Bűntudat

El fogok késni! Nem igaz, miért kellett végignéznem azt a műsort!? Gyorsan, hol a kocsikulcs? Megvan! Most meg hol van a gázpedál? Rendben, húzzunk bele! Muszáj ilyenkor mindenkinek itt lófrálni? Újabb dugó... Végre, szabadon! Gyorsan, különben engem kirúgnak! Mi? Ezek meg miért mennek át? Egy anya két kisgyerekkel. Normális? Nem látja, hogy jövök? Mi van ezzel a fékkel? Hiszen ez a gázpedál!
Jézusom! Most akkor... elütöttem őket? Nem is merek kinézni az ablakon! Ugye túlélték? Talán meg kéne állnom és megnézni, mi történt. Remélem túlélték. A visszapillantóból nézve csak fekszenek. Csak nem... megöltem őket? Már ennyi az idő? Nincs idő ezen gondolkodni, remélem senki nem látta és nem kapnak el. Jobb lesz, ha gyorsan elmegyek innen.

Este kivettem egy üveg sört a hűtőből és leültem a fotelbe. Vajon benne lesz a híradóban? Hiszen ez a város olyan kicsi, sokan el sem hinnék, hogy létezik. Egyébként is, gyakran ütnek el embereket.
„A mai híreink: ma Mórahalmon kegyetlenül elgázoltak egy családot. Egy szemtanú szerint egy fiatal anyuka két kisgyerekével ment át az úton, amikor a semmiből előtűnt egy autó és elütötte őket. A gyilkos nem állt meg, továbbhajtott. A huszonnyolc éves hölgy, az ötéves kisfiú és a három hónapos kislány nem élte túl. A családot sokan ismerték, sírva emlékeztek vissza az eseményre. Megkérdeztük az ott lakókat: - Ismertem Juditot, drága lányka. Elvált a férjétől, aki egy alkoholista volt és verte a családot. Szegény, kiderült, hogy terhes, és még egy gyerek a nyakán maradt. Sokan szerették és segítették, szerencsétlen lány... és most már sosem mosolyoghat! Látták a holttestét? Én láttam. Egy hét múlva temetés. Nem is mertem már a két csemetére nézni…-”
Ez meg mit rinyál? Még hogy én gyilkos? Az a nő ment elém…
Ekkor megmutatták a fényképét. Ránéztem a sörös üvegre és kidobtam a kukába. Miért kellett megmutatniuk a fényképet? Miért?
Ó, Judit, sajnálom... drágám. A tenyerembe fektettem az arcomat és sírni kezdtem. Ezek a kezek fogtál a sörös üvegeket. Ezek a kezek vertek téged és Pistit. Ezek a kezek vetettek véget az életednek... emlékszem az arcodra, amikor részegen hazamentem és rémülten néztél rám. Amikor rád támadtam, te pedig ijedt arccal megölelted a fiunkat, hogy őt legalább ne bántsam. Ilyen arcod volt ma is. Amikor láttad, hogy nincs esély menekülni. Amikor kikaptad a gyereket a babakocsiból és megszorítottad Pisti kezét, reménykedve abban, hogy időben elfuttok. Amikor a visszapillantóban láttam sápadt, élettelen arcod, amint úgy nézel rám, mintha azt mondanád: „Miért, Dávid, miért?”
Miért kínzol, mondd, miért? Az egész egy pillanat műve volt, nem tudtam, mit csinálok. Fékezni akartam, de nem tudtam. Legalább ne hibáztatnál... Judit, kérlek, ne csináld ezt velem!
„A rendőrség gyanúsítottai között szerepel Czakó Dávid, Telepesi Judit volt férje.”
Hogy képzelitek? Én sosem bántanám a drága Juditot! Akárki mást, csak őt nem! Pistát is feláldoznám érte, hiszen még kicsi gyerek, nem érti még a világot. Azt a kis három hónapost pedig sosem láttam, máig nem tudtam róla! Judit, téged soha. Soha...

Az éjszakám álmatlanul telt. Amint kimentem a házból, ránéztem a kocsimra. Te gyilkos... holnap elvitetem a roncstelepre. Többet nem ülők belé, többet nem vezetem. Megbízhatatlan. Inkább gyalog mentem. Igen, ez az a hely. A rendőrség. Amint belépek, felismernek és letartóztatnak. Sebaj, legalább kevesebbet kell tennem. Ők nem tudnak bántani.
Csak a bűntudat.