
Fel akart állni, ám én elkaptam a karjánál fogva és egy puszit cuppantottam az arcára. József szótlanul állt a csúszda korlátját fogva. Elmosolyodott. Majd csendesen hazament. Lőrinc szemei kedvesen csillogtak.
- Tudod, valamennyire igaza volt annak az agyalágyultnak...
Elhallgattunk. A földet bambulva arra gondoltam, talán meg kéne ölelnem? Úgysem merem. El sem hittem, hogy megpusziltam. Tudom, hogy nem csókról van szó, hanem egy egyszerű cuppantásról az arcára, ígyis éppen hogy hozzáért a szám az arcához, de akkor is - hihetetlen. Ő mit gondolhat? Ő is arra, amire én? Nem volt más választásom, annyit tudtam kibökni:
- Haza kell mennem – és leszaladtam a dombon.
- Szia – kiáltott utánam Lőrinc, de én már nem válaszoltam.
(2010. augusztus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése